Gyorsan változik az idő, ezzel személyem is,
Gyorsan múlik a perc, melyet szerettem is,
Rohan a vadhullámos folyam, mely nem áll meg,
Rohan gyenge szívem tovább, noha még mindig szeretlek.
Zuhan a lelkem mélyre, egy fekete kút aljába,
Zuhan oda csöndesen, nincs hiány utána.
Özönlenek a gondolatok, megfulladok tőlük,
Özönlenek a gondok, megnyugvást nem lelhetek.
Állok, mint egy hegy, dicső fényben, de magányosan,
Állok Isten előtt, hajtott fejjel és bűnbánóan.
Szeretve a világot, mely nékünk megadatott,
Szeretve a fát, a virágosrétet, s a kisállatot.
Büszkeséggel tölt el engem fajtánknak a harca,
Melyben önmaga lesz bolygónk, s az evolúció kudarca.