A Nap lassan lehull az égről,
A szívem mindjárt összeroskad az ürességtől.
A parton ülve már senki nem ölel át,
Érzem a szomorú naplemente kesernyés illatát.

A Nap lemegy, az ég egyre csak sötétül,
A rét többé már nem nekünk zöldül.
A fákon minden levél már csak őszül,
Összetörted sérült szívem szemtelenül.

A nap lement, csak én ülök itt rád várva,
Emléked őrzöm a szívembe zárva.
A fájdalomtól ordítani tudnék,
Bárcsak, örökre veled lehetnék!