Jövő titkát keresni jöttem ide,
De ködbe burkolózik még a távol.
Nem látszik a Nap, sem Hold, por kavarog.
– Te távoli lét, merre bujkálsz? Felelj!

Hallgat a csönd, feszeng a múlt emléke.
Gyarló hibáim rákként csípnek sarkon.
Most kicsit még velük kell foglalkoznom.
Az aprócska lényt lelkemhez emelem.

Szorítva ölelem, míg ujjaim közt
Fénnyé nem oldódik minden búm s bajom.
A rák eltűnik, és körülfon a köd.

Halkan búg, titkokat súg. Bár érteném!
De nyelve hideg, szava idegen cseng.
– Jövő titkát ne firtasd! Majd odaérsz.