Egy örökkévalóság után megérkezett az új rész xd Lassan vámpírnak kell lenni, hogy megérjétek a befejezést... Sajnálom, hogy ennyit kellett várni. Jó olvasást!

~Jungkook szemszöge~

Azóta az eset óta borzasztóan kínosan érzem magam Jimin jelenlétében. Ami ugye nem a legjobb dolog így, hogy nekem kell vigyázni rá... Eddig ő dadogott előttem, most én nem bírok a szemébe nézni. Csak telnek a napok, mi pedig be vagyunk zárva a szobánkba, amíg Jimin ki van írva, de nem igazán szólunk egymáshoz. Ha mégis, csak tőmondatokban beszélünk és még véletlenül se nézek a szemébe. Hogy is nézhetnék, mikor az jut róla eszembe, mennyire csillogott a szeme miközben...megtörtént "az"??

Így hát egész nap azon rágódom, lehetséges-e, hogy meleg vagyok; közben bedugott füllel bámulom a telefonom képernyőjét és próbálok elfoglaltnak tűnni, hogy ne kelljen beszélnem Jiminnel. Ugyanis fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék... össze vagyok zavarodva és elképzelésem sincs, hogyan mászhatnék ki ebből a helyzetből.

Miközben gyomorideggel rágódom a szexuális irányultságomon, Jimin felsóhajt, majd hirtelen becsukja a könyvét és a szemem sarkából látom, hogy felém fordul. Tágra nyílnak a szemeim, majd gyorsan felpattanok és elindulok kifelé, nehogy szóba hozhassa a pár nappal ezelőtt történteket.

- Hova mész? - kérdezi elfúló hangon, de meghallom, mivel nem ment semmi a fülemben, csak azért volt bedugva, hogy ne kelljen megbeszélni vele a történteket.

- Ki kell mennem - válaszolok vissza se nézve, majd kimenekülök.

Szinte érzem a csalódottságát, de egyszerűen képtelen vagyok szembenézni ezzel az egésszel. Ahogy kiérek a folyosóra, felsóhajtok megkönnyebbülésemben, amiért nem kellett megbeszélnem vele "azt". Muszáj lenne kiszellőztetnem a fejem, ezért ráírok Jiminre, hogy kimegyek az udvarra és maradjon a szobában, amíg vissza nem érek. Mostanában nem történt semmi, de talán csak azért nem, mert ritkán mozdulunk ki a szobánkból és akkor is együtt megyünk, így nem adunk esélyt egy újabb támadásra.

Nehéz szívvel ballagok ki az udvarra és amint megcsap a friss, késő esti levegő, mélyet szippantok belőle. Talán többet kellett volna kimozdulnom... kifejezetten jól esik most.

Elmegyek az udvar hátsó felében lévő sportpályához, ahol leülök a lelátóra. Szerencsére egyedül vagyok, így van időm gondolkozni. Helyre kell tennem magamban ezt az egészet...

Szóval ami a legfontosabb: nem lehetek meleg. Hiszen egész eddig Jiae tetszett, aki lány. Kicsit fiús lány ugyan, de lány.

Jimin pedig egy kissé feminin fiú csodálatosan finom vérrel. Amit csinált, azt... én nagyon is élveztem. Kár lenne tagadni; sajnos ez tény. A vére megbabonázott, de ami utána történt, az is nagyon jó volt. Túl jó.

Szóval... ha nem vagyok meleg, mert szerelmes voltam Jiae-be, viszont Jimin is vonz valamiféleképp, akkor lehetséges, hogy biszexuális vagyok?

Őszintén, egyáltalán nem akarok az lenni. Nem szeretném, ha elítélnének, illetve ha megtudnák a szüleim, a barátaim... és nem tudnám így elfogadni magam. Talán Jiminnek megy, de nekem nem és ezt meg kell értenie.

Legjobb lesz, ha ezt elmondom neki és véget vetek mindennek, mielőtt még elkezdenék érzelmeket táplálni iránta és reményt adnék neki. Bár, utóbbival valószínűleg már elkéstem.

(...)

Amikor visszaérek a szobába, Jimin azonnal felpattan az ágyáról és idegesen felém fordul. Azért nem feküdt le, mert rám várt... mintha tudta volna, hogy most döntök kettőnkről.

Leülök az ágyára és sóhajtok egyet, majd ránézek szomorú arcára és megpaskolom magam mellett a takarót, hogy tegye le azt a formás fenekét. Várjunk! Mi van??

