A fiatal hölgy kiléte pedig botrányt okozott, mivel nem más volt, mint...

– Veronica! – Kiáltott fel Mandyan megbotránkozva. – Milyen dolog ez? – Kezét hitetlenül az ajkaihoz emelte és úgy nézte végig, ahogy a féltett kislánya az oroszlán karmai között mosolyog békésen. Persze Mandyan nem ismerte annyira Maximiliant, de a szemei csillogása most is egy vérszomjas oroszláéra hasonlított.

– Mandyan, nyugodj meg. Fáj bevallanom, de most már nagyobb biztonságban van vele, mint velem. – Mandyan meglepődött, mire Mikhail lehajtotta a fejét. – Legyőzött, amikor elvakítottak az ösztöneim. Neki köszönhetem, hogy Veronica még életben van.

– Ne mondj ilyeneket! – Simította meg Mandyan a férje arcát és egy lágy mosollyal el is tüntette azt a keserves kifejezést, ami ott ült rajta.

Ahogy felcsendült a zene a tömeg táncolni kezdett és a táncolók közé keveredett a Flerores pár is. Csak egymás szemébe bámultak és élvezték egymás társaságát. Már régen jelentek meg együtt bálokon, így kiélvezték ezt az alkalmat és az sem számított, hogy néha ügyetlenkedtek, mivel nem is az volt a lényeg. A keringőző sokaságban, ha valakinek jó szeme volt, kiszúrhatta a Purukyuu grófot és grófnét, valamit a gyerekeik többségét egy-egy előkelő hölggyel táncolni. Emily viszont nem volt a táncolók között, annak ellenére, hogy nagyon szeretett táncolni, és amikor csak esélye volt rá azt tette. Most az egyik kanapén ült és egy pezsgőt iszogatott, mivel nem kérte fel senki. Pedig rend szerint sorban állnak előtte a különböző korosztályú férfiak, mivel egy olyan szépséggel, mint Emily, ki ne szeretne táncolni? Lehet, hogy elfogytak a bátor jelentkezők és a maradék meg nem meri felkérni? Ki tudja? De végül mégis megindult felé egy, aki nem volt bátortalan, csak az első táncával a nővérét tisztelte meg. Most viszont, hogy vége volt az első zenének, célirányosan megindult a Purukyuu lány felé, szinte már futva.

– Szabad egy táncra? – Hajolt meg illedelmesen, mire Emily felkapta a fejét.

– William! – Lepődött meg a szőke lány és egy boldog bólintással már fel is pattant. Az ő gyenge keze olyan volt William kezében, mintha egy törékeny kincs lenne, és a sötétbarna hajú fiú úgy is kezelte. Ő volt az egyetlen olyan hím nemű, a testvérein kívül, aki igazán megbecsülte és nem úgy bánt vele, mint egy kihasználható rongybabával.

– Hogyhogy egyedül voltál? Ez szokatlan. – Jegyezte meg William is, miközben a parkettre sétáltak.

– Úgy tűnik nem voltak elég bátrak és gyorsak. – Nevetett Emily és William vállaiba kapaszkodott. – De még mindig veled szeretek a legjobban táncolni, ha ez megnyugtat. – Nevetett, mire William is elmosolyodott és jól megforgatta a lányt.

– Enyém a megtiszteltetés. – Tette hozzá, mire Emily leblokkolt. – Emily, baj van? Valami rosszat mondtam?

– N-nem, csak nem érzem jól magam. – William gyanakodva körbenézett, mire meglátott a bálterem sarkában egy magas nőt, aki egyenesen rá bámult. A nőnek különleges kisugárzása volt, olyasmi, mint amivel a mesékben a boszorkányokat írták le. Amire William feleszmélt, már sehol sem látta, de egyből el is vetette az ötletet, miszerint a nő boszorkány lehetett volna, mivel annak az esélye egyenlő a nullával. A varázslás és a varázslatos lények már nagyon régen kihaltak ezért ez egyszerűen lehetetlen volt, viszont azt semmivel nem tudta megmagyarázni, hogy Emily arca miért lesz egyre vörösebb és miért kapaszkodik olyan erősen a zakójába. – William, segíts. – Motyogta Emily. Olyan volt, mintha lázas lett volna, de az nem lehetett.

