Nem tudom, mennyi ideig állhattunk a tömeg közepén csókolózva, de másnap kurva erős fejfájással ébredtem egy teljesen másik szobában, mint a legutolsó emlékfoszlányom helyszíne.

Ahogy próbáltam belegondolni, mi is történt tegnap, eszembe jutott az a szinte földöntúli érzés, ami az egész bensőmet átjárta ismét. Azt hiszem, a földön feküdtem, ahogy pedig felemeltem a fejem, hogy megtaláljam a hihetetlen boldogságom okozóját, a fejfájásom csak még rosszabb lett, de mihelyst a kinyújtott karom alatt megláttam keresztben feküdni őt, már nem érdekelt a fejfájásom.

Csak egy nagy mosollyal az arcomon figyeltem, ahogy a szemét dörzsölgeti, ahogy édesen szuszog és még mindig a padlón fekve, a füstszagú haját túrogatja. Ezután lassan felült, gondolom ő is hasonló fejfájással, mint jómagam, amitől egy cifrát káromkodott, majd lassan ő is körbepillantgat.

- Szia... - motyogta nekem eléggé elcsigázottan, fáradt hangon, miközben felém fordult és törökülésre váltott.

- Szia. – mosolyogtam rá szélesen, miután végre sikerült felülnöm. Nem igazán tudtam, mit mondhatnék neki, mivel hirtelen megijedtem, hogy ő nem gondolta komolyan, csak azért ment bele, mert részeg volt, ez az egész pedig teljesen hiábavaló volt, hogy továbbra sem érdeklem őt. Egy pillanat alatt leizzadtam, feszengni kezdtem, pánikba estem. Tanácstalan voltam, hogy fel kellene-e hoznom, esetleg ráhagynom, hogy ő, hogy gondolja, megvárjam-e, hogy ő lép-e. Fogalmam sem volt.

- Csak én emlékszem úgy, hogy az a csók valami eszméletlen, kurva jó volt, vagy csak túl másnapos vagyok? – erre felkaptam az eddig lehorgasztott fejemet, meglepetten pillogtam a szemeibe. Egyáltalán nem erre számítottam. Biztos voltam benne, hogy nem fogja szóba hozni, sőt az is benne volt, hogy emlékezni sem fog rá. Nagyon megnyugodtam, az arcomra ismét mosoly költözött, úgy vizslattam az édes ráncocskákat a szeménél a mosolya miatt.

- Bennem is valami hasonló maradt meg. – egyszerűsítettem le a bennem kavargó milliónyi emóciót.

- Ennek őszintén örülök, de komolyan. – ekkor nem gondolkodtam, csak hirtelen jött ötlettől vezérelve előre hajoltam, a kezemet az arcára simítottam és határozottan megcsókoltam. Érezhetően nem számított rá, de rögtön viszonozta, én pedig majd' kicsattantam a boldogságtól. Először kicsit bizonytalanul ugyan, ami számomra meglepő volt, nem gondoltam, hogy egy olyan valaki, akinek ilyen híre van, mint neki, valaha is bizonytalan lehet ezen a téren, de biztosan más volt neki nem lánnyal csókolózni. Mikor abbamaradt a gyengédnek nevezhető csókunk, azt hiszem, mindketten kissé zavarban voltunk. Láttam rajta a zavartságot, láthatóan kikerült a komfortzónájából kicsit, de reméltem, hogy nem jelent problémát neki ez, mivel nem akartam tovább várni, nem akartam, hogy valaki megzavarjon minket, mielőtt megkérdezhetném tőle.

- Jimin, mit szólnál, ha elmennénk valamerre kettesben? – csak döbbenten pislogott néhány másodperc erejéig, míg egy halovány mosoly húzódott az ébredés után megduzzadt ajkaira, mivel egy időben bólintott egy aprót, de határozottat. Majdnem elájultam. Már azon voltam lassanként, hogy megcsípem magam, nehogy csak álom legyen. Ehelyett azonban óvatosan az ujjai után nyúltam, amit eléggé zavartan fogadott, egy másodpercre vacillált, mit tegyen. Végül azonban belement, de inkább csak lazán fűztem össze az ujjainkat, nagyon nem akartam, hogy kényelmetlen legyen neki ez a szituáció.