Észrevétlenül megrázom a fejem, míg ő leül és megpróbálom összeszedni a gondolataim. Miért ilyen nehéz ez az egész? Jimin szomorú arca, amitől szarul érzem magam, vagy a tény, hogy alapból nem akarom visszautasítani? Olyan könnyen összezavarodom mostanában...

- Szóval gondolkodtam - kezdek bele, ő pedig figyelmesen hallgat és kicsit felém dől ültében - És arra jutottam, hogy én nem akarok meleg lenni. Nekem ez nem megy, sajnálom.

- De... ez nem így működik - válaszol, mire értetlenül nézek rá:

- Hogy érted?

- Úgy, hogy nem döntheted el, hogy ki iránt vonzódsz - magyarázza, mire felvonom a szemöldököm és magamban elhatározom, hogy én igenis el fogom dönteni - Ha a fiúk is izgatnak, akkor bi...

- De nem izgatnak!! - vágok a szavába idegesen, mielőtt még kimondaná, hogy biszex vagyok. Ami nem igaz - Én nem vagyok se meleg, se semmi más, csak heteró! Engem csak a nők érdekelnek. A nők, a mellek, a karcsú, de formás lábak...

- Akkor miért lettél izgatott a múltkor? - kérdezi teljesen összeszedetten, amitől csak még feszültebb leszek. Mély levegőt kell vennem és megpróbálok lehiggadni, de nagyon nem tetszik ez a beszélgetés.

- Egyáltalán nem azért, mert... - gondolkodom pislogva a folytatáson - Mert tetszenél, vagy ilyesmi. Te fiú vagy, én meg egy heteró fiú.

- Akkor bizonyítsd be, hogy egyáltalán nem érzel irántam semmit és nem vonzódsz a fiúkhoz - javasolja, mire rosszat sejtve kérdezek rá:

- Mégis mire gondolsz?

- Ha például nem érzel a világon semmit, csak undort, mikor megcsókollak, az segíthetne eldönteni, hogy tényleg heteró vagy-e - jelenti ki olyan nyugodtan, mintha arról beszélne, milyen filmet nézett legutóbb.

Én viszont köpni-nyelni nem tudok. Mitől lett ilyen... vakmerő?

- De... én mondtam, hogy nem vagyok meleg... - nyökögöm olyan zavartan, ahogy nemrég még ő beszélt velem. Úgy tűnik, fordult a kocka...

- Mondani bármit lehet - von vállat lazán, majd vadul csillogó szemekkel néz rám, ami emlékeztet arra, hogyan szemezett velem, miközben... megtörtént az a múltkori - Bizonyítsd be, hogy nem vagy biszexuális. De szépen kérlek, most kivételesen próbálj nem hazudni magadnak, mert ha tagadásban élsz, sose fogadod el magad és sose leszel boldog.

Összeráncolt szemöldökkel nézek rá, majd megforgatom a szemem. Én nem vagyok meleg és kész! Talán tényleg ideje tisztázni ezt az egészet és tudatni vele, hogy rossz ajtón kopogtat. Ennek mielőbb véget kell vetni, máskülönben sosem lesz nyugtom tőle.

- Jól van, Jimin - egyezek bele, miközben elhatározom magamban, hogy amint elkezd nagyon undorítóvá válni, ellököm magamtól és elégedetten hangoztatom majd, hogy én megmondtam.

- Tényleg? - lepődik meg egy kicsit, mire kelletlenül ugyan, de bólintok egyet - De légy őszinte magadhoz! Ha élvezed...

- Nem fogom - vágok ismét a szavába, mire hirtelen behajol a privát szférámba és közvetlen közelről a fülembe súg kissé... erotikus hangon:

- Azt majd meglátjuk!

Azzal bekapja a fülcimpám és ahogy beszopogatja, teljesen lefagyok a döbbenettől, hiszen nem erről volt szó, hanem egy csókról, így váratlanul ért. Megfeszül a testem, ahogy ő egyre csak szopogatja a nedves, forró ajkával a fülcimpám, amiről nem is tudtam, hogy ennyire... érzékeny. Teljesen ledöbbenve ülök, miközben felgyorsul a szívverésem, a szemeimet pedig egyre nehezebb nyitva tartanom, a levegőt meg furán kezdem venni. Próbálom nem mutatni jelét annak, hogy valami érthetetlen okból kifolyólag élvezem, amit csinál, így igyekszem normálisan lélegezni, de nem nagyon megy.

