Egy év kihagyás után, eléggé furcsán néztek a diákok az első hercegre és a Flerores hercegnőre, mivel mindketten éltanulók voltak, most pedig évet kellett ismételniük. De ha ez nem lenne elég, e mellett még plusz órákat is vettek a miniszterektől, hogy minél jobban tudják intézni a királyság ügyeit, mivel mi után visszaértek az utazásukról, egyből „hivatalba" álltak. Minden idejüket és energiájukat beleölték, így nem meglepő, hogy úgy mászkáltak az akadémia folyosóin, mintha egy szép pár élőhalott lennének, viszont még így is úgy teljesítettek, ahogy azt el lehet várni az első hercegtől és a leggazdagabb család lányától. Emily és William boldog házasokként és ugyancsak boldog szülőkként élték mindennapjaikat, a Shakespere kastélyban. Persze Emily családját is gyakran meglátogatták, de mivel a Purukyuu birtok az ország másik felén volt, így kissé nehézkes volt az utazás. Addig, amíg Emily és William a mézes éveiket élték, Maximilian és Veronica pedig ájulásig tanulták magukat, Victor, akinek egy jó adag tanítás kimaradt, nem az akadémiát választotta, mivel kicsit furcsa lett volna neki 21 évesen az első évfolyamon kezdeni, hanem a család inkább egy tanárt bérelt fel neki, hogy mindent megtanítson neki, olyan hamar, amilyen hamar csak lehetett. Mikhail azt remélte, hogy most, hogy fia hazatért, már nem kell aggódnia Veronica házasságán, hanem inkább Victornak szervezett házassági találkozókat, színvonalas családok, előkelő lányaival. Victor nem volt teljesen ellene ennek a dolognak, mivel megértette az apja aggodalmát, de sokszor már elege volt belőle. Még szerencse, hogy a feleségjelöltek között ott szerepelt Mamoera is, akivel alig várta, hogy újra találkozhasson. Ezzel az indokkal kibírta az összes találkát és csak várt és várt, amíg el nem érkezett az a nap. Ezzel szemben Mamoera nem volt ennyire ráizgulva a dolgokra. Ő már elég kicsi kora óta járt ilyen találkozókra, mivel amikor kiderült, hogy nem lehet testvére, ő maradt az egyetlen örökös, így feltétlenül jó családba kellett házasítani. Míg Victor úgy gondolta, hogy a találkozójuk egy rendkívüli esemény lesz, Mamoera csak úgy gondolt rá, mint a többire. Ezért is érthető, hogy az a remélt különleges találkozás nem is volt olyan különleges. De Victor nem adta fel.

– Victor, mondd meg nekem, mit szeretsz te annyira Mamoerában? Nem zavar, hogy ennyire gondtalan? Hogy azt csinál, amit akar? – Karolta át a barátja vállát William, miközben épp az istálló felé haladtak, hogy lovagoljanak egy kicsit.

– Ez engem is érdekel. – Szólt közbe Maximilian a két fiú háta mögül. Mivel Maximilian mindig is jó barátja volt Victornak, így most sem hagyta el, sőt inkább bevette őt is a baráti körébe, ami igazából nem állt túl sok emberből.

– Pont azt szeretem benne, hogy nem rejtegetőzik. – Vakargatta meg a tarkóját a Flerores herceg egy enyhe pírral az arcán. – A lány, akibe sokáig szerelmes voltam, pont az ellentétjét csinálta velem, én pedig elhittem. Olyan zavarba ejtő volt... – Takarta el az arcát Victor.

– Oh, akkor megértem. – Bólintott egyet William, majd elengedte a barátját és elment keresni magának egy lovat.

– Mondjuk, pont te beszélsz, akinek már gyereke is van. – Szólalt meg ismét Maximilian, majd elnevette magát.

– Haha! Igen. Neked nem is volt szükséget bókokra, meg nem is kellett neki bevallani az érzéseidet, vagy a szándékaidat.

– Ó dehogynem! – Háborodott fel William. – Mindent elmondtam neki, amikor kiderült, hogy várandós! Tudjátok milyen zavarba ejtő volt? Azt hittem ki fog engem dobni az ablakon!

– Ez az a dolog, amit Emily nem csinálna, még akkor sem, ha nagyon haragszik rád. – Nevetett Maximilian.

– Na, de a lényeget értitek! – Nevetett William, majd komoly arccal fordult Maximilian felé.

– És te mikor fogod neki elmondani?

– Azt én is szeretném tudni! – Kiáltott közbe Victor, miközben felnyergelte a lovát.

– Talán ha már nem leszünk ennyire elfoglaltak. És ha majd minden rendben lesz. – Hajtotta le a fejét Maximilian.

