Kábult barátnőm nyelt egy hatalmasat, ezzel lecsurgó nyálát visszajuttatta oda, ahova való. Kész, vége. Anne teljesen leállt, kiégett a dögös pasi szenzora. Kezemet párszor meglengettem előtte, de semmi, lefagyva nézte az ajtóban álló fiút.
Az isteni teremtmény szemeivel többször is végigpásztázta a termet, mintha keresne valakit. Végül hosszas kutakodás után tekintete megállapodott rajtam, kivillantotta hófehér fogsorát és intenzív pillantást lövellt felém.
- Hé hűtős srác! – kiáltott, majd széles vállaival ellökve magát megindult egyenesen az asztalunk felé. Hűtős srác? Mi? Ki? Én?! Ő most idejön? Mi a fene történik?
A nagy zajongás megszűnt, az ebédlő fokozatosan elhalkult, mindenki lélegzetvisszafojtva várta az eseményeket. Segélykérően sandítottam Anne felé, de ő is csak lesokkolva nézte az egyre közeledő fiút. Sejtésem sajnos beigazolódott, ugyanis asztalunkhoz érve megállt, és lehuppant velem szembe.
- Szia. - törte meg a csendet. Köpni-nyelni nem tudtam a megilletődéstől. Közvetlen közelről még gyönyörűbb. Napszemüvegét kecses mozdulattal levette és pólója kivágásához akasztotta. Inkább húzd vissza! Kérlek! Eddig elrejtette, most viszont szembetalálkoztam álomszerű mogyoróbarna szemeivel, ezt tetézte, miszerint perzselő pillantása mintha lelkemig hatolt volna. Arccsontja hibátlanul gömbölyödött, férfias állát megtámasztva könyökölt az asztalra. Lányokat megszégyenítő szempilláival nagyokat pislogott, miközben meseszép szemeit egy pillanatra sem vette le rólam. Anne hol rám, hol az előttem ülő fiúra pillantott, ide-oda kapkodta fejét közöttünk.
- Ismeritek egymást? - kérdezte csodálkozva, miután feleszmélt a sokkhatásból.
- Igen. - válaszolt a fiú, tekintetét többször is végigfuttatva rajtam. Anne rám nézett amolyan "lemaradtam valamiről?" arckifejezéssel.
- Ismerjük egymást?! - kérdeztem tágra nyílt szemekkel. Ez nekem új információ, életemben nem láttam még. Ezer százalék! Az a gyönyörű mosoly, észveszejtő száj, a makulátlan bőr, a vékony nyak... Ha találkoztam volna vele, tuti emlékeznék rá, egy ilyen embert elfelejteni, már szinte lehetetlen!
- Csak szerettem volna még egyszer megköszönni a segítségedet. – döntötte játékosan oldalra fejét. A mimet? Miről beszél? Megint kifogtam egy zakkantat? Jimin, esküszöm a lúzer fogó mágnesed egyre erősebb. Miért van az, hogy a legszebb emberek a legőrültebbek is? Mit köszön? Nem is csináltam semmit. Ez valami poén, amit ellenem eszeltek ki az izomagyúak? Tylor McField kitalált egy új csesztetési módot? Hozzám küldi az új srácot, hogy szívasson, mint valami beavatás féle? Mondhatom igazán leleményes.
- Figyelj. Nem igazan értem mi ez az egész, de szerintem összekeversz valakivel. – mondtam idegesen. Csak is ez lehet. Hiszen új diák, nehéz lehet egyik napról a másikra megjegyezni a sok ismeretlen arcot, biztosan összetévesztett valakivel. A fiú szemöldökét kérdőn felhúzva vizslatta arcom.
- Tegnap délután. Bolt. Hűtőszekrény. - sorolta a szavakat egymás után. Blah! Ha tehetném, örökre kiirtanám azokat a megalázó emlékeket a fejemből.
De várjunk csak...
Mégis...?! Mégis honnan tudja ezeket? Ő is ott lett volna? Jó, ilyen nincs, most már száz százalék, hogy bekattantam. Nem elég, hogy a látásom is romlott, de még meg is őrültem.
