– Szóval így játszunk? – Húzta ki magát Marilettina és Veronica hosszú haja után nyúlt.

Erősen megmarkolta, majd egy nagyot rántott rajta, mire Veronica kibillent az egyen súlyából és a földön landolt. De nem is a földön, hanem egy pocsolyában, ami a nagy tavaszi esőzések után maradt ott. Veronica egy hangos levegővétellel ült fel a sárban és ki sem merte nyitni a szemét, nehogy szembe találja magát a lenéző tekintetekkel. Veronica üdítően kék tavaszi ruháját most nagy sáros foltok borították, ahogy az egész testét is. Marilettina tettette az ártatlant és ő is játszotta az áldozatot, akinek a legszebb ruhája olyan lett. Hogy miért játszotta az áldozatot? Mert megtehette. Senki sem látta, hogy pontosan mi történt, így ki tudta magyarázni magát, mint szemtanú és siránkozva elmesélhette, hogy Veronica csak megcsúszott és azért esett el. És ezt természetesen mindenki elhitte, mivel ki ne tette volna, ha egy ilyen szép lány mondja, és ilyen hatásosan adja elő?

– Veronica! – Lépett oda hozzá Mamoera azonnal és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse, de Veronica még mindig csak összeszorított szemekkel ült a földön és várta, hogy mikor kezdenek el rajta hangosan nevetni.

– Veronica hercegnő! Jól vagy? – Lépett oda hozzá Lily is és ügyetlenül elkezdte törölgetni az arcáról a sarat, mire Marilettina igy ugyan így tett.

– Veronica hercegnő, ugye nem ütötted meg magad? – Kérdezte aggódva az álszent lány, pedig tisztában volt azzal, hogy Veronica tudj, hogy ő volt.

– Veronica hercegnő? – Jött egy ismerősen gőgös hang a tömeg mögül, mire minden sugdolózó elhallgatott. Eugen volt az, az új koronaherceg, és ahogy azt mindenki elvárta volna, méltóságteljesen a Flerores lányhoz sétált. Viszont a helyett, hogy felsegítette volna szegény lányt, hangosan nevetni kezdett. – Haha! Mekkora egy szerencsétlen vagy?! Fel sem tudsz állni? Hahaha! Úgy nézel ki, mint egy disznó, aki most jött ki a dagonyából! Hahahaha! Hát ez oltári! – Mindenki csak némán figyelte az eseményeket. Eddig senki sem merte kinevetni Veronicát soha, mivel mind tudták, hogy az apja milyen erős, tehát mindenkit meglepett ez a fajta viselkedés. Veronica viszont nem tűrte tovább a megszégyenítést. Felpattant és az arcáról letörölt sarat egyenesen Marilettinára fröcskölte, majd a szőke herceghez fordult és egy jó csattanós pofonnal jutalmazta. – Hogy merészeled? – Kapta el Eugen a lány csuklóját. – Tudod te, hogy kivel állsz szemben?

– Na és te? – Vágot vissza Veronica és a pillanatnyi meglepődését kihasználva kiszabadította magát és dühös léptekkel elsietett. Mamoera egy büszke vigyort villantott a koronaherceg felé, majd a barátnője után futott.

– Mi történt? – Jött egy lágy hang ismét a tömeg mögül. A hang tulajdonosa pedig nem volt más, mint a megdöbbent Emily, aki csak annyit látott az egészből, hogy Veronica megpofozza Eugent majd elviharzik.

– Kérdezd meg a barátnődtől, r*banc! – Szűrte fogai közt a szőke fiú és ugyan olyan lendülettel sietett el, mint Veronica pár perccel korábban.

– E-eugen! Nem beszélhetsz így! – Szólt utána Marilettina, de a szavai teljesen mást mondtak, mint ahogy cselekedett. – Nem így viselkednek a nemesek! – Indult a fiú után, de még egy utolsó lenéző pillantást vetett a magas szőke lányra, akinek mellei vetekedtek az ő méreteivel. Emily pedig csak állt ott, amíg el nem oszlott a tömeg, majd amikor végre túltette magát a sértő szavakon, elindult megkeresni Veronicát és Mamoerát, hogy megtudja a történteket.

