Minden más lett, mikor megjelentél,
Mégis elmentél, s mindenem mi volt, elvittél.
A hozzám intézett szavaid ismételgetem,
A szívemben lévő űr végtelen.

Minden időtlennek tűnt, de most már véges,
A hiányod számomra betegség, mely végzetes.
A rózsák már nem nyílnak ki a kertben,
Minden nesz nélküled zaj lett a csendben.

Vajon, gondolsz még rám néha?
Ugyan már! Tudom, erre a válasz ,,soha".
Hiányod semmi sem tünteti el,
Kiáltásomra helyetted már csak vízhang felel.