Cairan egyedül volt a konyhában. Kávés bögréjét szorongatva fel alá mászkált, miközben azon törte a fejét mit tegyen.

Nem mehet utána, de utána kell mennie. De mivan akkor ha nem akarja látni?

Az árny már majdnem arra jutott, hogy inkább vissza vonul a szobájába amikor magassarkú kopogása csapta meg fülét. Esme támaszkodott meg az ajtófélfánál és végig mérte a meg gyötört árnyat.

-Aggódom, kérlek nézz rá.

Cairannak több sem kellett, bögréjét hátra hagyva Alek szobája felé igyekezett. Az oda vezető úton még párszor elbizonytalanodott. A szoba elé érve háromszor kopogott és már azt hitte választ sem kap amikor pár pillanat után egy halk nyöszörgést hallott.

Az árnynak több se kellett, a kilincset olyan erővel nyomta le, hogy az a kezében maradt. Szívta a fogát egy pillanatig, végül azonban mély levegőt vett és belépett.

Az általában világos, kellemes helyiség most sötétségbe burkolózott. Az egyetlen fényforrást a helyiség túloldalán lévő kandalló nyújtotta, mely előtt a kanapén egy sérült sárkány összegömbölyödött formàja rajzolódott ki.

Cai az első kézközelben lévő komódra helyezte le a leszakadt kilincset, majd halk léptekkel megközelítette a kanapét.

Alek nem nagyon tudta megmondani mi fáj jobban, az alhasán tátongó seb, mely valami miatt nem igazán óhajtott gyógyulni, a feje, mely alighogy lepihent neki állt hasogatni, vagy a gyomra, ami gyanúsan megrepedt és azért hányt vért háromszor is mióta belépett az erődbe.
A mellkasában lévő feszítő érzést nem vette be a fizikai tünetek közé, az valami egészen más miatt volt.

Cai oly kecsesen lépett be, mint egy rinocérosz, még a kilincset is leszakította a hangból ítélve, de Aleknek esze ágában sem volt emiatt lehordani férjét.

A férje. Az ő férje. Házasok voltak, de már milyen régóta, Alek meg se tudta volna mondani pontosan, pedig egy időben nagyon is számon tartott minden napot, hónapot, és évet és valahányszor megkérdezték - már amikor valaki merte megkérdezni - ő büszkén mondta ki. Most? Most fel se tudta idézni mikor történt pontosan.

Ami azt illeti semmit nem tudott igazán felidézni. Egy dologra összpontosult minden gondolata, a fájdalomra.

Hallotta ahogy Cai mögé lép és szíve szerint ő szólt volna először, ha nem kezd el forogni vele a világ. A gyomra is felfordult ettől, úgy kellett lenyelnie a vért, mely távozni akart szervezetéből.
Az nem jó, cseppet sem, a vérnek a testen belül a helye, az a jó, ha ott is marad. Egyébként sem szeretné a maradék méltóságát is elveszíteni Cairan előtt.

Az árny egy ideig némán állt, szinte érezte Alek fájdalmát. Ott volt a levegőben a kötelékükben. A kötelékben amelyet majd ezer éve kötöttek.

Ennek hála sok mindenre képesek voltak,viszont birtokoltak egy különleges képességet is. A gondolat szinten való beszélgetés csak azoknál jelentkezett akik nagyon mélyen szerették a párjukat.

Cairan most ezen a köteléken keresztül probálta elérni Aleket és a sárkány be engedte. A férfi összébb húzta magát a kanapén amikor az árny helyet foglalt.

-Sasha én... -kezdett bele de minden szava elakadt amikor Aleksander fejét ölébe hajtotta. Olyan rég voltak már így, Cairan habozott de végül lágyan meg simította a férje borostás arcát.
Alek a gyengéd érintésre kicsit élesebben szívta be a levegőt, szemeit lehunyta végül felnézett az árnyra.

- Sajnálom -hangzott el ez az egy szó egyszerre a két férfi szájából. Egy pillanat néma csend állt be majd felnevettek. Tisztán és őszintén ahogy már meg annyiszor. Viszont Alek nevetése köhögésbe torkollott.

A sárkány olyan hirtelen ült fel, hogy a földre zuhanva vért köhögött fel. Cairan amilyen gyorsan tudott mellette termett. Ösztönösen a férfi hátát simogatta.

-Sasha, itt vagyok. Segítek. -nyújtott kezett Aleknak. Az erőd mágiája ami Cairantól fakadt egy takarokból és párnákból álló fészekké varázsolta a kanapét. A házaspár ebbe a fészekbe feküdt vissza. Aleksander az árny mellkasára feküdt.

-Szabad? -kérdezte Cai, ahogy gyürűkkel teli ujjait meg mozgatta a levegőben. Habár ő maga is ki volt merülve és még a vadászoknál történt "balesetének" következményeit nyögte, úgy érezte mágiája minden porcikájába erősebb mint valaha.
Ezt a szerelmének köszönhette ugyanis ő vitte előre.

