Cserben hagynak,
Gondolnád melléd áll, de nem,
Agyad sötétbe borul,
Szívedben szárnyra kél a szorítás,
Torkod száraz, kapar is már,
Léted dühödbe full.
Elmondhattad neki,
Hogy neked nem jó,
Hogy mintha nem lennél,
De nem,
Oh, te csak légy vele,
De ne szólj bele,
Mert ahhoz már kevés vagy ,s egyszerre sok,
De mai nap egy kis örömem,
De főleg inkább haragom,
Mélabús gondolataim akadtak,
Mik keresztbetesznek annak amik jönnének,
Annak akik segítenének,
Neked. A gonosznak,
Miért nem érted?
Unom
Unom, hogy nekem kell elsétálni,
Unom, hogy enyém az első szó,
Majd az újabb elsőig kell várni,
Unom, hogy belémfolytod sikolyom,
Unlak téged,
Engednéd hadd legyek magam,
De vele, szárnyalni félek.
S megint itt tartunk,
szavam torkomba égett,
Nyelvem szájpadomra tapadt,
szemem könnyeimtől vérzett,
Hagyj,
ne merj magyarázkodni,
hisz kértem valamit, s semmibe vetted,
Elmegyek, tova sétálok,
legyél vele,
Addig én
A magányt választom helyetted.