Ne is tagadd ember, gyáva vagy és gyenge,
Másképp miért támadnál saját testvéredre?
Dicsőségből meghalni, nincsen abban nemes,
Ember társadért élni, s akkor leszel neves.

Pártatlan ember, kit húz a szíve ide-oda,
S nem tudja eldönteni merre lenne dolga.
Járkál ide, járkál oda, de sehova nem tartozik,
Majd a végén, gondolja, úgy is megváltozik.

Ha párthoz áll, nem bír egy lenni véle,
Csak húzná szíve a másik parthoz végre.
S mikor odajutván megpihen az ember,
Vágyakozik vissza, de úszni oda nem mer.

Igen vagy nem, a kérdés felvetődött,
De szakítja ketté felé a kérdezettet.
Nem bír választani, kell ez is, meg az is,
Kívűlről az ilyen szánalmas és rossz is.

De belülről tudja mit él át az ember,
Ha kedveltsége hovatartozásakor dől el.
Nem kockáztat, de fél, rettegi a választást,
Kihez pártoljon, ki szeresse, nincsen itt megoldás.

Ha nemet mond elveszít egy embert,
Aki barátja volt néki és mélységesen tisztelt.
Ha igent mond, elveszít sok ismeretlent,
De sok lúd disznód győz, a minőség túlértékelt.

Így hát választja a közepet, minden terhe végét,
Nem kell megfelelni senkinek sem a végén.
De azt nem tudja, ezzel mindketőtt begbántott.
S lehet végül az illető nehezen, utoljára átpártol.