Hoseok elkapta karom, majd elrángatott a mosdó felé. Abban a pillanatban, ahogy beléptünk a fehérbe borult helyiségbe, hirtelen mozdulattal megragadta vállaim, majd falnak lökött. A váratlan ütődés hatására egy halk szisszenés szökött ki meghökkenéstől elnyílt ajkaimon, amit egy szívdöglesztő mosollyal nyugtázott. Egész testével hozzám préselődött, egyetlen részünk sem maradt, ami ne olvadt volna készségesen össze. Hátam teljesen rásimult a kemény felületre, a hideg csempével való érintkezés gerincemen végigszáguldó hűvös borzongást váltott ki. Tehetetlenségemet kihasználva, két kezével fejem mellé szorította karjaimat. Nem tudtam kikerülni ámulatba ejtő íriszeit, melyek vörösen izzottak a szenvedélytől és a kielégületlen vágytól. Egyetlen lehelet, egyetlen pillantás, egyetlen érintés; nem volt szükségünk szavakra, mindketten tudtuk mit akarunk, mire áhítozunk a legjobban.
Számomra kínzó lassúsággal közelített lélegzetelállító arcával, ezt tudtára is adtam türelmetlen mocorgásommal heves szorítása alatt. Halk hümmögéssel fejét játékosan oldalra döntötte, majd értetlenséget színlelve vizslatta egyre nyugtalankodó zötykölődésem. Rosszfiús vigyor díszelgett vörös ajkain, amitől míg szívem úgy olvadt mint a fagyi, az egyre erősödő, epekedő ingereim inkább kétségbeestek. Mintha csak meghallotta volna vágyakozó gondolataimat, félbehagyta idegeimet facsaró gonoszkodását és immár a maradék távolságot is megszűntetve köztünk, homlokaink aprót koccanva simultak egymáshoz.
Tekintetét enyémbe fúrva percekig csak néztük egymást, teljesen belefeledkeztem átható pillantásába. Mintha még az idő is megészlelte volna a köztünk uralkodó vágyat, úgy éreztem megállt egy pillanatra, hogy tovább tartson a varázs. A kitartó szemkontaktus után szemei végigsiklottak ajkaimon, majd egyre lejjebb haladva a nyakamat kezdte vizslatni. Arcára kiült a színtiszta sóvárgás, megbabonázva közelített hajlatom felé.
- Kívánlak. – suttogta elnyújtva. - Nem bírom tovább visszafogni magam.
- Nem is kell. – döntöttem oldalra a fejem, ezzel tökéletes pozíciót biztosítva neki a hozzáféréshez. - A tiéd.
Lágy csókolt lehelt nyakamba, majd hideg nyelvével lassan végigsiklott rajta, egészen a kulcscsontomig. Mintha minden idegszálam erre az egy helyre gyűlt volna, felerősödött az érintése nyomán keletkezett mesés bizsergés. Mivel engedélyemet adtam, sőt biztattam is, egyáltalán nem habozott, kiválasztotta a számára legpuhább pontot, és hegyes szemfogait készségesen mélyesztette érzékeny bőrömbe. A nem olyan rég tapasztalt eufórikus érzések ismét hullámokban törtek testemre, tetőtől talpig elöntött a mámor édes kavalkádja. Szervezetem nem bírt betelni a rázúduló, mennyekbe repítő ingerekkel, akaratom ellenére is egy mélyről feltörő sóhaj szökött ki torkomon. A mosdó csendjében tökéletesen hallottam a lassú, egyenletes kortyolást, amely még jobban az őrületbe kergetett. Rajta is észlelhető volt, hogy felülkerekedett rajta a kéj, az eddig falnak feszített kezeim szorításából szépen lassan engedett, egyre lazábban tartotta. Kapva az alkalmon, kiszabadítottam zsibadt végtagjaimat, majd sóvárgástól vezérelve Hoseok ingjébe kapaszkodtam. Látásom homályba burkolózott, az érzékeim