Ezután kicsit beszélgettünk, majd Suga benyitott egy felmosórongyra, mint emberre inkább hasonlító Jungkookkal a nyomában, majd Namjoon és Jin is felbukkantak valamikor. Jungkook csukott szemmel közlekedett, Jinék pedig legnagyobb meglepetésemre terelgették őt egy kicsit, nem hagyták, hogy csak úgy szenvedjen a másnaposságtól, így ő és Namjoon leginkább vele voltak elfoglalva, V elméletben pedig lelépett valami csajjal 3 körül, azóta pedig nem hallottak felőle. Suga magához képest kedvesen marasztalt engem is, hogy nyugodtan szedjem össze magamat náluk, amit egyáltalán nem tudtam hova tenni.

Már magát a tényt sem értettem, engem miért nem paterolt ki azzal a kb. 50 emberrel, mielőtt bejött oda, ahol Jiminnel éjszakáztam. Suga megosztotta Jiminnel, így pedig velem is a tegnap este történéseit a konyhájukban ücsörögve, de Jimin nem viszonozta ezt a cselekedetét, meg sem említette, hogy összegabalyodtunk az éjjel, amit akkor egyáltalán nem bántam.

Tartottam a reakciótól, amit ez kiváltana, hiszen valljuk be, nem tartozom közéjük, ráadásul meleg vagyok és még a bandavezérüket is magammal rántom. Nem értettem, miért beszélget velem is ilyen lazán, miért nem okoz neki problémát a jelenlétem, hiszen nem is ismerjük egymást. Az egy dolog, hogy én a hírneve miatt tudok róla egyet, s mást, de ez nem kölcsönösen igaz.

Hosszasan merengtem ezen a beszélgetésüket hallgatva, miből azon kívül, hogy pillanatnyilag kinél is van a szólás joga, sok mindent nem fogtam fel áradó gondolataim kavalkádjában.

Szerencsétlenségemre Jiminnek megcsörrent a telefonja, kizökkentve engem a különféle elméletek tárházából, amit miután felvett átment egy másik szobába, hogy lebonyolítsa a hívást, gondolom egyáltalán nem tartozott ránk, főleg rám a -szóhasználatából ítélve- üzleti ügye, így én édes kettesben maradtam Sugával, aki először nem szólt semmit, csak idegesítően lassan kevergette a kávéját.

- Na, és milyen volt? – emelte rám az apró szemeit, amik még az álmos, kissé meggyötört arca ellenére is rémisztőek voltak.

- Mire gondolsz? – értetlenkedtem. Akkor hálát adtam az Istennek, hogy nem idősebb nálam, mert tuti nem bírtam volna el annyi feszültséget.

- Láttam, hogy összegabalyodtatok Jiminnel tegnap. Milyen volt? Spontán jött? – eddig olyan laza témák kerültek szóba, mire fel most ez a kihallgatás?

- Persze, hogy spontán jött. – vontam fel a szemöldököm.

- Nekem nem úgy tűnik. – fenyegetően pillantott rám, mintha csak elkapott volna.

- Komolyan nem értem, mit akarsz mondani, de jobban szeretném, ha megtennéd nyíltan, célozgatás helyett. – arrogánsan elmosolyodott, mit követően elegánsan felhúzta az egyik szemöldökét, amolyan „Engem nem ejtesz át, te suttyó" ábrázattal.

- Ne hidd, hogy nem vettem észre a kórházban. Eddig azt gondoltam, csak kapcsolatokat akarsz, jóban lenni velünk, esetleg még abba is belemennél, hogy a csicskásunk legyél, de látom, biztosabb helyet szeretnél magadnak köztünk. Elegánsabbat.

- Gondolod, azért jöttem ide, hogy beférkőzzek közétek és infókat tudjak meg vagy esetleg hasznot húzzak ebből? – nevettem el magam. Figyelemreméltó volt az elővigyázatossága, mégis kissé sértőnek éreztem, hiszen bennem semmi hasonló szándék nem volt, igazság szerint egyáltalán nem is akartam ebbe belekeveredni, tudni sem akartam róla semmit. Ugyanakkor nem értettem, miért ilyen direktben támad, ha olyan megfontolt lenne, mint mondják, miért nem csendben próbált eltávolítani Jimin mellől, ha már ennyire gyanús vagyok neki?