- Te is ott voltál? - Ezek szerint van egy szemtanúja is a szerencsétlenkedésemnek. Csúcs.
- Beszéltünk is. - kacagott fel hangosan. - Haver be voltál állva vagy mi? Ilyen könnyen ezért nem lehet engem elfelejteni. – mosolygott önelégült vigyorral. Oké, tehát beképzelt, és ahogy látom, pontosan tisztában van adottságaival. Elég lazára vette a figurát. Haver? Nem elég, hogy rám vonta az összes figyelmet, még játssza is az eszét.
A sok szúrós szempár, melyek égetik tarkómat, és a feszült légkör miatt egyre idegtépőbb a helyzet. Mindig is jobban szeretem a láthatatlan diák szerepét betölteni, aki teljesen beolvad, és nem tűnik ki. Nem mintha eddig sikerült volna ezt a stílust alakítanom, de hogy ezután még nehezebb lesz az ezer százalék.
- Először is, nem vagyok a haverod. Másodszor, nem, egyáltalán nem voltam beállva! Világosan elmagyaráztam, hogy nem ismerlek és biztos összekeversz valakivel. Megköszönném, ha békén hagynál! – fakadtam ki. Szép munka dr. Park! Azt hinné az ember ennél jobban már nem lehet a figyelem középpontjába kerülni, de természetesen nekem még ezt is sikerült. Mindenki, nem viccelek, mindenki minket bámult. Meg mernék esküdni, hogy még a konyhás néni kezében is megállt egy pillanatra a merőkanál.
Kirohanásom hatására arcáról eltűnt minden érzelem és dermedten bámult. Az ebédlőben megfagyott a levegő, senki se mert mozdulni. A fiú hirtelen felpattant és közvetlen mellettem foglalt újból helyet. Izmos felsőtestével felém fordulva egyre közelített, addig hajolt, míg száját csak pár centiméter választotta el fülemtől. Hideg lehelete csiklandozta nyakam, melynek következtében egész testemen borzongató libabőr futott végig. Mintha valami hasonló már megtörtént volna korábban...
- Próbáltam barátságosan indítani a kapcsolatunkat, de úgy látszik elfelejtetted, hogy még nem kaptad meg a jól megérdemelt büntetésed. – súgta kaján vigyorral az arcán. Hangja szétterjedt egész testemben kellemes, bizsergető érzést árasztva. A hőmérséklet egyre emelkedett, szívem hevesebben pumpálta vérem. Agyamat elöntötte a forróság, teljesen összekuszálódtak a gondolataim. Ez a szituáció, ez a közelség, ez a hangszín, ez a kulcsfontosságú szó; túl sok a hasonlóság, lassan összeállt minden.
A tegnapi sötét alak és az új srác egy és ugyanaz a személy.

Teljes képtelenség! Mégis, hogy? Most csak úgy áradnak belőle a túlfűtött feromonok, hogy már egy kilométerről elcsavarja a fejed. De tegnap... Hát, hogy én egy leheletnyi szexszagot sem éreztem rajta az biztos! Hátborzongató és taszító volt az az aura, ami belengte. A tetőtől talpig fekete göncéről nem is beszélve.
És komolyan... FÚJ! Előttem szedte fel a pénztárost, ergo egy megrögzült perverz és szadista. A személy azonosítása megtörtént; dr. Park, menekülj!
- Akkor, nekifuthatnánk még egyszer? – távolodott el tőlem egy csábos mosoly kíséretében. Ó, futnék én szívesen, el minél messzebb tőled.
- Jung Hoseok vagyok. Örvendek. – nyújtotta felém kezét. Semmi kedvem nem volt fogdosni azt a tenyeret, mellyel tegnap a pénztáros nőcit kényeztette. Ki tudja, lehet nem is mosta meg azóta. Vészjóslóan bámultam némán a még mindig felém nyújtott kezét.
- Tudod, nem vagyok gondolatolvasó. – engedte le karját. – Ha nem mondod, nem fogom megtudni a neved.
