Hoseok nem tétovázott sokat, legyengült testem karjaiba kapta. Köpni-nyelni nem tudtam a megilletődéstől. Karomat lazán átdobta nyakán, majd nagy léptekkel megindult kifelé a dohos szobából. Ettől a helyzettől, miszerint most pont úgy cipel, mint egy királykisasszonyt, akaratlanul is elmosolyodtam.
- Mit csinálsz? – kérdeztem nevetve.
- Leápollak. – válaszolta tömören.
- T-tessék? – pattantak ki szemeim, majd nyeltem egy nagyot, mire reakciómra megvillantotta sármos vigyorát. Értetlen kifejezéssel fürkésztem arca hibátlan szegleteit némi magyarázatot várva, természetesen mindhiába, mert válasz helyett csak kacsintott, majd lábát meglendítve egy kisebb rúgással nyitódásra bírta az ajtót. Úgy tűnik visszatért az a Hoseok akit én ismerek. Az a perverz tapló, aki mindig megtölti melegséggel szívem, és aki menthetetlenül elcsavarta a fejem. Hiányzott.
Kisebb koccanással igaz, de kijutottunk a keskeny kijáraton. A sötétből kiérve hirtelen fényáradattal találkoztam szembe, ami a hatalmas ablakokon keresztül zúdult be. Bágyadt pilláimba élesen szúrtak a betóduló sugarak, kezem reflexből arcom elé kaptam.
- Hova viszel? – hunyorogtam, ujjaim között próbálva kiszűrni valami látnivalót.
- Ne kíváncsiskodj. – nyújtotta ki gúnyolódva nyelvét. Végigsuhant egy hosszú folyosón, mi egyenesen a nappaliba vezetett. Igen, nos, méretéből még mindig nem veszített ez a szoba. Átsuhanva a csarnokméretű hallon egy krémszínű helyiségbe kötöttünk ki, ahonnan sok szoba nyílt, meg is torpant egy pillanatra, hogy a megfelelőt kiválassza. Miután megközelítette, amelyikre szüksége volt, ismét a rúgásos módszert alkalmazta, hogy bejussunk. Szerencsétlen ajtók, ezek után szerintem egy zárcserére szükségük lesz, hiába tűnt óvatos és apró mozdulatnak Hoseok részéről, az emberfeletti erejével egyik tárgy sem vehette fel a harcot.
Karjaiban velem belépett a választott helyiségbe. Sötétség honolt bent, elsőre jóformán semmit sem láttam csak nagy feketeséget. Tett pár lépést, majd könyökével felpöccintette a villanykapcsolót. Oké, csak semmi pánik Jimin, ne gondolj semmi rossz, erkölcstelen, vagy arcpirító dologra. Nehéz feladat, hiszen bárhogy is nézem, ez egy hálószoba. Középen falnak tolva egy franciaágy terpeszkedett, a falak sötétek, a földön egy selymes szőnyeg hevert. Miért hozott ide...?
Karjaiban hordozó vámpírom nem igazán zavartatta magát nagy léptekkel elindult a hatalmas ágy felé. Fejem ijedten kapkodtam ide-oda. Úristen most mit mondjak? Mit csináljak, mit akar tőlem? Mit akar velem? Ugye nem...? Basszus még egy lánnyal sem voltam együtt, komolyan egy fiúval vesztem el? Jelenlegi állapotomban erre egyáltalán nem vagyok lelkileg felkészülve. Igaz részemről egy erős bizalom kialakult az eddigi fordulatos, – sokkal inkább már egész világot kifordító – közös élményeink során. Ha eljött az ideje, készen fogok állni. Készen fogok állni, hogy teljes egészében Hoseoknak adjam magam. De az akkor sem ebben a percben lesz!
- Ööö, várj én még... - ficánkoltam, természetesen eredménytelenül. Az ágy mellé érve óvatosan ráfektetett a matracra. A puha anyag súlyom hatására egyből besüppedt, magába süllyesztve harmatgyenge testem.
