Lehullt a fákról már minden levél,
A szavak helyett már csak a csend mesél.
Emlékfoszlányok törnek elő a múltból,
Rég, még lágy hangod keltett fel álmomból.

Nem pompázik már színekben a rét,
Az ősz megírta kettőnk meséjének befejezését.
Nincs már itt ki két karjával véd,
Egyedül tűröm az ősz magányos csendjét.

Nem fúj már a nyári édes szél,
Üres mellettem a hely, ahol rég ültél.
Emléked még szívemben él,
Mint a meleg nyár, úgy eltűntél.