Még mindig nem tértem magamhoz a döbbenettől, amikor Jimin hirtelen ellök az ágyon és rám fekve közelebb hajol hozzám. Az ajkait bámulom, ahogy közelítenek felém, aztán pár pillanaton belül az enyéimre tapadnak.

A testem használhatatlanra fagy, mintha egy hűtőházban felejtettek volna. Mégis, ahogy telik az idő, egyre forróbbnak érzem a bőröm, ami a hullamerevségemmel éles ellentétben áll. Nem tudom, hol vagyok, mit csinálok és miért történik ez, mert az agyamban irdatlan zűrzavar van, ami lassanként eltűnik és a helyét átveszi a semmi. Kiürült, mint egy kuka a szemételszállítás után.

A gondolatok helyét átveszik az érzelmek, egész pontosan a jó érzések. Mert bármi is legyen ez, én élvezem... ráadásul egyre jobban.

Végre képes vagyok megmozdulni, így kezeimmel ösztönösen átölelem a rajtam fekvő Jimint, aki egyik kezét a mellkasomon, másikat a nyakamon tartja és visszacsókolok. Az érzés tagadhatatlanul csodálatos. Minden pillanatát élvezem, a testem pedig mintha egy kerge marháé lenne. Nem kapok levegőt, a szívem össze-vissza ver, a fejemben pedig valamiféle bizsergést érzek. Jimin ajkai annyira puhák és édesek, ráadásul annyira összepasszolnak az enyéimmel, ahogy egyszerre mozgatjuk őket, hogy egyre mélyebbre zuhanok. Érzem, ahogy valami beszippant, a tempó pedig egyre gyorsul és nehéz lépést tartanom, pedig én is akarom...

Ahogy dobolni kezd a fülem és szélsebesen száguldozik a vér az ereimben, lassan megérzek valami mást is. Odalent.

Mi történik velem??

Annyira jó érzés, pedig fulladozom. Jó érzés, pedig zuhanok. Jó érzés, pedig nem kéne annak lennie...

Ahogy egyre jobban beszippant a forróság és elragad az érzés, a visszatartott levegő egy Jimin szájába intézett nyögéssel távozik ajkaim közül, én pedig kétségbeesetten próbálom visszarángatni magam onnan, ahova sose szabadott volna lezuhannom. A testem egyre forróbb, az izgalmam pedig egyre csak nő azoktól az édes, telt ajkaktól, amik kicsit sem finomkodva falnak fel, ahogyan én tettem gazdájukkal. Mintha most rajta állna a sor, hogy belém harapjon és megegyen...

Fekszem, mégis szédülök és ahogy nő a vágyam, úgy forrósodom egyre inkább. Jimin simogatni kezdi a mellkasom először óvatosan, majd egyre merészebben, utána pedig már mocorog rajtam, ami nagyon nem hiányzott. A testemnek ez már túl sok inger és akármennyire is küzdeni akarok ellene, érzem, hogy erre már reagálni fogok...

Ahogy megindul a vér a péniszem felé, még inkább kapkodom a levegőt, így Jimin is érezheti az arcán, mekkora hatással van rám, ahogy mocorog rajtam. Nem rest még hevesebben mozogni, így az ágyékomat olyan inger éri, amitől már erőteljesen megmerevedek és ahogy teljesen ellep a forróság, képtelen vagyok többé uralkodni magamon. A szemfogaim maguktól jönnek elő, váratlanul és túl gyorsan, így csók közben beleharapok Jimin dús, finom ajkába, amitől kissé fájdalmasan belenyög a számba, egy aprócska vércsepp pedig eljut a nyelvemig és véglegesen eldönti sorsunkat.

