Idegesen álltam a liftben várva, hogy kinyíljon az ajtaja, majd megpillantsam rajta a szerelmemet. Egyszerűen csak beképzeltem magamnak, hogy nem örül ennek a gyereknek. Biztos, hogy örül neki, hiszen szeret engem.

JiYong POV:

Annyira mégres voltam magamra... Vagyis inkább Liah-ra. Hogy hihette azt, hogy nem örülök a csöppségnek? Azok öröm könnyek voltak. Liah az életem és mostmár ez biztossá változott. Hirtelen meghallottam, hogy a lift megáll a lakásomnál, majd Liah lépett ki belőle félve. Azonnal oda futottam hozzá, majd szoros ölelésbe vontam a szerelmemet.

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek!- búgtam a nyakába.

- Ne haragudj...- sírta.

- Már miért tenném, Liah? Ne hülyéskedj! Imádlak! Te vagy az életem! Hogy lennék már mérges? Nem látod, hogy szétcsattanok az örömtől?- kuncogtam, miután eltoltam magamtól.

Arcára egy teljesen új mosoly ült ki. Sosem láttam még eddig ennyire boldognak őt is. Széles mosollyal az arcán, csókolt meg, mit azonnal viszonoztam.

~2 évvel később~

A naplementében ültünk, mi hárman. Liah, Seona és én. Szebb életet el sem tudtam volna képzelni. Rátaláltam életem szerelmére akitől lett egy csodálatos kislányom. Szebbet se tudnék kívánni senkinek, mert ez az érzés valami csodálatos. Liah megmutatta nekem, hogy nem a kor számít, nem az a lényeg, hogy mennyire jó az anyagi háttered... Az a lényeg, hogy ki is vagy legbelül. Megmutatta milyen a felhőtlen szerelem és azt, hogy milyen egy családba tartozni.

- JiYong?- szólalt meg, szívemnek legkedvesebb gyémántja.

- Igen, Liah?- néztem rá.

- Szeretlek.- mosolyodott el.

- Én is szeretlek téged...- döntöttem a homlokomat az övének.

- Én isz cejetem aput!- gügyögte Seona.

- Gyere ide, hercegnőm!- tártam ki a karomat, mire azonnal rámvetette magát a kislányom.

Hát így végződött az én történetem...