- Park Jimin. – válaszolt helyettem lelkesen a kotnyeles barátnőm. Kösz Anne.
- Park Jimin. – ahogyan kimondta a nevem, mintha minden egyes betűt megízlelgetett volna csodás ajkaival. Hogy lehet egy szimpla nevet ilyen dögösen kiejteni?
- Azt már tudom, hogy szakértő vagy a hűtők terén. Vajon máshoz is ennyire jól értesz? – kérdezte, közben ajkait gúnyosan görbültek felfele. Miért hangzott a szájából ez az egyszerű mondat is ilyen perverzen?
- Bosszantó emberek faképnél hagyásához értek a legjobban. – kacsintottam rá, miközben felálltam és cuccomat összeszedve nagy léptekkel kiszáguldottam az ebédlőből. Bocsi Anne, remélem megoldod nélkülem is. Lehet jól is tettem, hogy leléptem, így legalább lesz esélye barátnőmnek becserkészni. Anne minden bizonnyal jobb csevegő partnerként fog szolgálni annak a perverznek.

***

Telefonom hangos csipogására kaptam fel a fejem. Ah fenébe, bealudtam. Mikor hazaértem, azt terveztem pakolászok egy kicsit, de ledőltem puha ágyamra és úgy látszik elszundítottam. A beszűrődő napsugarak élesen nyilalltak bágyadt pupilláimba. Megdörzsöltem szemeimet és hangosan csörgő készülékemért nyúltam. Na vajon ki lehet ilyen kitartó?
- Jimin! – sikított bele őrült barátnőm. – Már ezerszer hívtalak! Végre voltál hajlandó felvenni.
- Neked is szia Anne. – ásítottam.
- Aludtál?! Komolyan képes voltál nyugodtan szunyókálni a történtek után?
- Kifejtenéd kicsit bővebben?
- Jung Hoseok. – mondta lassan tagolva. A név, melyet soha többé nem akarok hallani a mai nap után.
- Mi van vele? – kérdeztem unottan.
- Áruló! Otthagytál.
- Azt hittem hálás leszel érte. Gondoltam te jobb társaságot nyújthatsz neki, mint én. Sikerült becserkészned?
- Állatira kínos volt. Miután leléptél, próbáltam vele csevegni, de csak fogta magát és se szó se beszéd, kiviharzott.
- Valaki felültetett téged? Uram atyám, világvége. – cukkoltam.
- Most szórakozol? Persze, hogy az! Mi a fene volt ez a mai akció az ebédlőben? Egyáltalán mikor akartad velem közölni, hogy ilyen közel állsz ahhoz, aki után napok óta nyáladzok?
- Közel állni? Én? Hozzá?
- Hát elég közvetlenek voltatok. Ha most jó emberismerő lennék azt mondanám flörtölt veled. – kuncogott. – És mivel az vagyok, kijelenhetem, FLÖRTÖLT VELED!
- Anne neked elment az a maradék eszed is.
- Most miért? Tudod hányan lennének a helyedben?
- Hát legyenek! Szíves örömest átadom a helyemet bárkinek. Szerintem ez csak valami trükk, tuti Tylor és az izomagyúak vannak a dologban. Rám küldték az új srácot, hogy bosszantson.
- Izomagyúak? Mármint a kosarasok? De hiszen már leállítottam őket!
- Pont ez az Anne. Miután beszéltél velük még jobban rám szálltak.
- És erről engem miért is nem tájékoztattál? Kikaparom a szemét mindegyiknek.
- Hagyd csak. – nevettem fel. Félek, hogy tényleg megtenné.
- De mesélj már! – rinyált barátnőm. – Történt valami köztetek?
Ehhez szükségem lesz egy kávéra. Lesuhantam a konyhába, majd egy bögrével visszatérve lehuppantam az ágyamra és belekezdtem a boltos kiruccanásom elmesélésébe.
- Tehát összegezve először azt hitted, hogy meg akar ölni, utána megmutattad neki hogyan kell kinyitni a hűtött, majd összedörgölőztetek és érezted a halált?! – kacagott hangosan Anne.