- Nem vagy te ennyire okos. Te csak szeretnél népszerű lenni, ezért vagy itt, erre pedig jobb eszközt, mint Jimin, nem is találhatnál. – erre csak felhúztam a szemöldökömet. Nem számítottam arra, hogy már most sikerül kivívnom az ellenkezésüket, annak pedig külön nem örültem, hogy pont Suga nemtetszését nyertem el így, legelső körben. Már csak egyféleképpen járhattam volna rosszabbul. Ha Namjoon mondja nekem ugyanezeket, mert akkor lehet, hogy elszaladtam volna visszapofázás helyett.

- Ki tudja, mi a célom? – rántottam meg a vállam. Tudtam, bármit mondok, csak rosszul jöhetek ki a dologból, így nem próbáltam meggyőzni. Az sem volt biztos, hogy Jimin még hozzám szól ezek után, hiszen attól, hogy részegen smároltunk, nem kötelezte el magát mellettem. – Lehet, csak azért vagyok itt, mert nincs jobb dolgom vagy, mert szar otthon. Az is lehet, mindenféle rossz szándékkal. Majd te meglátod. Nem próbállak meggyőzni, mert úgysem tudlak. – mosolyogtam vissza rá olyan „mit tehetnék" stílusban, mire az ő szigorú arckifejezése is megenyhült, majd enyhe mosolyocskává szelídült.

- Meglátjuk... - ezután az én legnagyobb meglepetésemre beszélgetni kezdett velem teljesen normálisan, mintha az előbb nem azzal gyanúsított volna meg, hogy csak megpróbálom kihasználni a világi legjobb barátját, akibe amúgy én fülig szerelmes vagyok. Egyébként a csevegésünk nem volt kellemetlen, viszonylag gyorsan feloldódott a hangulat közöttünk, Jimin pedig ekkor támolygott vissza közénk, én pedig felkeltem a helyemről.

- Azt hiszem, én elköszönök. – mondtam, mire Jimin arcára meglepettség ült ki. – Ma még van egy igazán felemelő családi programom, amin sajnos muszáj részt vennem. – hajoltam Jimin füléhez közelebb, mintha csak bele akarnék suttogni, de a hangszínemet normálison tartottam, nem akartam kihagyni Sugát a dologból.

- Akkor megértem. – mondta Jimin mosolyogva. – Kikísérlek, úgyis akartam még beszélni veled. – indult a bejárati ajtó felé, de én visszaléptem és kezet nyújtottam a még mindig az asztalnál ücsörgő Sugának.

- Köszi, hogy itt lehettem. – ő csak bólintott, majd egy gyors kézfogás után Jimin után siettem.

- Mit szólnál a holnaphoz? – kérdezte rögtön, ahogy kiértünk az ajtón.

- Nekem jó. Négy körül? – miután megbeszéltük a részleteket, még szóba került néhány dolog, elbeszélgettünk kicsit, de mintha valahogy másnak éreztem volna őt, mint azelőtt, hogy csókolóztunk. Kedvesebb volt. Sajnos túl hamar érkezett meg anya, akinek még azelőtt írtam, hogy Jimin kiment telefonálni, hiszen még annyira szerettem volna ott maradni és beszélgetni vele ilyen kis semmi dolgokról, amiken csak mosolyogtunk, mert én őszintén megmondom, hogy teljesen zavarban voltam. Ahogy ellöktem magam a faltól, ahol addig támaszkodtam, odaléptem Jiminhez és gyengéden az ajkaira csókoltam, amibe kicsit belemosolygott, majd visszacsókolt. – Akkor holnap? – kérdeztem mosolyogva.

- Holnap. – bólintott, én pedig újra megcsókoltam gyorsan, majd vigyorogva hátat fordítottam neki, hogy odasétálhassak a kocsihoz. Még vetettem rá egy utolsó pillantást mielőtt beszálltam volna anya mellé, neki pedig még akkor is egy huncutkás vigyor ült a szája sarkában. Ahogy becsuktam a kocsiajtót, anya a hangszálait kb. egy tini lányos sikítással kínozta – az én másnapos füleimmel együtt –, majd tátva maradt a szája, én pedig mosolyogtam, ahogy csak bírtam. Ha akartam volna se tudtam volna abbahagyni.

- Na jó, ez mégis mi volt? – nézett végig rajtam többször is, de én csak karba tett kézzel vigyorogtam.

Csak menj, az utat figyeld! – nevettem.