– Csak tudd, mi mindig melletted leszünk. – Kacsintott egyet William, majd Victor is megveregette a vállát és kivezették a lovaikat az istállóból. Max csak mosolyogni tudott a kedvességükön, aztán végül ő is észbe kapott és kivágtatott a barátaihoz. A másik kettő nevetve indultak el, nehogy az első herceg utolérje őket, de nem jártak szerencsével. Nem hiába kapta Maximilian a legjobb lovas „kitüntetést" is.

– Jut eszembe William, mi óta vagy te ilyen vicces figura? – Kérdezte a fekete hajú, amikor újra lelassultak.

– Eddig tök szigorú voltál. – Tette hozzá Victor.

– Tudjátok, ha az embernek van egy gyereke, akkor megjön a humorérzéke is.

– Na, majd meglátjuk! – Vigyorgott Maximilian, majd ahogy oldalra nézett, megpillantotta Veronicát az erkélyén, egy gyönyörű fehér ruhában. Intett neki egyet, majd, hogy ismét behozza a lemaradását, felgyorsult és a barátai után ment. Veronica amikor visszaintett, a fiúk már alig látszottak, így inkább egy kuncogással visszaült az asztalához, és folytatta a jegyzetelést, amit épp abbahagyott egy kis friss levegőért.

Amikor elérkezett az idő, hogy felavassák az akadémia legújabb épületét, ami ez úttal nem a nemeseknek készült, egy nagy nyitóünnepséget tartottak. Ez az épület azért jött létre, hogy egyrészt ne érezzék hátrányos helyzetben magukat a közemberek, másrészt pedig, hogy Eugen valamilyen formában megtapasztalja, hogy milyen bármit is igazgatni. Az ünnepségen Veronica és Maximilian is beszédet mondott, mint a diáktanács tagjai, pedig nem is voltak azok. Beszédükben szóvá tették, hogy mennyi mindent tettek az akadémiáért és hogy az az egy éves utazásuk mind azt a célt szolgálta, hogy még jobbak lehessenek.

– A vidéken látottak alapján úgy döntöttünk, hogy a köznép is megérdemel egy színvonalas oktatási intézményt, ahol fejleszthetik tudásukat és képességeiket. És ezzel egyúttal szeretnék megkérni minden egyes diákot, hogy tisztelettel bánjanak másokkal és, hogy ne nézzék le az új épület tanulóit. – Mondta Veronica.

– A két épület és társadalmi csoport között engedélyezni fogjuk az átjárást, ha például egy kiemelkedő teljesítményű diák csak a származása miatt nem tanulhat felsőbb fokon, akkor átengedjük. – Folytatta Maximilian. – A két épület udvara közös lesz, viszont ennek kivitelezése még folyamatban van, ezért kérjük a kedves diákokat, hogy ne menjenek építési vagy bontási területre és, hogy ne akadályozzák a munkásokat. Ezzel pedig kellemes időtöltést és tanulást kívánunk! – Fejezte be Maximilian és mélyen meghajolt. Nagy taps és ujjongás közepette sétáltak le az emelvényről, a végén Max még le is segítette Veronicát a lépcsőn, mivel kissé meredekre sikerült.

Ahogy a tömeg eloszlott és az emberek szétszéledtek, csak egy bizonyos kör maradt meg, amit a főszereplőink baráti köre alkotott, középen Clarissa Purukyuu-Shakesperel, akiről a vak is meg tudta volna mondani, hogy Emily és William lánya. Jólnevelt volt, és pont olyan szép, mint Emily, csak épp William külső adottságaival.

– Olyan kár, hogy már elballagtatok. – Sóhajtott Veronica a barátaira nézve, akik csak szomorúan mosolyogtak rá.

– Ne aggódj, Veronica, hamar eltelik ez az év.

– Remélem is. – Nevetett a lány, majd körbenézett az akadémia udvarán. – Már meguntam ezt az egyenruhát. – Sóhajtott fel, majd megfordult, mivel valaki megköszürlte mögötte a torkát. Ahogy odanézett, szembe találta magát Maximiliannal, aki előtte térdelt, és találjátok ki mi volt a kezében?

– Hozzám jössz feleségül? – Tette fel a nagy kérdést, mire Veronica teljesen lefagyott. Körbenézett, de a barátai csak bíztatóan mosolyogtak rá. Emily és William is, Clarissával a kezükben, és még Mamoera is, aki észre sem vette, hogy Victor kihasználta az alkalmat és megfogta a kezét, pedig amúgy el szokott tőle húzódni. Veronica az arca elé emelte a kezét és próbálta eldönteni, hogy mit kéne, mondjon. Annyira meglepte a dolog, hogy még örülni is elfelejtett. Csak azon gondolkodott, hogy vajon mi óta táplál felé Maximilian ilyen érzéseket. Elárulom: már a könyv elejénél elkezdődött.

– Igen. – Válaszolt végül Veronica, majd a szó hatására úgy kezdtek folyni a könnyei, mint egy vízesés.