Két hónappal később...

December 24.-én Minho ismét haza látogatott, csak már Jisunggal az oldalán, hogy az idősebb szüleivel töltsék a Szentestét. Amióta Han oda rohant Linoékhoz és megcsókolta a fiút, egy párt alkotnak és mindketten boldogabbak voltak, mint valaha. Úgy tervezték az ünnepeket, hogy holnap Jisung szüleinél lesznek, karácsony utolsó napját pedig együtt töltik a többiekkel.

Lee Knowt már egyáltalán nem érdekelte Elena, sőt lelkesen segített Jeonginnak az esküvő szervezésben. Az idol azóta sem értette meg, hogy mi volt ez az egész... Szerelem? Fellángolás? Vagy csak egy elmeháborodott ragaszkodás? Még ő maga sem tudta pontosan.

Néha jönnek az életünkbe olyan emberek, akik fél pillanat alatt felkavarnak minket. Megzavarják a bennünk nyugvó álló vizet úgy, hogy még mi sem értjük mi miért történik. Felráznak és feltüzelnek, aztán eltűnnek mintha soha nem is lettek volna. Mi pedig ott maradunk felbolygatva, összetört szívvel. Egészen addig amíg nem jön valaki más. Valaki más, aki nem csak felkavar és felráz, hanem le is higgaszt ha arra van szükségünk...

És ami a legfontosabb: marad is.

-Mi a baj Minho? Nagyon elgondolkodtál - mosolygott párjára Jisung.
-Minden rendben kicsim, csak elbambultam - viszonozta a gesztust, majd végig simított a fiú arcán. - Szeretnéd kibontani az ajándékodat? - kérdezte a szemöldökét húzogatva, mire Han mosolya olyan lett mint egy öt éves gyereké. Minho egyszerűn imádta, mikor a pici így vigyorgott rá. Óvatosan kedvese kezébe nyomta a hatalmas dobozt és fülig érő vigyorral az arcán nézte, ahogy kibontotta. Jisung csillogó szemekkel emelte ki a viccből ajándékozott "csúnya pulcsit", majd hálásan Linora mosolygott. - Jézusom csak azt ne mondd, hogy tetszik... Viccből vettem neked. Keresgélj tovább a dobozban, az alján lesznek a normális ajándékaid. - Han azonban belebújt az otromba ruhadarabba és átölelte magát.

-Viccelsz hyung? Egyszerűen imádom.
-Rémes egy ízlésed van... - mondta Lee Know az ajkait lebiggyesztve. Jisung odalépett hozzá és mélyen szemembe nézve végig simított az arcán.
-Hogy mondhatsz ilyet? Hiszen veled vagyok...
-Annyira szeretlek Hannie - suttogta a szemeimet lehunyva, mire a kisebb az ölébe ülve még egyszer végig simított Minho arcán, majd egy szenvedélyes csókba invitálta.

Halkan kopogtak a szoba ajtaján, így Lino kénytelen volt megszakítani a csókjukat, de nem engedte ki szerelmét az öléből. Egy percig sem titkolta a szülei előtt a kapcsolatukat.
-Gyertek vacsorázni, már csak rátok várunk - mosolygott a fiúkra Minho anyukája. Az idősebb kitessékelte Hant az öléből és ujjaikat összefonva finoman húzni kezdte maga után a picit.

-Vacsora után meg kell nézned a többi ajándékodat is - vigyorgott hátrafordulva Hanra.
-Vacsora után te is megkapod az ajándékodat - felelte a kisebb, majd Lee Know vállára puszilt és arcát a hátába fúrta. Az idősebb egy pillanatra megállt és hagyta, hogy párja hátulról átölelje. Nagyot sóhajtva simult Jisung biztonságot jelentő karjaiba.
-Hihetetlen, hogy ez a förtelmes pulcsi is ilyen jól áll rajtad - kuncogott Minho.
-Tudod hol állna még jobban? - kérdezte, miközben ajkai huncut mosolyra húzódtak. - A szoba padlóján... - búgta vággyal teli hangon hyungja fülébe. Minho egész testén végig futott egy kellemes borzongás, eszét vesztette mikor Han így beszélt hozzá.

Megfordult, hogy Jisung fekete szemeibe nézhessen és azonnal magába szippantotta a tűzzel telített sötétség. Finoman a fiatalabb szájára tapadt, játékosan beharapta az alsó ajkát és picit megrágcsálta a párnácskáit. Sokat incselkedtek egymással, de ennél messzebb nem mentek.

De talán majd ma este...

-Előbb szeretnék vacsorázni, éhen halok - mosolygott Minho az alacsonyabbra ártatlanul, mire a mókusarcú finoman belecsípett hyungja fenekébe.
-Rendben... De utána én leszek a desszert - reagált Han egy kacsintás kíséretében.