– K-Kisasszony?! – Dia teljesen kiakadt, amikor meglátta Veronicát.

– Ne kérdezz, csak készítsd a fürdővizet. – Morogta a kék szemű lány és elkezdte lehámozni magáról a koszos ruhákat, csak hogy addig se kelljen abban lennie.

– Veronica, egy óra múlva kezdődik a nyitóünnepség! – Rongyolt be Mamoera a szobába, ahol épp a tisztálkodási folyamatok folytak.

– Egy óra? – Lepődött meg Dia, mire egymásra néztek.

– Dia, valami egyszerű, de nagyszerűt. – Kacsintott Mamoera, majd ismét elrohant.

Mivel a hosszabb szünetek utáni nyitóünnepségek után mindig egy bál következik, így mindenki a lehető legszebb ruháját szokta felvenni, hogy minél jobb benyomást keltsen a többiekben. Ám idő hiányában Veronica ezt nem tehette meg, és nem is arra készült, hogy ilyen kevés ideje lesz, így át kellet szervezni az egész készülődést. Ezért is rohant el Mamoera egy Veronicához illő ruháért. Út közben pedig legnagyobb szerencséjére összetalálkozott Emilyvel, akinek mindig volt raktáron valamilyen ötlete.

Mire letelt az egy óra, mindhárman ott ültek a széksorokban, a kijelölt helyükön és várták az igazgatót, hogy elkezdje a beszédét. Mint minden iskolai ünnepségen, az igazgató beszéde itt sem volt olyan érdekfeszítő, hogy mindenki azt hallgassa. Mindenki csak azt akarta, hogy elkezdődjön végre a bál, amire annyira készültek. És amikor ez a várva várt pillanat végre elérkezett, mindannyian táncolni, beszélgetni és esetenként enni kezdtek.

– Emily, jól érzed magad? – Kérdezte Mamoera, amikor a szőke, göndör hajú lány már a harmadik tál süteményért ment. Ez szokatlan volt tőle.

– Persze. Csak mostanában sokkal nagyobb az étvágyam. Ez a süti pedig olyan finom! Hozzak nektek is?

– Én inkább kihagyom. – Nevetett Mamoera.

– Én kérnék egy-kettőt. – Jelentkezett Veronica, majd amikor a tömeget pásztázva megpillantott valakit, felcsillant a szeme és le sem tudta róla venni a tekintetét.

– Na és téged mi lelt, Veronica?

– Ott van William és Maximilian! Olyan régen beszéltem már velük!

– De hát Maximiliannal még táncoltál is múltkor.

– De Williammal egy szót sem váltottam.

– Igaz. – Sóhajtott Mamoera. El nem tudta képzelni, hogy mi lehet a barátnőivel.

Veronica épp beszélgetett egy elsőssel, aki megszólította, amikor a két fiatalember észrevette őket, ezért Mamoera csak lazán intett egyet és mosolyogva megvárta őket, míg odaérnek.

– Maxi, van egy új rajongód. – Súgta oda Maximiliannak, mire kapott egy szúrós pillantást a megszólítás miatt.

– És mégis ki az?

– Veronica. – Kuncogott a fekete hajú lány, mire egy nemvárt választ kapott.

– Én is az ő rajongója vagyok. – Vonta meg a vállát Maximilian. Azt a megjegyzést, hogy a tökéletes hátának is, ami ebben a ruhában sokkal jobban látszott, mint a múltkor, inkább magában tartotta és keresett egy másik témát. – Mit csináltatok, amíg nem kezdődött el a megnyitó? Szokásos készülődés?

– Húha... Nem hiszem, hogy Veronica beleegyezne, hogy elmondjam, de mivel pletykás vagyok, ezért megteszem.

– Miért, mi történt? – Érdeklődött William is.

– Visszatértem! – Jelent meg Emily két tányér sütivel a kezében, de amikor meglátta, hogy kik bővítik a társaságot, egyből lefagyott.

– Megjött a sütis néni. – Nevetett Mamoera, mire Maximilian is elkezdett, de a maradék kettő nem. William és Emily lefagyva bámulták egymást, Emily még azt is elfelejtette, hogy mi volt a kezében, így a két tál sütemény hangos csörömpöléssel a földön landolt, amire már Veronica is felfigyelt. Már épp köszönni akart volna, amikor meglátta, ahogy William és Emily mereven bámulnak egymásra. Mind a hárman döbbenten nézték a jelenetet és nem tudták, hogy mi történhetett.