eltompultak, kizárólag szám működött aktívan; egyre több nyögés hagyta el. Önkívületi állapotban hullámoztam testemmel és, hogy még több impulzust juttassak telhetetlen szervezetemnek, markolászni kezdtem Hoseok acélos hátát. Nem várt, szenvedélyes tettemre alig észlelhetően megfeszült, ezt követően még jobban préselt maga alá. Egyre gyorsabban vergődtem nyomása alatt és vele együtt egyre hevesebben mélyesztettem ujjaim kidolgozott hátizmába, mire halk, felhevült mordulás érkezett válaszul. A véget nem érő epekedésünk egymás mindensége és porcikái iránt mindkettőnket mélyreható eksztázisba taszított. Azt hittem ilyen tempóval sosem fogunk tudni elszakadni egymástól, bár én cseppet sem bántam volna, ha ez nem következik be és véglegesen itt ragadunk a szenvedély kéjócenjában. Sajnos a pillanatnak vége szakadt, Hoseok elválva hajlatomtól, óvatosan nyalogatni kezdte a keletkezett sebet, majd apró csókokkal hintette be nyakam minden szegletét. Kábultan meredtem a plafon felé, látásom épp csak kezdett tisztulni a szavakba nem önthető, impulzusadagoló hullámvasút után. Minél inkább visszatértem a valóságba, annál jobban ébredtem rá a teljesen leigázott önmagamra. Polóm kivágása egészen mellkasom közepéig lehúzva, gondolom a nagy élvezetek közepette nyújtottam odáig, hogy minél több fedetlen részemet érinthesse. Homlokomon izzadságcseppek tömege gyülekezett, a falhoz való dörgölődésem ára egy csapzott hajkoronát varázsolt fejemre, mindezek mellett pedig úgy lihegtem mint egy kutya egy kiadós kergetőzős játék után. Miután észhez tértek az élvezetektől eltompult érzékszerveim, a látvány ami elém tárult, azonnali utat kínált szívemnek a sürgősségi osztályra. Úgy látszik nem csak én forrtam fel kellően mint egy kályha, hanem a dögös vámpírom is. Haja kócosan meredt, pár tincs a homlokára tapadt, és a rajta gyöngyöző izzadságcseppek szép lassan útnak eredtek szintén izzadságtól fénylő nyaka felé. Dús ajkai cseresznyék színét megszégyenítően izzottak, szája sarkán vér díszelgett. Az én vérem. Hiába voltam ezzel tisztában, és tudtam, hogy egyáltalán nem kéne így éreznem, mégis... beindított a tudat, miszerint az az én vérem. Hevült akciónk közben egy-két gombbal lazított ingén, ezzel feltárva előttem hibátlan, ínycsiklandó mellkasát. Nem tudtam nem bámulni, szemeim falták a látottakat; az összkép egyszerűen szívdöglesztő volt.
- Tetszik a látvány, igaz? - nyalta le érzékien az ajkaira ragadt cseppeket. - Csak mert nekem elképesztően tetszik, amit jelenleg látok. - A mély, selymes hangja mint egy megakadt lemez visszahangzott füleimben. Nem láttam ugyan, azonban éreztem az arcomat elöntő pírt, képtelen voltam leplezni zavarom, ezért szemeimet lesütöttem.
- Annyira édes. - suttogta lassan. Eddig is haldokoltam, de ezzel még rátett egy lapáttal, szívem őrülten zakatolt minden egyes kimondott szavára. Tekintete egyre többször tévedt az államra. Nem igazán értettem miért, kicsit frusztrált is, ki tudja miért nézni. Van rajta valami fura? Hamar választ kaptam a kételyeimre, ugyanis miután két keze közé vette arcom, kirajzolódott minden. Nem az államat nézte, hanem a számat. És most meg fog csókolni... egy budiban. Várjunk csak, SÜRGŐSEN intézkednem kell!