– Túl sok pezsgőt ittál? Vagy valami erősebb italt? – Kérdezte, miközben igyekezte a legközlebbi kijárathoz húzni a táncpartnerét.

– Csak egy pohár pezsgőt ittam.

– Ilyen rosszul bírod az alkoholt?

– Nem. – Emily továbbra is csak motyogott, de William így is megértette. Amint kiértek a bálteremből, bevitte egy szűkös vendégszobába és megitatott vele egy pohár vizet.

– Emily, szólok a szüleidnek, egy perc és jövök.

– Ne! Ne hagyj itt.

– Ne viccelj, szólnom kell nekik! Minél hamarabb haza kell menned! Ki tudja mikor lesz rosszabb? Lehet el is ájulsz!

– William, ne hagyj itt! – Emily leesett az ágyról és a fiú felé kúszott, aki először csak hátrálni kezdett.

– Emily, mi van veled? Nem vagy önmagad! Szedd össze magad és hagyd abba! Én pedig elmegyek és szólok a szüleidnek. – Fordult meg és a keze már a kilincsen volt, amikor hirtelen megállt.

– Ne menj el! – William nem is magától állt meg, hanem megállította valami. Pontosabban egy kéz, ami egy tiltott pontot fogott meg és egyre jobban szorított.

– E-emily... Engedj. – Suttogta William és óvatosan megpróbálta lefejteni a lány apró ujjait a családi ékszeréről, de az csak még jobban szorította.

– Ne hagyj így itt. – Mondta Emily, mire William hátra fordult és szembe találta magát Emily egy még sosem látott oldalával.

– Mikhail, nézd. – Szólalt meg Mandyan.

– Mi az? – A fehér hajú nő a táncparkett közepére mutatott, ahová épp akkor lépett be Maximilian és a ma esti partnere, Veronica.

– Hát nem gyönyörű? – Kérdezte Mandyan a saját lányát csodálva. – Az a ruha olyan jól kihangsúlyozza a fehér bőrét és az ezüst haját! – Mikhail férfi létére nem igazán értette, így csak mindentudóan bólogatott, miközben azért el is szomorodott. Tudta, hogy egyszer majd búcsút kell venni az egyetlen kislányától, de sosem gondolt bele igazán. Most viszont majd megszakadt a szíve, ahogy az egyetlen kincse, ott táncol egy másik férfi karjaiban. Igaz, hogy nagyon jól mutatnak együtt és olyan elegánsan táncolnak, de ez szülőkent akkor is fájt neki, ha ki sem mutatta igazán, hogy mennyire is szereti a lányát. – Mikhail, ne sírj. – Szólalt meg kedvesen Mandyan és letörölte a kiszabadult könnycseppeket. – Nincs ebben semmi rossz. – Mosolygott, de az ő hangjában is ott volt valahol egy kis keserűség. Mikhail ismét csak arra tudott gondolni, hogy milyen erős a felesége, hogy vissza tudja tartani azokat a dolgokat, amit még ő is kiengedett.

– Olyan erős vagy. – Mosolygott Mikhail és szorosan átölelte a feleségét. Kisétáltak a táncolók közül és egymáshoz bújva, néha könnyeiket törölgetve nézték, ahogy Veronica és Maximilian tánca egyre nagyobb közönséget vonz. Tényleg olyanok voltak, mint egy tökéletes pár, tökéletes harmóniával. Maximilian határozottan vezetett és erősen tartotta a törékeny lányt a karjaiban, aki csak úgy és arra lépett, amerre a partnere vezette. Folyamatosan egymás szemébe néztek, és ha egy forgatás erejéig el is néztek, akkor is a tekintetük újra egymásra talált. Veronica drága ruhája csillogott és villogott a hatalmas csillár fényében, ruhája pedig meseszépen lebegett, ahogy táncoltak. Akik kívülről nézték, elgondolkoztak azon, hogy szédülnek-e már, mivel olyan gyorsan forogtak. De ennek semmi nyoma nem volt. Egyszerűen csak varázslatos volt az a kép, ahogy a parkett közepén, a hatalmas csillár alatt, egymásba feledkezve táncoltak.

