Azt hinnéd, hogy nincs már rosszabb,
Hogy sorsod behódolt a gonosznak,
Aztán a következő esésnél újra fogalmazod,
Na most lett vége, s megint feladod.

Egyszer lent, és megint csak lent,
Fentre ilyen gondolatokkal nincs ahogy kerülj
Szíved lefele húz, elméd odaláncol,
Nincs is miért felmerülj.

Adj egy esélyt, egy teljesen újat,
Mindenkinek, minden újnak,
S ne várd azt ki megint becsap
Láss át rajta, adjál utat.

Én nem tettem,
S bár az elején én terveztem,
Magam estem bele,
Mint egy rossz tanulság,
Csapdám tömlöcömmé,
Baráton börtön őrré,
Magam áldozattá tettem.

Ez vagyok én,
Magam cellájának börtönlakója,
A kulcs nincs meg,
Lakat kettő is,
Eggyik nyitva,
De a másik kattanásig kétszer zárva,
S a kulcs beletört a zárba,
Ki kiszedné elüldöztem,
Magam rab tartója lettem,
A kegyelmes kegyelmetlen,
Ez sosem voltam,
De ezzé lettem.