- Ne, várj! - ficánkoltam, mialatt fejemmel a közeledő, csodás ajkai elől igyekeztem kitérni. Nehéz feladatnak bizonyult, ugyanis szavaim nem jutottak el hozzá, kérésemet figyelmen kívül hagyva iparkodott megszüntetni közöttünk a legapróbb távolságot is. A levegőt egyre szaporábban kapkodtam, szívem heves zakatolása egyre hangosabban dübörgött füleimben, s kis idő múltán mintha már az egész mosdó tátongó üressége is az izgatott dobogásaimtól visszhangzott volna. Az eddig hátammal érintkező hűvös fal mostanra tűzforróvá vált, átvette testem felhevült hőmérsékletét. Két pilláját szorosan lezárva közelített, meg sem állt, míg homlokaink némán nem koccantak. Ennek hatására az én szemeim is lágyan lecsukódtak, hiába akartam máshogy cselekedni, egyszerűen a szervezetem kiéhezett mámora átvette az irányítást, olyan puhán és készségesen hullottak le szemhéjaim, mintha egész életükben erre vártak volna. Orra finoman nyomódott enyémhez, bársonyos lehelete egyenesen perzselte már így is izzó bőröm. Le sem tagadhatjuk, hogy mennyire akarjuk, rendesen megveszünk érte, a józan eszünkön és ép gondolatainkon menthetetlenül is felülkerekedett a korlátlan vágy. És nekem mégis meg kell fékeznem, nem hagyhatom, hogy itt történjen meg, hogy itt adjam oda neki. Az ideje immár tökéletesen elérkezett, ezt tudom is, de még nem kaphatja meg. Kizárt, hogy egy koszos retyóban történjen az első csókom! A hirtelen tudatosságot nyert villámcsapás, mely szerencsémre agyam fegyelmezettebb felére sújtott le, az eddig kábult testem most cselekvésre késztette. Fejem fölé szorított karomat egy nagyobb lendülettel kirántottam, majd mivel más esélyt már nem láttam, mutatóujjam a szám elé tartottam. Dús ajkai puhán nyomódtak a felállított, kisebb akadálynak, mire szorosan lehunyt szemei meglepetten nyíltak szét, szemöldökei kérdőn szöktek az égbe.
- Kérlek. - nyögtem nehézkésen.
- Nem szeretnéd? - kérdezte csillogó íriszekkel. Hangjában mintha csalódottság veszett volna el, szomorúan hátralépett. Az a parányi milliméter áhítozó ajkaink között hirtelen hatalmas szakadékká vált.
- De! Mindennél jobban! - Szeretném vele megértetni a helyzetem, viszont nem olyan egyszerű erről beszélni. Ki tudja, hogy reagálna rá, lehet kinevetne amiért nem csókolóztam eddig még senkivel, hiszen bárhonnan is nézem, ilyen korban nagyon ritka, akik még nem estek túl az elsőn. Akkor se adhatom most be a derekam, különlegeset szeretnék. Hiába nyúltam utána, sebes mozdulatai nyomába se érhettem, egy szempillantás alatt kiviharzott az illemhelyiségből. Utána futottam, bevetettem maradék energiámat, a folyosón nagy nehezen beértem és megragadtam a karját. Természetesen nem billentettem ki egyensúlyából, erőm még mindig meg sem közelíti az övét, de legalább megállásra tudtam kényszeríteni.
- Ennyire undorodsz tőlem? - fordult meg hirtelen.
- Tessék? Jézusom dehogy! - ráncoltam idegesen szemöldököm. Mégis mi a fenéről beszél? Hogy lehetne tőle undorodni?
- Tisztában vagyok a megjelenésemmel és a vele járó előnyökkel, viszont én... - halkult el.
- Te...?
- Ha olyan lennél, mint én, más lenne minden, nem? – sóhajtott. Nem fejezte be az előző mondatát, pedig kíváncsi voltam, hova akar kilyukadni. Egy olyan személy, mint Hoseok mégis miben lehetne bizonytalan? Majd megölt a kíváncsiság, de jobbnak láttam, ha nem erőltetem.
- Biztos eljutunk egyszer oda is. – ült ki szomorkás mosoly arcára, miközben ujjaival a nyakamon lévő harapásnyomra simított.