A tömegben viszont volt egy szempár, aminek nem tetszett, hogy ők kapják az összes figyelmet. Ez pedig nem volt más, mint Marilettina, aki most is szorosan Eugent ölelve csikorogtatta a fogait a féltékenységtől.

– Marilettina, mi bajod van? – Akadt ki végül Eugen. – Viselkedj a partneremhez méltóan! És jól jegyezd meg, hogy nem azért hoztalak magammal, mert nem lett volna kit. – Mondta a herceg, miközben tekintete levándorolt a lány hatalmas melleire, amik épphogy nem estek ki a ruhájából. Marilettina gonoszan elmosolyodott.

– Ha nagyobb attrakciók leszünk, mint azok ott, akkor megfoghatod őket. – Suttogta Eugen fülébe, miközben még lejjebb húzta a ruháját, hogy még több látszon. Eugen fel sem nézett, egyből bólintott és a vékony derekánál fogva, bevezette a táncolók közé. Először csak a szélén táncoltak, amíg mindketten belejöttek, de aztán egyre beljebb mentek, amíg Maximilian és Veronica mellett kötöttek ki. Eugen Pont elkapta Maximilian tekintetét és egy gonosz vigyorral jelezte a nála két fejjel magasabb féltestvérének, hogy ez bizony verseny. Maximilian csak összehúzta a szemeit és közelebb húzta magához Veronicát, úgy hogy a mellkasuk már összeért.

– Maximilian? – Lepődött meg Veronica, mire Maximilian a szemébe nézett.

– Ne csinálj semmi különöset, csak hagyd, hogy vezesselek.

– Mintha eddig nem azt tettem volna. – Nevetett Veronica erősen felfelé nézve, hogy tartsa a szemkontaktust.

– Igazad van. De ez most szokatlan lesz, szóval kapaszkodj. – Jelentette ki és kezeit a lány derekáról a határa helyezte, de ezzel a mozdulattal meg is lepődött. – Nyitott a háta... – Tette szóvá, mire Veronica egy aprót bólintott.

– Tudom, hogy szereted... – Mosolygott. A valódi indok az volt, hogy ezzel egy kicsit kiengesztelje a fiút, de ez a mondat, na meg a ruha teljesen mást indított el benne. Olyan energiával kezdte el vezetni a lány, amiről még ő maga sem tudott. Egykét furcsa mozdulatnál Veronica egy aprót sikkantott a meglepettségtől, de a végén mindig Maximilian biztonságot adó karjaiban végezte, így nem volt vele problémája. Az egyik ilyen figuránál Veronica észrevette, hogy ott van mellettük másik pár is, mire teljesen elképedt. – Maximilian, azt ne mondd, hogy ti most versenyeztek Eugennel.

– Márpedig igaz. – Mosolygott Max, mire Veronica kuncogva megrázta a fejét. – Figyelj, itt a vége. Kapaszkodj erősen! – Figyelmeztette a herceg Veronicát, mielőtt feldobta volna, a tánc lezárásaként. Veronica akkorát sikított, mint még soha. Maximilian természetesen elkapta, de az után a Flerores hercegnő nem merte elengedni a fiút, aki pedig így nem tudta letenni a földre. Az első herceg kénytelen volt a rémült lányt a karján ülve kivinni a tömegből. Veronica viszont még akkor sem merte elengedni a fiú kabátját, amikor egy kanapéra akarta leültetni. – Úristen, Veronica szállj le, jön a Flerores herceg! Veronica, engedj el!

– Jó estét, fiatalok. – Köszönt Mikhail, amikor odaért a párhoz.

– J-jó estét Fleroresfőherceg. – Hajolt meg Maximilian és nem merte felemeln