Távoli messzeségben magaslik a hegy
Melybe az Úristen hasítékot tett.
Itt a természet érintetlen, csodálatos,
S a hasadék patakja sziklákat mos.
Sűrű erdőzetben madárkák hallanak
Begyükből ékes szinfóniát ontanak.
Eme koncertet hallgathatja bárki,
Akinek kedve támad arrafelé járni.
Fészkeikből kireppenve repülnek tova
Élelemért, míg el nem jő az éjszaka.
Találnak is általában életmentő élelmet,
Télire nem kell érezniük rettenetes félelmet.
Ám más jószágok is ténferegnek erre,
Egyikük nem más, mint a barna medve.
Bocsait vigyázva ő is gyűjt a télre,
Csak ő nem raktárba, hanem tulajdon bendőjébe.
Vannak itt még szarvasok, őzek, malacok,
Sorolni sem tudnám, annyira sok.
Viszont járt erre egy furcsa népség,
Úgy nevezik magukat, emberiség.
De nem ám bármilyen jött-ment horda,
Ez ugyanis magyaroknak tágas hona.
Nekik van közük eme hasadék múltjához,
Mivelhogy László királyuk pont erre vágtatott.
Üldözték őt pogány kunok régen,
Paripáik nyerítettek a határnyi réten.
A királynak nem adatott menekülési vonal,
Csak a hegytetőre nyargalt pár hadifiaival.
Ott aztán könyörgésnek vetette a fejét,
Ám az Úristen meghallgatta az igét.
Azt kívánta László király, nyíljon meg a hegy,
S a Szent Atya nem tétovázott, rögtön az is lett.
Ígyhát király megmenekült kunnak haragjától,
S beszélik e regét László isteni csodájáról.