Szükségem volna rád, de te nem vagy itt,
A tegnap ugyanekkor megcsókoltál, ugyanitt.
Várok rád, de úgy érzem, hiába,
Az eszem szívemmel érted szállt vitába.

Bárcsak, tudnád, mekkora űrt hagytál magad után!
Szívemnek te ülsz rég a trónusán.
Könnyes szemekkel gondolok rád,
Nem hallhatom már a szíved kellemes zaját.

Többé már nem süt nekem a nap,
Messziről hallatszik egy lágy zongora darab.
Elsötétült minden, mi eddig fényem volt,
Az idő mindent lassan lerombolt.