Seungmin

Éppen a szüleimhez tartottam. A házuk mellett van egy nagy park, amit, mivel nagyon siettem, nem kerültem meg, inkább úgy döntöttem, hogy átvágok rajta.

A játszótéren sikeresen átjutottam, azután egy fák takarásában lévő, csendesebb, padokkal teli rész következett. Nem volt ott senki rajtam kívül. Elkezdtem futni viszont egyszer csak megtorpantam.

Az egyik pad mellett egy eszméletlen lány feküdt. Odarohantam megnézni közelebbről.Gyönyörű világosbarna haja volt és 18 év körül lehetett. Miután megállapítottam, hogy él, de biztosan nincs magánál, előkaptam a telómat és gyorsan tárcsáztam a mentőket.

Feszülten vártam, hogy vegyék már fel a telefont. Mikor végre hajlandóak voltak ezt megtenni, elkezdtem hadarni az esetet, viszont mikor ott tartottam, hogy a King Park kórház felőli oldala, félbeszakítottak.

-Akkor miért nem hozza ide maga? A beteget a kórház előtt várjuk. – hangzott a készülékből. Már éppen rávágtam volna, hogy nem is ismerem, de nem adatott meg, hogy ezt kimondjam, mivel a túloldalon választ sem várva letették.

Jó igaz, hogy a kórház vagy húszméternyire van, de akkor sem jutott eszembe, hogy én vigyem oda a lányt, viszont... úgy tűnt muszáj lesz.

Letérdeltem a fűbe mellé, és azon gondolkoztam, hogyan fogjam meg. Az egyik kezemmel átkaroltam a hátát, a másikat a térde hajlatába csúsztattam, aztán gyengéden felemeltem az eszméletlen testet. Elindultam vele a kórház irányába és nagyon, de nagyon reméltem, hogy minél kevesebben látnak meg...

Zakatoló szívvel léptem ki a fák takarásából, de hamar megnyugodtam, mivel a felém integető kórházi dolgozókon kívül (mintha nem tudnám hol van a kórház) senki sem tartózkodott az utcában. Gyorsan átmentem az úton, (de persze óvatosan) és bár valami miatt nehezemre esett megválni tőle, letettem a lányt az ágyra. Igyekeztem nem nézni a dolgozók szemébe, mert igaz, hogy volt rajtam maszk, de jobb vigyázni...

Gyönyörű kis cikk kerekedhetne ilyen címmel: Seungmin a Stray Kidsből egy lánnyal a karjában szaladgál a városban. Így más szempontból is híres lehetnék...

Seyeon

Úgy döntöttem, délután kimegyek a parkba. Van benne egy olyan rész, ahol nagyon kevesen szoktak lenni, de a legtöbbször senki nincs ott. Oda szoktam sokszor kijárni, mivel a park mellett lakunk. Most is oda mentem. Leültem egy padra és csak hagytam, hogy a gondolataimba merüljek. Már egy ideje ott voltam, mikor hirtelen mintha... nem is tudom, hogy mondjam...leálltam volna... Minden elsötétült és... ennyire emlékszem.

Ahogy kinyitottam a szemem, vakító fehérség vett körül, mivel, mint rájöttem a kórházba kerültem. Hirtelen egy orvos nyitott be a szobába.

-Jó napot - köszöntem - Kérem, elmondja, hogy mi történt velem?

-Persze - bólintott - magának rövid ideig tartó szívritmuszavara volt. Ez miatt egy műtétet el kell végeznünk magán.

-M... műtétet? - mondtam ki remegve a szót.

-Igen.

Kisgyerekkorom óta rettegek minden kórházi dologtól. Én vagyok az, aki elfutott amikor az oltást akarták neki adni, aztán eltévedt. Engem akarnak megműteni? Ez most komoly?

-Muszáj elvégezni ezt a műtétet? - néztem az orvosra.

-Hát, ha nem akar meghalni a későbbiekben, akkor el kéne -húzta el a száját, mire a rettegéstől remegve húztam össze magam az ágyban, és próbáltam nyugalmat és bátorságot szerezni.

-És még kérdezhetek valamit?

-Persze - mosolyodott el az orvos.

-Hogy jutottam el a parkból ide?

-Egy fiú hozott ide a karjaiban - mire elkerekedtek a szemeim. Erre nem számítottam.

-Viszont, ha megbocsát, nekem mennem kell egy másik betegemhez - intett, majd kiment az ajtón.

Egy fiú hozott ide? A karjaiban? De kicsoda???

Szerencsére a parkba magammal vittem a telóm és a fülhallgatóm, úgyhogy elkezdtem keresni egy zenét, amitől viszonylag lenyugodhatnék.

A telóm tömve van kpoppal, mivel nagy fan vagyok... A kedvenc bandám a Stray Kids, de kivétel nélkül mindegyik bandát nagyon szeretem. Végre megtaláltam a szerintem megfelelő zenét, ami a Neverending Story volt a Stray Kidstől.