- Ugye ettől nem fogok vámpírrá változni? - kaptam ijedten nyakamhoz. Először kérdőn, majd hosszas hallgatása után egyre türelmetlenebbül fürkésztem arcát, mely rezzenéstelenül meredt vissza rám. Csendben néztük egymást, zéró reakciója pedig mindinkább kétségbe ejtett. Végül feladva frusztráló kifejezését, hirtelen egészen eltérő gesztus tűnt fel; olyan hatalmas, csillogó szemekkel nézett rám, miközben ártatlanul repegtette szempilláit, hogy komolyan kezdett bűntudat gyötörni. Pedig az égvilágon semmit se követtem el, mindössze feltettem neki egyetlen kérdést. Eddig nem sikerült megfejtenem, hogyan képes ennyire gyorsan és hatásosan befolyásolni másokat. Leginkább engem.

Mialatt ismételten elnyúló gondolatláncaimat fűzögettem, pofátlanul kacér mosollyal ajándékozott meg, majd egy vállrándítással hátat fordított és elindult a folyosón. Ki gondolta volna, hogy nem kapok választ? Jung Hoseok pont erről ismert, miszerint mindenre logikus magyarázatot ad...
Egyfajta miniatűr pánik uralkodott el rajtam, azonban végül beletörődve én is sarkon fordultam és lehajtott, fancsali fejjel elindultam vissza az osztályba, hogy befejezhessem a félbemaradt meggyalázásomat a táblánál. Léptem kettőt, váratlanul felerősödött fuvallat száguldott el mellettem. Körbe cikázott, bőrömet a hűvös érzet kellemes borzongásba fakasztotta, mire feleszméltem már közvetlen előttem állt. Először lábait pillantottam meg, majd fokozatosan haladva felfelé ámulatba ejtő íriszeiben vesztem el. Nagyon közel volt. Túl közel.
Még jobban megszemlélhettem tökéletes vonásait, hibátlan bőrét, a szája feletti kis piszkos anyajegyét, mely ellenállhatatlanul vonzott. A pár centire lévő ajkaira szegeztem tekintetem, kiéhezve néztem csábító testrészét.
- Szeretnéd? - nyalt végig dús párnácskáin, majd szívdöglesztően beleharapott. Testemen mindent átható bizsergés futott át, selymes hangja kizökkentett a bámulásból. Hirtelen mintha a testem önerőre lelt volna, egyből bólintottam. Agyamat nem engedtem működésbe lépni, hiszen biztosan túlkomplikálta volna, helyette inkább szívem hagytam érvényesülni. Igazából ezzel a döntésemmel teljes mértékben ellentmondtam magamnak, de már nem érdekelt semmi. Nem érdekelt a különleges alkalom utáni sóvárgásom, nem érdekelt, hogy hogyan, mert tudtam; Vele tökéletes lesz. Levetkőztem előtte a gátlásaim, egyedül Őt akarom. Meleg görbület jelent meg ajkain, arcom gyengéden bársonyos tenyerei közé vette. Szemeim a finom érintésre egyből lecsukódtak, minden egyes porcikám magáénak akarta tudni, minden egyes sejtszálam táncot járt örömében. Vártam. Még semmit sem vártam ennyire, epekedve nyújtózkodtam felé, egyre közelebb és közelebb...
- Nem. - törte meg a pillanatot és bennem is valamit. Szemeim egyből kipattantak, de mindhiába, már késő volt; eltűnt. Csak a helye nyománi fuvallat susogta egyedül, hogy itt volt, hogy itt állt előttem. A folyosón visszhangzott rideg szava. Nem... Azt mondta nem...

Visszautasított? Nem mondom, hogy annyira meglepett, elvégre ki lenne képes egyáltalán vonzódni hozzám? Tudtam, mindig is tudtam, hogy egyszerűen nem vagyok elég jó neki, én nem érhetek fel hozzá, bennem nincs semmi. Semmi ami megragadna másokat, semmi ami élvezhető, semmi ami számítana. Tudtam, mégis halvány remény élt bennem, hogy érzéseim válaszra találnak. Kihívott, megcsapolt a budiban, ezután faképnél hagyott. Egy két lábon járó vérbank lettem a számára.

Elnézést kérek mindenkitől emiatt a hatalmas kimaradás miatt! Nagyon igyekeztem, viszont ez valami ritka sz*r rész lett.
Köszönöm annak, aki még mindig szívesen olvassa.