– Lemaradtunk valamiről? – Szólalt meg Maximilian, mire a páros felkapta a fejét. Emily ijedten nézett körbe, míg William a tarkóját vakargatta. Szokatlan volt ez a viselkedés mindkettőjük részéről.

– Ah, semmi csak volt szerencsénk találkozni a tavaszi szünetben. – Nevetgélt William, mire Emily vadul bólogatni kezdett. Eddig mindig jól kijöttek egymással, mivel már kicsi koruk óta ismerték egymást. Több időt töltöttek együtt, mint bárki mással, erre meg úgy állnak itt egymás előtt, mintha most találkoznának életükben másodjára, és utálnák egymást.

– Veszekedtetek? – Kérdezte meg nyíltan Mamoera. Rossz kérdés Mamoera: pont az ellenkezője. – Tudjátok mit? Mi most szépen egyedül hagyunk titeket, hogy ki tudjatok békülni és majd gyertek oda hozzák, ha végeztetek. Én ott leszek a sarokban, ez a kettő pedig szépen táncolni fog. – Tuszkolta el Veronicát és Maximiliant a tánctér felé. – Jó beszélgetést! – Integetett még utoljára, aztán eltűnt az emberek között.

– Veronica hercegnő, megtisztelne, kérem? – Nyújtotta a kezét Max egy meghajlással, mire a Flerores lány viszonozta a gesztust és elfogadta a táncot. Maximilian már alig várta, hogy újra a karjaiban tarthassa a törékeny lányt, akit annyira maga mellett akart tudni abban a pillanatban.

– Khm... Emily... – Szólalt meg William, a mellette álló lányra sandítva, aki amint meglátta ezt, futásnak eredt és kirohant a bálteremből. – Emily! – William mindenképp tisztázni akarta a dolgokat, így egyből utána futott és addig kergette, amíg utol nem érte a kerti szökőkútnál. – Emily, beszélnünk kell.

– Nem, nem tudok. Annyira megalázó.

– Miről beszélsz? De hát...

– Neked kellett hazahozni és biztos vagyok benne, hogy a szüleim, ha tudnának, téged is megbüntetnének valamivel! Olyan megalázó, hogy neked kellett gondoskodni rólam, amikor egy kicsit rosszullettem!

– Várj, az a megalázó, hogy gondoskodnom kellett rólad? Hogy haza kellett vigyelek?

– Igen. Mi más?

– Ezek szerint nem emlékszel.

– Mire?

– Illetlenség lenne elmondanom. – Fordította el a fejét William. – De a büntetést jogosan kiérdemlem.

– Nem! Nem engedem, hogy bármivel is bántsanak téged is!

– Is? – Kérdezte William összezavarodva.

– Igen. Azt a büntetést kaptam, hogy ki kell választanom a jegyesemet, akihez majd hozzámegyek, ha végeztem az akadémián.

– Tessék?

– De te nem vagy a listán, mivel túl magas a rangod. Apám nem tett a jelöltek közé olyat, akiknek ne lenne szüksége az anyagi támogatásunkra. Azt mondta, hogy a fiúk majd gondoskodnak a pénzről, én a jó kapcsolatokat keressem.

– Nem, Justin ilyet nem tenne.

– De. Így döntött, mert egész éjjel nem voltam otthon elvileg. És szerintük valami ismeretlen férfi hozott haza. De én tudom, hogy te voltál. – Nézett fel könnyes szemekkel Williamre. – Te voltál, igaz?

– Igen, én voltam. Egész éjjel velem voltál és én gondoskodtam minden kívánságodról.

– Köszönöm. – Állt fel Emily és szorosan átölelte a fiút.

– Ne köszönd meg. Kérlek ne légy hálás érte. – Mondta elcsukló hangon, de attól még átkarolta a zöld szemű lányt. – Szörnyű dolgot tettem. – Motyogta alig hallhatóan, így nem csoda, hogy Emily sem hallotta meg.