- Mindjárt visszajövök. – túrt bele hajamba, azután gyengéden végigsimított buksimon. Mire pislogtam, Hoseok már ki is suhant a szobából, egyedül csak a hűvös fuvallat, - melyet a szemnek láthatatlan mozgása idézte - árulkodott arról, hogy egyáltalán itt volt a szobában; hogy egyáltalán itt állt mellettem. Úristen hogy lehetek ekkora idióta? Hálát adok az égnek, amiért nem hagyott szóhoz jutni. Basszus, ha most még egy hangot kiejtettem volna azon a nagyon okos számon, garantáltan porig aláztam volna magam előtte. Nem volt elég időm, hogy egy jó adag lecseszésben részesítsem magam, amiért megint túlreagáltam a dolgokat, mert Hoseok ismét az ágy mellett termett. Amilyen gyorsan tűnt el, olyan gyorsan jelent meg újra előttem. Hirtelen felbukkanására összerezzentem, tekintetem többször is végigvezettem karcsú alakján meggyőződve, valóban ő áll-e mellettem, nem csak képzeletem szül hamis illúziókat.
- Gyere. - nyújtotta hosszú karjait, míg bátorító pillantásokat küldött csillogó szemeivel.
- Szerintem már menni fog egyedül is. – motyogtam zavartan, eltoltam kezét és lábaimat lecsapva a padlóra felegyenesedtem. Mintha meg se hallotta volna amit az imént mondtam, - pontosabban szerintem meg se akarta hallani - hátam mögé suhant és felkapott.
- Mondtam, hogy egyedül is menni fog! - tiltakoztam hevesen. Megpróbáltam elhúzódni, ficánkoltam karjaiban, ahogy csak bírtam, de minél jobban ellenkeztem, annál erősebben szorított magához.
- Maradj nyugton kérlek. - lehelte arcomra. Telt ajkai pár centire voltak egyre vörösödő bőrömtől. Befejeztem a szabadulásom érdekében végrehajtott forgolódásom, nem ellenkeztem tovább, fejemet csendben a mellkasának hajtottam.
- Jó fiú. - durmolta.
- Nem vagyok kutya. - néztem rá szúrósan, mire szája sarka alattomos vigyorba görbült, ezt követően pedig nem mondott semmit, csak játékosan rám kacsintott.

A házban tett túránkat látszólag befejeztük.
Hoseok lefékezett egy hófehér ajtó előtt, melyről az idő és az évek alatt igencsak lepergett a festék. Vízcsobogás ütötte meg a fülem, ami a falak túloldaláról szűrődött. Óvatos mozdulattal belökte az ajtót, majd belépett. Pont ahogy sejtettem, egy fürdőszoba tárult elénk. A nappali mérete is kellően ledöbbentett, de a gigantikus fürdő látványa mindent vitt, pusztán ez az egyetlen helyiség vetélkedett a mi házunk egész alapterületével. Szépen kidolgozott beépített szekrény állt az egyik falnál, mellette egy fényesen ragyogó mosdókagyló, felette egy tükör, ezzel szemben egy olyan előkelő tusoló, amit még életemben nem láttam. Nem elég, hogy egy jó pár milliót érő zuhanyzókabin ácsorgott a sarokban, ezen kívül még egy kád is előszeretettel terpeszkedett nem messze tőle. A csobogás hangja is pontosan innen eredt. Hoseok velem kezei közt előrébb lépett, majd lassan leengedett erős karjai öleléséből. Hangtalanul huppantam fedetlen talpaimmal a hűvös csempére.
- Fürdeni készülsz? – kérdeztem tekintetem le sem véve a csapon kiáramló kisebb vízesésről.
- Te fogsz. – húzta végig ujját gerincemen, mire nyakamtól indulva az egész hátamon kellemes bizsergés cikázott át.
- Most szívem szerint én magam bújtatnálak ki az összes ruhádból, - búgta fülembe lágyan. – de sajnálattal ezt igen körülményes lenne megoldani, tekintve, hogy szinte nincs is rajtad semmi. – kuncogott, ezzel egy időben kecses ujjait az alsónadrágom széléhez vezette, ezt követően lassú, finom mozdulattal elkezdte lejjebb húzni combomon. Szívem torkomban lüktetett, nyeltem egy hatalmasat. Egyrészt oltani próbáltam az egyre erősödő zavarom, azonban vele együtt mintha a helyzetfelismerő képességem is visszaszereztem volna. Én komolyan elsiklottam az felett, hogy végighurcolt az egész házon, nos, úgyszólván pucéran?! És akkor ráadásul lepasszolt egy szobába, ahol szintén pucéran feküdtem az ágyon. És ő végig a fedetlen bőrömmel érintkezett, míg cipelt magával. Uram atyám, most gyere le.