-Szabad- felelte a hibrid, a beszéd túl fájdalmas lett volna. Cairan elméjét betöltötte kedvese kellemes lágy hangja. Ujjait ismét megmozgatta amik körül sötét zöld fény táncolt.
Óvatosan felhúzta Alek ingjét, így jól láthatóvá téve a hasán tátongó sebet.

A látványtól kissé elborzadt. A seb habár gyógyulásnak indult, sokkal lassabban történt mint ahogy annak kellett volna. Cairan a kötelékük és saját mágiáját bevetve kezét gyengéden a seb fölé helyezte és a zöld fény sugárra koncentrált.

Alek a meleg bizsergető érzéstől kissé összerándult. Cai a garabonciások nyelvén Kamorasiul kántált a fény egyre csak nőtt végül betöltötte az egész szobát amikor a varázs célt ért.
Alek hasán egy kanyargó heg rajzolódott ki.

A sárkány mostmár sokkal jobban érezte magát fizikailag viszont bántotta, hogy kétszer is elvesztette a fejét. Alek azt érezte fel kell ülnie, hogy kicsit távolabb kerüljön Caitól. Képzelhette mit gondol most róla.

Az árny arcán csalódottság futott végig miközben egy fojtogató érzés költözött a mellkasába ahogy Aleksander eltávolodott tőle.

-Akkor én megyek is. -indult volna el az árnyak ura a szobából teret és nyugalmat hagyva kedvesének. Mit is gondolt, már soha nem fogja tudni helyre hozni amit tett. Úgy is csak fájdalmat okoz, mindenkinek.

Az ön ostorozásának véget vetett amint Alek erős kezei csuklója köré fonódtak. Az érintés gyengéd és jól eső volt.

-Kérlek maradj velem. -Aleksander szinte könyörgött, bár semmi szükség nem volt rá.

A két férfi végül egymás mellett ülve figyelte a kandalló lángjait ahogy táncot lejtettek egymással. Volt idő mikor ők maguk is így táncoltak ilyen erővel és szenvedéllyel.

-Sasha én... -Cairan kereste a megfelelő szavakat. Annyiszor elgondolta már mit fog mondani. Olyan sokszor, hogy már számát se tudta, mégis, most mintha minden értelmes gondolat elhagyta volna elméjét. Egyetlen jó mondat se jelent meg lelki szemei előtt.

- Kérlek bocsáss meg nekem, hogy folyton bajba keverlek. - motyogta végül, és a parketta valahogy hirtelen sokkal érdekesebbé vált, mint a fejét az irányába fordító hibrid tekintete.

- Bocsáss meg kérlek amiért képtelen voltam vigyázni rád, amiért hülye voltam és nem mentem vissza. - folytatta, szavai szinte összemosódtak, ahogy igyekezett mindent egyszerre kimondani, amit érzett, noha erre tudta, hogy fizikailag képtelen. Mellkasa egyre inkább elszorult, azt érezte könnyebb volna, ha a szíve nem a torkában dobogna megállás nélkül.

- Azt hittem megtaláltad a boldogságot, egy másikat, egy olyat amivel én nem szolgálhatok. Azt szerettem volna neked, hogy minél boldogabb legyél, mert megérdemled Sasha. Nagyon is megérdemled, hiába hiszed azt, hogy nem!

A sárkány nem szólt semmit, csak tovább figyelte őt azokkal az átkozottul szép, ragyogó szemeivel, amikben képes lett volna akár örökre elveszni.

Az árny szemeiben könnyek csillogtak, ahogy a hibrédében is, bár Alek probálta elrejteni őket.

-Szerinted sikerült? - a kérdés oly váratlanul érte az árnyak urát, hogy hirtelen felkapta fejét.

-Te komolyan annyi év után azt gondoltad, hogy én boldogabb tudok lenni nélküled? Vártam rád Cairan! Vártam, hogy vissza gyere, vártam rád miután kiszabadultam. Minden nap vártam, de te sosem jöttél. Soha. Kerestelek, de azt se tudtam merre lehetsz. -Aleket a feltörekvő sírás fojtogatta ahogy maga elé meredve ejtette ki a szavakat. Nem lehordani akarta kedvesét, szó sem volt róla, de túl sok érzelem kavargott benne ahhoz, hogy becsomagolja mit is gondol.

Az árny arcán lecsordult egy könnycsepp.

-Őszintén sajnálom, hogy ennyi fájdalmat okoztam neked. Nem is tudom mit gondoltam. - temette arcát kezeibe, vállai megrázkódtak, ahogy kissé remegve beszívta a levegőt, és próbált megszabadulni az arcát vízeséssé változtató könnyzuhatagtól.

- Megértem ha ezek után nem tudsz nekem megbocsájtani. Nem akartam, hogy ennyit szenvedj miattam.
- El se kezdd Cairan Corvus, mert nyakon váglak! - horkant fel a sárkány, mire az árny ismét feltekintett rá. Az ő arcát is könnyek borították, de mégis, a fájdalom és düh helyett, amire számított, egy szelíd mosoly, és ragyogó, szerelmes szemek fogadták.

