Megkötted kezeim, tehetetlen vagyok,
Miattad éjszakákot nem alszok.
Rabod lettem mindörökre, ki úgy táncol, ahogy fütyülsz,
Tudom, csak kihasználsz, aztán megölsz.

Nem tudom, meddig bírom ezt még így,
Utálom a szomorúságot, de lassan szívembe férkőzik.
Azt hittem, szeretsz, de csak hitegettél,
A fájó csenddel a múltba temettél.

Nem kell, hogy visszagyere értem a messzeségből!
Bárcsak, kigyógyulhatnék belőled: az én igazi betegségemből!
Bilincs választ el tőled, ki elhagytál,
Minden egyes szavaddal csak áltattál.