Így visszagondolva nem is tudom mi üthetett belém, miszerint képes voltam egy ilyen fontos tényezőről megfeledkezni, mint a majdnem meztelenségem. Talán Hoseok elbűvölő, inkább már transzba ejtő aurája felejtette el velem; rabul ejtettek meseszép szemei, nem volt időm a szégyenérzetemmel foglalkozni.
Nem tartott sokáig, hogy visszazökkenjek a valóságba, ugyanis, miszerint Hoseok csintalan ujjai és az alsónadrágom széle már elég szép távot megtettek együtt a csípőmtől, bekapcsolta bennem a riasztót. Kezemmel egy óvatos, viszont annál határozottabb mozdulattal megállítottam a gaztette elkövetésében, ujjait lehámoztam az anyagról majd legnagyobb bánatára boxerem gumipántját visszahelyeztem a megfelelő helyére, voltaképp vissza a csípőmre.

- Na ez már TÉNYLEG menni fog egyedül, köszönöm. – nevettem, miközben közvetlen mellőle egyet odébb léptem.
- Akkor magadra hagylak. – mondta, majd hátat fordítva kicsörtetett a szobából. Várjunk csak, ez lehetetlen. Az előbb...? Jung Hoseok feladta volna? Ilyen könnyedén beletörődött? Vagy esetleg megbántottam? Egyetlen dolog kétségtelenül nem változott, méghozzá, hogy az elején sem, de még most sem tudok kiigazodni rajta.
Gyorsan lerángattam a magamról egyetlen kis lenge ruhadarabomat és nagy léptekkel megiramodtam a csábító „tenger" felé. Lassan beleereszkedtem a feltöltött kádba. A meleg víz lágyan magába ölelte testem, teljesen befedve azt. Először nyakig merültem a kellemes forróságban, azután kiemelve karjaimat kényelmesen a fürdőkád szélére helyeztem. Nyakamat hátradöntve kezdtem a lenyűgözően kidolgozott plafon és a fényűző csillár pásztázásába. A fülledt levegőtől éreztem, ahogy fokozatosan kábulok, szemeim sem bírták sokáig, bágyadtan csukódtak le. Elképesztően ellazít, a végtagjaim mintha szó szerint szétolvadtak volna.

Csendben bóbiskoltam idilli hangulatban, mikor két kéz nyúlt a hónom alá. Az elsőre hidegnek tűnő érintésre felriadtam, meglepetten kaptam hátra fejem. A két kéz óvatosan előrébb tolt, majd egy kisebbet emelt rajtam. Valahogy már láttam lelki szemeim előtt, hogy tervez valamit és nem fogja csak úgy feladni, hiszen Jung Hoseok egyszerűen nem ilyen. Mikor kisétált azon az ajtón, tudtam, miképp úgyis kieszel valamit. És baljós sejtésem be is vált, ugyanis itt van! Meztelenül. Egy kádban. Velem.

A víztükör apró hullámokban fodrozódott, miután ő is belecsobbant, ezzel együtt elfoglalva saját kis helyét... mögöttem.
- Most mégis mire készülsz? - vontam fel kérdőn szemöldököm.
- Mondtam, hogy leápollak. – suttogta fülembe hozzám simulva. Tisztában voltam, ha ellenkezek azzal semmit nem érek el, ennélfogva pedig nem is maradt más teendőm, mint kiélvezni az elém tárulkozó lehetőséget. Két lába közé beférkőzve hátrébb csúsztam, majd hátamat mellkasának döntöttem, szemeimet szorosan lehunyva hallgattam egyenletes légzését. Észbontó impulzus bizsergette meg vízben ázó testem. Éreztem Őt. Éreztem gyönyörű kulcscsontja vonalát, éreztem enyhén kiemelkedő bordája alakját, éreztem kemény hasfalát, selymes bőrét, ami a víz hatására még puhábbá vált. Két kezét mellkasomra csúsztatva szorosan magához ölelt. Úgy zárt erős karjai közé, mintha bármelyik pillanatban, egy szempillantás alatt kámforrá válhatnék, s örökre eltűnhetnék az életéből. Szorosan ölelt, mint aki soha többé nem akarna elengedni. A habok befedtek minket, mámorító illat keringett a levegőben. Azt kívánom, bárcsak így maradhatnánk örökre.
