Miután leparkolt a kocsi, kiszálltunk és egy parkot pillantottam meg. Senki nem volt ott, csak mi. A virágok egyszerűen gyönyörűek voltak és csak árasztották magukból a boldogságot. Sajnos nem vagyok oda a virágokért. Hiszen ők mindig boldogok. Irigykedem rájuk. Ők gyönyörűnek születtek és haláluk napjáig azok maradnak.

- Tetszenek?— kérdezte, felvéve a napszemüvegét.

- Igen.— bólintottam.

- Szóval szereted a virágokat.— indult el egy irányba.

- Nem.— mosolyogtam.

- Mi?— torpant meg.- Nem értem?— rázta a fejét.

- A virágok mindig boldogok és szépek, míg az emberek nem ilyenek. Vegyük példának engem! Itt vagyok tizenhat évesen egy huszonkilenc éves világ sztár pasival, de se szép nem vagyok se boldog.— vontam vállat.

- A virágok is lehetnek csúnyák. Te pedig nagyon szép vagy.— állt szembe velem.- Miért nem vagy boldog?— nézett a szemembe.

- Mondtam már a kocsiban.— sütöttem le a szemem.- Nem értem akkor se...— ráztam a fejem.- Miért engem választottál több millió lány közül akik még ott voltak a koncerten?— nyitottam ki a szemem.

- Éreztem valamit.— indult el újból.- Figyelj Liah én nem vagyok a szavak embere. Van barátnőm igen, de barátaim a banda tagokon kívül nincsenek.— szomorodott el.

- Akkor én majd leszek.— csillantak fel a szemeim.

- Kedves vagy.— kuncogott.

- Csak azért mert még nem ismersz.— kuncogtam én is.

- Ezen még változtathatunk.— kacsintott, mire én csak egy ráknak a színét vettem fel.- Megint zavarban vagy.— nézte az arcomat.

- Bocsánat csak...— hajtottam le a fejemet.

- Nem vagy hozzá szokva igaz?— emelte fel a fejem államnál fogva.

- Nem...— suttogtam.

- Liah...— kezdett bele.

- Hm?

- Szeretnélek megismerni.— jött egy kicsit közelebb hozzám.

- Szerencsés vagyok.— mosolyogtam.

- Igen?— kuncogott, majd egy kósza tincset elsöpört a szememből.

- Köszönöm oppa!— öleltem meg.

Izmai megfeszültek és ledermedt. Gondolom nem mindig kap ölelést vagy nem tudom. Ezentúl biztos, hogy fog kapni egy párat az biztos! Hezitálva, de visszaölelt. Kimodhatatlanul jól esett. Fejemet mellkasának döntöttem és hallottam a szív doboggását. Gyors volt. Ezt én váltottam ki belőle? Lassan elhúzódtam, majd ránéztem. Kissé el volt pirulva.

- Nem ölelnek meg túl sokszor igaz?

- Nem.— rázta a fejét egy kamu mosollyal az arcán.

- Ezentúl fogsz!— vontam még egy ölelésbe.

Most nem feszült meg, azonnal visszaölelt. Fejét nyakhajlatomba temette. Éreztem ahogy veszi a levegőt. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy milyen is lehet az illata. Nem nagyon csalódtam magamban. Férfias volt és nyugató. Ettől az ember úgy érzi, hogy örökre így szeretne maradni.

...

Sok mindenről beszélgettünk GD-vel. Mind végig láttam a szemeiben az őszinte hálálkodást, hogy ugyan olyan normális emberként kezelem, mint a többi. Őszintén szólva ez a pár óra, csak fokozta bennem a rajongást iránta. Egészen más mint a színpadon. Ott olyan mint egy menő tini fiú akibe minden lány szerelmes lesz első látásra. Pedig nem ilyen. Igazán félénk, kedves és törődő. Hatalmas vigyorral az arcomon, léptem be a lakosztályomba és dobtam le magamat az ágyra. Arra lettem figyelmes, hogy a telefonom elkezdett pittyegni. Előhalásztam, majd megnéztem, hogy ki írt. JiYong volt az.

GD😍: Köszönöm, hogy normális emberként tudtam veled beszélgetni☺️🙏🏻

Liah: Izé... ez csak természetes.😅

GD😍: Mivel hálálhatnám meg? :)

Liah: Nekem már az elég volt, hogy személyesen is láthattalak 😊😊😊

GD😍: Valamikor megismételhetnénk 😊😄

Liah: Mi? Tényleg???

GD😍: Persze😄 Meddig maradtok Koreában?

Liah: Még 2 hét...

GD😍: Uhh... oké :) viszont nekem mennem kell :) Szia jó éjt tök mag 😄😂

Liah: Jó éjt apuci😂😂😂

GD😍: Hm😏

Liah: ?

Erre már nem írt semmit. Gondolom haza ért vagy nem tudom. Levettem a ruhámat, majd átöltöztem pizsamába, ugyanis már este nyolc óra volt. Álmosan huppantam bele az ágyba, majd hagytam, hogy elnyomjon az álom.