Ahogy megérzem mámorító vérének ízét, olyan óriásira duzzad a vágyam, hogy kétségbeesetten felnyüszítek, miközben próbálom visszatartani magam. Remegnek a végtagjaim, mert az ösztön őrült erősen hajt, hogy elkapjam Jimint, de tudom, hogy nem lenne szabad, így próbálok nemet mondani az ősi vágynak. Néhány másodpercig sikerül is, de mivel már napok óta nem ittam belőle és az étkezőben is csak keveset fogyasztottam az idegesség miatt, most még erősebben hat rám a vére, mint előtte és képtelen vagyok tovább visszatartani a bennem tomboló vadállatot. Rávetem magam Jiminre és leteperve őt leszorítom kezeit, majd olyan erőteljesen tépem fel agyaraimmal nyakának puha bőrét, hogy fájdalmasan felnyög, de ez is csak tovább szítja a bennem tomboló tüzet. Mámorító vérének íze azonnal berobban a számba, hogy onnan eljutva másodpercek alatt forrósítsa fel testem. Helyezkedek rajta egy kicsit, hogy minél jobban hozzáférjek a nyakához, amiből azt a csodásan ízletes, éltető vérét szívom kifelé. Minden sejtemet feltölti az energia és szó szerint pezsegni kezd a vérem. Olyan, mintha csak akkor élnék igazán, mikor az ő vérét szívom.

Hangosan, mohón nyeldeklek, miközben a fejem úgy elködösül, mintha kegyetlenül berúgtam volna. Jimin vére teljesen megrészegít és átírja a valóságom. A bűvkörébe zár, én pedig akármennyire nem akarom, a testem tagadhatatlanul reagál rá. Olyan, mintha minden alkalommal egyre erősebben hatna rám és egyre inkább magába zárna. Össze vagyok zavarodva, mert egyszerre élvezem és rettegek, hogy miatta meleg leszek... Gyűlölöm ezt az érzést. Gyűlölöm, hogy ennyire felborít mindent és elrontja az életem. Miatta vagyok ilyen, eddig sosem éreztem semmit egyetlen fiú iránt sem. Sosem őrültem meg senki vérétől sem ennyire. Ez az egész válság az életemben, ez a sok stressz és a félelem, hogy meleg lettem, Jimin miatt van.

Ahogy ezt végiggondolom, őrülten felhúzom magam és eszembe jut a lehető legrosszabb ötlet, amit csak ki lehet gondolni. Egy olyan megoldás, ami csak gondokat szül és aminek borzasztó következményei lesznek...

Meg kell ölnöm Jimint.

Ha kiiktatom a fiút, aki a bajt okozta, minden gondom elmúlik. Legalábbis ennek az egész melegmizériának vége lesz. Soha többet nem kell így éreznem, mert másnak nincs olyan különleges vére, ami így megőrjítene és elhitetné velem, hogy meleg vagyok. Ennek itt és most véget vetek.

Mielőtt józan ésszel végiggondolhatnám tettem következményeit, a vérszomjtól elvakultan iszom egyre mohóbban, Jimin pedig másodperceken belül a határára kerül alattam. Egyre hangosabban nyög, majd az intenzív érzéstől végül megremeg és vállamba kapaszkodva élvez el. Én mégse hagyom abba, csak szívom tovább azt az őrülten édes vérét rendületlenül, míg teljesen el nem ernyed és még azután is. Egyre csak iszok, ész nélkül, csak annyira emlékezve, hogy mindenképp innom kell. Inni inni és inni, amíg csak bírom; amíg csak lehetséges.

Ahogy egyre jobban tele leszek, nehézkessé válik a vérivás és lelassulok, mígnem lomha kortyokká nem szelídülnek korábban erőteljes szívásaim. Csökken a vérszomjam, így az agyam is kezd kitisztulni és mikor megérzem, hogy még néhány korty és behányok, visszahúzódik az agyaram és abbahagyom. De ahogy véres pofával, bezabálva lenézek Jimin testére, rájövök, hogy már késő.

Pár másodpercig csak hitetlenkedve nézem, mit műveltem, aztán rémülten elkezdem rázogatni és szólongatni őt:

- Jimin! Jimin!! JIMIN!!!

Hiába rángatom, pofozom, meg sem mozdul, én pedig nem tudom elhinni, hogy tényleg ezt tettem vele. Nem halhatott meg miattam! Nem csinált semmi rosszat, erre megölöm?!

Ahogy kétségbeesetten rázogatom, elkap a hányinger, amiért ennyire undorító vagyok és hiába próbálom visszatartani, kirobban belőlem. Egy pillanat alatt sugárban kihányom Jimin összes vérét a földre, majd zokogva a összeesek és hagyom, hogy teljesen beborítson az önutálat, amiért egy mocskos gyilkossá lettem. Szeretett engem és én megöltem... a vérszomjam elvette azt a maradék csöppnyi eszem is és képes voltam ezt tenni vele. Az egyetlen ember, aki igazán jó ebben az egész kócerájban, most halott. Ráadásul valószínűleg egyedül ő volt az, aki igazán szeretett. És hiába tagadtam, már tudom, hogy én is szerettem őt...