Nem tudom mióta áztattuk fáradt testeinket, teljesen elvesztettem időérzékem. csak is rá figyeltem, semmi másra. Egyik kezét átcsúsztatta karomra, azután gyengéden simogatni kezdte azt, mellkasomon maradt tenyerével óvatosan cirógatott. Vékony ujjai, ahogy lágyan bőrömhöz értek, perzselő forróságot hagytak maguk után. Hihetetlen mennyiségű érzékszervem és végtagom akarta őt magának tudni, mindegyik mohón epekedett finom érintése után, egyre több repetáért könyörögtek. Kezeit lassan beleengedve a vízbe, lejjebb helyezte egészen combomig, tenyerét közvetlen a belső, érzékeny részére vezette. Óvatosan végigsimított az általa okozott sebeken, melyre akaratlanul is halk szisszenés szökött ki számon.
- Nagyon fáj? - kérdezte bársonyos hangján. Aggódó és egyben magát hibáztató kifejezés ült ki arcára, miközben cirógatta a vágásokat.
- Hadd segítsek. - durmolta halkan fülembe. - Én megszabadíthatlak a fájdalomtól.
Kezét lábamról egyenesen a vállamra vezette, hosszú ujjait finoman végigsimította kulcscsontomon, aztán feljebb haladva cirógatni kezdett.
- Vágyom rád, el sem tudod képzelni mennyire kívánlak. - suttogta karcosan, vágytól átitatva. Hangjából kínlódás és színtiszta sóvárgás sugárzott. Jung Hoseok engem akar. Engem. Csakis engem és senki mást. Gondolatban repdestem az örömtől, szívem elképesztően heves lüktetést tanúsított, olyannyira, hogy szerintem sebessége már a mérhetetlen szintet lépte meg. Kecses ujjait lágyan végighúzta nyakamon, éreztem szaggatott légzését, meleg lehelete kellemesen bizsergette bőröm. Puha, telt ajkait hajlatomra tapasztotta és apró csókokkal halmozta el. Bőröm izzott minden egyes mesés érintése során, fejem automatikusan oldalra döntöttem, hogy több hozzáférést biztosítsak fellegig repítő tetteinek. Testem felett szép lassan eluralkodott az élvezet és a kielégítetlen vágyakozás. Egyre többet akartam... Őt akartam.
Abbahagyva kényeztetését, ujját végighúzta nyakamon, ez alatt hosszasan fixírozta, mintha keresett volna valamit. Végül megállt egy pontnál, ahová minden habozás nélkül ismét lecsapott dús cseresznyéivel. Először lágy csókot lehelt rá, majd lassan benedvesítette nyelvével, ezt felváltva szívogatni, harapdálni kezdte bőröm, minek hatására fejem teljesen hátracsuklott egy kéjes nyögést kieresztve ajkaim közül.
- Ígérem nem fog fájni. – mormolta hajlatomba. Cseppet sem tartottam tőle, a félelem legapróbb szikrája sem lobbant fel bennem. Bízom benne. Az övé vagyok.

Apró szúrás érte bőröm, mégis a parányi fájdalom egyből megszűnt, ezt követően elöntött a forróság. Szemeim lassan lehunyva élveztem az egész testemen áthidaló eufórikus ingereket. Fülemben visszhangoztak mind a kortyolás, mind a nyelés hangjai. Kinyitottam pilláim és bár hiába próbáltam kivenni a plafonra mázolt díszítés mintáit, látásom homályban úszott. A vágy és az élvezet hullámai egytöltetűen adagolta szervezetembe a szédületes impulzusokat. Éreztem, ahogy meleg vérem komótosan végiggördül nyakamon, át a kulcscsontomon, majd onnan a vízbe cseppen halvány rózsaszín foszlánnyal keverve azt. Mámoromba belefeledkezve, csak azt vettem észre, hogy a következő pillanatban Hoseok elválva hajlatomtól óvatosan nyalogatni kezdte a fogaival mélyesztett sebet. Észveszejtő volt mindez, szinte alig önthető szavakba az érzelmek kavalkádja, mely egyszerre söpört végig testemen. Semmiben sem hasonlított a bál éjszakáján történthez. Sőt...