A hibrid lassan felé emelte kezét, végig simítva barna tincsein, és álla vonalán, tekintetével minden egyes arcvonását végig mérte. Zöld szemei vidáman ugráltak egyik pontról a másikra. Cai már egészen bele is vörösödött, elfordult volna, de kedvese állánál fogva maga felé irányította fejét.

- Csodás vagy. Vannak idióta elgondolása magaddal kapcsolatban, de csodálatos vagy. Az én csodám. Aggódtam, mikor nem jöttél. Azt hittem bajod esett, vagy, hogy...

Csönd.

- Hogy?
- Attól féltem, hogy esetleg letettél rólam. Tudom, néha sok tudok lenni.
- Sasha...
- Hadd fejezzem be, kérlek! - kérte nyugodtan.

Az árny némán biccentett.

- Mindkettőnknek vannak ilyen rossz gondolatai, amik miatt sosem volt, vagy lesz egyszerű. De eddig is megoldottuk. Akkor, amikor együtt voltunk, nem pedig külön-külön, érted?
- Tény, kábé te vagy az egyetlen, akit nem ijesztettem el. - nevetett fel keserédesen az árny. Partnere kezébe vette arcát, és elmosolyodott.

- A szépséged engem sose tudott elijeszteni. - suttogta, Cai pedig érezte, hogy arca egyre inkább elvörösödik.

- Meg tudsz nekem bocsájtani Sasha? - kérdezte végül a férfi.

- Rég megbocsájtottam. Te meg tudsz nekem?
- Ugyan miért? - vonta fel kérdőn szemöldökét.
- Amiért, hát... amiért... - tarkóját vakarva a tűzre tekintett.

- Elvesztettem a fejem. Többször is. Nem tudom mi van velem, egyszerűen...
- Héj, Sasha...
- Biztosan megvan a véleményed most rólam. - nevetett fel keserűen.
- Sasha! - fordította maga felé férjét.

A sárkány megmerevedett.
- Azért csináltál mindent, hogy megvédj. Tisztában vagyok vele. Nincs miért bocsánatot kérned. - mosolygott rá, ő pedig viszonozta.

- Én... embereket öltem, Cai. Öltem, holott, én-én... aztán majdnem Mavent is... é-én nem... nem vagyok gyilkos. - meredt kétségbeesetten párjára. Cainak majd meghasadt a szíve, látva micsoda fájdalom ült ki kedvese arcára. Óvatosan magához húzta, majd szorosan átölelte, és finoman csókot nyomott hajába.

- Nem-nem va-vagyok szörnyeteg... ugye? - hüppögött a sárkány.
- Nem vagy, persze, hogy nem vagy kedvesem. Shh... nincs semmi baj édesem, nincsen semmi baj. -Cai gyengéden cirógatni kezdte kedvese hátát mire Alek arcát az árny mellkasába furta. Mélyen belélegezte az illatát, piskóta és kávé édes aromájának keveréke volt. Nem tudta volna meg mondani meddig voltak így. Miután a sárkány meg nyugodott az árny törte meg a csendet.

-Szeretlek Sasha. - hangjából sugárzott a szeretet és Alek érezte, hogy szíve hevesebben ver. A férfi arcán még mindig könnyek csillogtak amikor felnézett szerelmére.

-Szeretlek -Alek szíve majd kiugrott a helyéről amikor meglátta, hogyan ragyog fel Cairan arca. A házaspár lelkébe nyugalom költözött. Alek visszahajtotta fejét szerelem mellkasára. Mind ketten fáradtak és kimerültek voltak. Nem kellett sok idő ahoz, hogy elaludjanak egymás karjaiban.

Az éjszaka csendes és békés volt. A kandallóban a tűz hajnalra már csak parázslott.

Viszont amikor az árny rémálmából felriadt a tűz lángjai magasra fel csaptak. Éles karmaival a fotleba mart, szemei természet feletti fémyben úsztak.

-Cairan semmi baj, csak egy álom volt, itt vagyok. -Alek két keze közé fogta szerelem arcát. Férje az érintéstől és a kellemes hangtól meg nyugodott. A levegőt ismét normál ütembe vette és szemei sem ragyogtak már karmai pedig eltűntek. Sasha volt a békéje.

-Mit álmodtál kincsem? -Alek arcára kiült az aggodalom.

-Nem tudom megfogalamzni. Inkább volt egy érzés mint álom. Valami sötét és rideg valami kegyetlen. -Látszott, hogy az árny még mindig az álom hatása alatt van.

Alek felkellt és a férfi mellé feküdt Cairan oldalár fordult és a sárkány átölelve a derekát magához húzta.
-Próbálj meg pihenni szerelmem. Itt vagyok őrizem az álmaidat.

Az árny párja ölelésében aludt vissza mert mint említettem Sasha volt a békéje.

Köszönöm a segítséget az én Sashamnak. DDBoKay