- Inkább ne is mondj semmit.
- Jimin, édesem, ez... mintha túlnyomtad volna kicsit az anyagot.
- Nagyon vicces. Tökéletesen józan voltam.
- Eh, a húgom hisztizik, le kell tennem. Majd holnap beszélünk kis kólásom. Jó éjt!
Telefonomat hatalmas sóhajjal ejtettem magam mellé. Hogy a fenébe képes Anne minden alkalommal így lefárasztani? Kell egy zuhany, valamivel kicsit el kell lazítanom magam. A fürdőbe beérve megnyitottam a csapot és csak folyattam a vizet. Nem emlékszem mennyi ideje is kezdtem pontosan, de nem tudtam abbahagyni. Egy örökkévalóság után nagy nehezen kimásztam áztató nyugtatóm alól. Törölközőmet alsó felem köré tekerve kúsztam vissza meleg szobámba.

Egyszer csak motoszkálásra lettem figyelmes. Valami koppant az ablakon. És megint. Mintha szárnycsapkodást hallottam volna, lehet egy madár? Odakúsztam ablakomhoz, hogy közelebbről megtekintsem a betolakodómat. Függönyömet elhúzva egy izzó szempárral néztem farkasszemet.
- Mi az isten ez?! – ugrottam hátra ijedtemben. Madárnak madár, ráadásul nem is akármilyen. Egy holló.
Fekete tollai teljesen beleolvadtak az éjszakába, egyedül tüzes tekintete fénylett. Mozdulatlanul állt a párkányon és bámult. Itt állok meztelenül egy száll törölközőben, velem szemben pedig egy madár kukkol az ablakon át. Mennyi esély van rá, hogy egy normális ember ilyen szituációba keveredik? Park Jiminnél természetesen semmi sem lehetetlen. Miért engem talál meg az összes holló? Cseles, viszont most nem fogom összecsinálni magam tőle mint a múltkor. Nagy lendületet véve megiramodtam ablakom felé és két karommal teljes erőből kicsaptam. Hirtelen mozdulatra a kukkoló madaram összerezzent, majd egy gyors suhanással eltűnt a fekete égbolton.
- Úgy van hess hess, ode aztán többet ne gyere. – csuktam vissza ablakomat. És akkor ezek után próbáljak meg nem megőrülni.
Most következzen a „hogy aludjak el anélkül, hogy telerakom a gatyám" mutatványom. Fejemet belesüllyesztettem puha párnámba és imádkoztam, hogy gyorsan elaludjak. Bár testemhez is eljutott volna az üzenet, ugyanis agyam leállíthatatlanul kattogott az előbb átélt eseményeken. Nem igazán emlékszem meddig viaskodtam önmagammal, de végezetül elnyomott az álom.

Pilláim meglepően könnyen nyitódtak ki a napsugarak kellemes cirógatásaira. Felkeltem az ébresztő előtt? Ilyen sem sűrűn esik meg. Ernyedt izmaim frissítésére nyújtózkodtam párat majd telefonomért nyúltam. Az idill hangulatom hamar szertefoszlott, ugyanis szembesülve az idővel, ami a kijelzőn virított, enyhén szólva sokkolt. Basszus el fogok késni! Tudtam, túl szép, hogy igaz legyen, magamtól sose tudnék felkelni ilyen korán.
Lépcsőn letrappolva száguldottam végig a házon és ajtónkat feltépve indultam meg nagy léptekkel. Vagyis indultam volna, ha nem állja utamat a bejárat előtt álló alak. A nagy lendület miatt testem felett elvesztettem az összes irányítást, minek következtében arccal előre csapódtam be a kemény mellkasba.
- Reggel mindig ilyen közvetlen vagy? - kuncogott csilingelő hangján. – Ha ezt tudom, nem ebédnél próbálkoztam volna. - Mámorító illat árasztotta el tüdőmet.
- És te reggel mindig betörsz mások otthonába? - léptem hátra kimászva mellkasából. Fel se kellett volna néznem, mert már tudtam ki az.
Jung Hoseok állt életnagyságban a verandánkon.