- Hoseok. – fordítottam oldalra fejem. – Kérdezhetek valamit?
- Amit csak szeretnél Jimin. – csókolt bele a nyakamba. Sietnem kell, mielőtt a mámorító érintései elveszik eszem és elfelejtem, amit akartam.
- A bál éjszakáján, az nem az én vérem volt, hanem a tiéd, nem igaz? – emeltem immár a plafon felé fejem. Pár pillanatra csend telepedett ránk, a kérdésem után nem szólalt meg.
- Hoseok válaszolj, kérlek. Tudom, hogy nem bántottál, semmit nem ártottál nekem.
- Nem ártottam neked?! – csattant fel hirtelen indulattal. Ujjával a combom belső heges részére mutatott, erei kidagadtak homlokán, miközben szemezett velük.
- Akkor azok ott mik? – halkult el, az utolsó szavakat szinte suttogta.
- Nincs semmi baj. Majd be fognak gyógyulni. – nyugtatgattam, csitítgattam mindent bevetve.
- A bőrödön lehet, de amiket a lelkedben okoztam, soha. – suttogta elhalóan. Háttal voltam neki, arcára nem volt rálátásom, mégis tudtam, - éreztem – hogy sír. Hiába ültünk langyos vízben, mikor az ő könnyei nyakamra cseppentek, hidegek voltak, sokkal tisztábbak és érinthetetlenebbek, mint bármelyik folyadék ezen a világon, szívből szóltak, megbánás elegyedett el bennük, sokkal tökéletesebben csillogtak.

- Igen igazad van, nem a te véred volt. – nyelt egy nagyon és folytatta. – Ugyan végül megállítottam magam, megakadályoztam, hogy ott este ne bántsalak, de nem sokon múlt. Mérhetetlenül boldog voltam, miként te megbíztál bennem, és ott voltál velem kettesben, elvonulva mindentől, azon káprázatos éjszakán. El akartam mondani neked, mennyivel gyönyörűbb vagy minden csillagnál, ami a sötét égbolton ragyog. Tudatni akartam veled, mennyire fontos vagy nekem és ezt ki is akartam fejezni feléd. Mikor meghallottam ámulatba ejtő hangod, mit az én csókjaim váltottak ki belőled, mikor puha bőrödhöz értem; teljesen eszemet vetted. Mire újra észbe kaptam, eluralkodott rajtam a vágy és csak bódító véred illatát éreztem. Egy dolog lebegett ködösen előttem; meg akarom ízlelni. Majdnem megtettem, csak egy apró centi választott el nyakadtól. Áldom maradék épkézláb gondolatom, mi meggátolt ebben, gyors reflexeim is szerencsére közrejátszottak, nyakadon feszülő csábító bőröd helyett a saját számba haraptam. – kis szünetet tartott, én csak csendben hallgattam. Szóval ezért nem volt semmilyen seb, se semmilyen sérülés a nyakamon. A bál utáni reggel a tükör előtt forgolódva kerestem nyomát harapásnak, vagy bármi karcolásnak, ami bizonyította volna, hogy az az én vérem volt, mi ujjaimra tapadt. Most már tudom is milyen okból nem akadtam rá, hiszen nem is létezett. Összeszedve magát, egy nagy levegővétel után Hoseok folytatta.
- Utána csak le akartam vezetni a felgyülemlett feszültséget. Miután sikeresen elmenekültem előled, - de leginkább kívánatos véred illata elől - csak száguldottam a sötét éjszakában. Kontrollálatlanul suhantam, mikor is a két lány felbukkant. Látásom vörös ködben úszott, csak a testükben csordogáló, izzó, vörös vérük villogott előttem. Egyszerűen nem bírtam megfékezni magam... és én utána... - hangja elcsuklott, egyre több hideg könnycsepp koppant némán nyakamra.
- Nincs semmi baj. Nem a te hibád. – csitítgattam és mellkasomon pihentetett kezét gyengéden cirógatni kezdtem. Gyomrom összeszorult, a levegőt szaggatottan vettem, torkomban fojtogató csomó gyúlt össze. Látásom fokozatosan homályba burkolózott, nem tudtam meggátolni, mire észrevettem, már forró könnyem éreztem végigfolyni arcélemen. Tényleg nem az ő hibája, hanem az enyém, hiszen miattam történt az egész.
Hoseok miattam gyilkolt.