- MI A FASZT MŰVELTÉL??? - ront be Jiae a szobába gyorsan realizálva, hogy a saját vörös hányásomban ülök zokogva, Jimin pedig az ágyon fekszik élettelenül. Megpróbálok felállni, de annyira remegnek a lábaim és olyan homályos a látásom a könnyektől, hogy elesek és bebaszom a hátam az éjjeliszekrény sarkába.

- Ji-jiae... - nyökögöm a nevét zokogva, miközben ő Jimin nyakára teszi az ujját, életjel után kutatva - Me-meg... megöltem őt...

- Nem halt meg, te vadbarom! - rivall rám, majd az ingembe kapaszkodva felrángat és vicsorogva, őrülten dühösen rám parancsol - Most megnyalod a sebét, hogy beforrjon, aztán segítesz levinni az orvosiba és imádkozol, hogy életben maradjon, mert különben a saját kezemmel húzlak karóba és darabollak fel, aztán megetetlek egy veszett kutyával és azt is megölöm, hogy a pokolban szarjon ki téged!

A tekintete hihetetlenül őrült, villámokat szór és közvetlen közelről éget, így egy pillanatra észhez térít és sikerül abbahagynom a sírást. Ahogy erőszakosan lelök Jiminre, gyorsan kapcsolok és megnyalom a mély, csúnya sebet, ami akkor keletkezett, amikor olyan durván feltéptem a bőrét.

- Töröld meg a szádat és segíts levinni, te extrém seggfej! - parancsol rám, én pedig gépiesen teszem, amit mond. Olyan, mintha sokkot kaptam volna és elhagytam volna a testem. Esetlenül mozgok, Jiae pedig folyamatosan szid, amíg felveszem Jimint és még azután is mondja a magáét, mikor elkezdek vele az orvosi felé rohanni. A dühös lány fut utánam, de jócskán lehagyom őt, mert végre realizálódni kezd bennem, hogy Jimin még él és ha elég gyors vagyok, talán megmenthetem. A futástól kezdek magamhoz térni és reménykedni, hogy talán még nem túl késő. Ha életben maradna... soha többé nem viselkednék vele ilyen undorítóan. Vigyáznék rá, ahogy eddig kellett volna... és elfogadnám, hogy szeretem. Csak az nem biztos, hogy ő is tudna ezek után szeretni. Már ha életben marad persze...

Amikor odaérek az orvosi elé, megpróbálok benyitni, de zárva van, így kétségbeesetten dörömbölni kezdek az ajtón. Berúgom az ajtót és leteszem a vizsgálóágyra Jimint, majd könnyezve simogatni kezdem az arcát, dei meg se rezdül.

- Elmegyek az orvosért - jelenti ki Jiae az ajtóban, miután utolért - Te maradj a közelben és senkit ne engedj a közelébe, de mire jön az orvos, tűnj el! Véres hányás van az ingeden.

- De... - kezdenék tiltakozni, mivel tudni akarom, hogy életben marad-e, viszont Jiae másként látja:

- Semmi "de"! Nem fogják megtudni, hogy mit tettél. Az ő büntetésük nem lenne elég egy ilyen szörnyetegnek, amilyen te vagy. Ezért én foglak elintézni, te mocsok!

Azzal el is rohan, én pedig keserűen nézem Jimint, aki semmilyen életjelet nem mutat. Remegve nyúlok a nyakához, hogy kitapintsam a pulzusát, de nem érzek semmit, így sírva hátrálok kifelé, míg egy oszlophoz nem érek, mely mögött elbújva megvárhatom az orvost és Jiae-t. Pakolhatom a cuccom... megöltem Jimint és a hozzám hasonlóan undorító, gyilkos vámpírok közt fogok elrohadni a külön nekünk fenntartott fegyházban. Már ha Jiae meg nem öl, mielőtt elvihetnének.

Jimint pedig soha nem fogom tudni visszahozni.

Köszönöm, hogy elolvastad!♥️ Tudom, elég depis rész lett, de én is depis voltam, szóval be is akartam itt fejezni a ficit. Páran kedvesen írták, hogy ne, mert ez a kedvenc ficijük, illetve egy barátnőm is próbál lebeszélni róla, úgyhogy igyekszem folytatni a depis korszakom ellenére. Köszönöm, hogy ennyi kihagyás után is várjátok a folytatást!