-És hová fogunk menni?

-Ahová csak akarsz : a hegyekbe vagy az óceánon túlra-mondta miközben megkerülte az omegát és eléje állt. -Félsz?

-Nem- rázta a fejét.

-Biztos?- kérdezi miközben a karjai le hullanak az omega derekára.- Itt hagyod a családod, házat ahol felnőttél, régi életedet!-simogatta közbe a derekát, amit Jimin is nagyon élvezett.

-Bármit meg teszek, hogy veled lehessek- ez meg mosolyogtatta az alfát.

-Én is erre gondoltam-oly csábító mosollyal mondta ezt hogy bizseregni kezdett Jimin hasa. - Akkor csináljuk.- és a lovak felé fordítsa a fejét ami a fákat hordja a faluba.

-Mire észreveszik már messze járunk- Jungkook ragadozó tekintettel néz rá. -Elviszlek. - és szinte az ajkába suttogta a szavakat. Lovak felé szaladtak, de mire oda ért értek volna a harang meg szólalt.

-A farkas vissztért-suttogta jimin. Gyorsan vissza futottak a faluba. A mezőre érve, ahol sokan összegyűltek, és Jimint meglátva sutyorogni kezdtek.

-Ki az áldozat? - nagyon félt a falubeliektől, de senki halálát nem kívánta. Mihelyst meg hallotta az áldozat nevét megdermedt, és egy könnycsepp hullott le az arcán. -Yoongi.- suttogta szeretett testvére nevét. Szüleihez közeledve megrökönyödik vérbefagyott testvére láttán. Térdre rogyik és élettelen testét öleli, miközben egyre csak nevét suttogja, mint ha ezzel visszahozná. Nagy veszteség volt számára, hisz testvére ismerte minden titkát és fordítva is így volt. Ezen a szomorú napot esett le az első hó, mely az egész falut betemette. Az egyik házban a fiatal omegára emlékeznek, aki még semmit sem látott a kinti világból. Az ház sötét csak a gyertyák világítják meg a szoba közepén álló koporsót, miben Yoongi fekszik sápadtabban mint máskor. 

Ez most erősen gyengére és rövidre sikeredett, de covidosan még a fürödni és alig van erőm. De az alvás 1000rel megy. Szép napot mindenkinek és köszönöm hogy el olvastad. Remélem a kövi rész hosszabbra sikeredik.