𝐒𝐭𝐫𝐚𝐲 𝐊𝐢𝐝𝐬
𝐇𝐲𝐮𝐧𝐣𝐢𝐧; 𝐅𝐞𝐥𝐢𝐱; 𝐉𝐞𝐨𝐧𝐠𝐢𝐧

╰┄───➤ holdleany által igényelt ship °♡̷•.

❥๑━━━━━━━━━━━๑❥

Hyunjin egyetlen élő rokona a nagymamája volt. A szülei egy balesetben életüket vesztették, amikor ő alig lehetett két éves, a nagypapája az anyja gyerekkorában elhagyta a családot, apai nagyszülei pedig az ő születése előtt elhunytak.

Sosem panaszkodott, és nem is volt rá oka: a mamája az ő érdekeit szolgálta, neki akart jót, s ha ezt gyerekként nem is, serdülőként megértette. A szabályokért

( ne csámcsogj evés közben ; ne taposd le a virágokat ; mosogasd el magad után a tányérod ; ha találkozol valakivel, aki nem szimpatikus, keress benne valami jót ; köszönj előre a felnőtteknek ; a buszon add át a helyed az időseknek ; legyél udvarias, ha valakivel beszélsz ; valld be bűneid, satöbbi )

cserébe csodálatos emlékeket kapott: termésbe borult kertet, aminek gyümölcseit ő takaríthatta be, csillagvizsgálással töltött estéket, nyári naplementéket, téli szánkózásokat a völgyben, kellemes esti meséket, számolni és szavakat tanulást, lekvárfőzést, kártyázós esteket, mindent, melyet egy gyerekszív megkaphat a nagyijától.

Ezek a múltképek kísérték el az iskolába, ahol barátokra és új élményekre tett szert, s a szabályokat betartva tisztességes, illemtudó fiúvá vált, akiért epedtek a lányok, ő mégis inkább a könyvekbe feledkezett.

— Mama, szerinted van velem valami baj? — érdeklődte egyik délután. A leckét csinálta a nappaliban, amíg a nő a vacsorát főzte.

— Miért hiszed ezt, drágám?

— Nem szeretnék lányokkal ismerkedni. — Hyunjin egész lénye értetlen, tanácstalan és kétségbeesett volt. Erre a gondra egy szabály sem adott megoldást.

— Tudod, Hyunjin, ez nem baj, ha te nem látod annak. Erre a választ saját magadban találhatod meg, ha őszinte vagy magadhoz és az érzéseidhez. Bármi lesz is az eredmény, tudom, hogy helyesen fogsz dönteni. — A tizenhárom éves fiú bólintott, visszahajolt a matematikába, nem is sejtve, hogy milyen nehéz saját lelkünknek igazat mondani.

❥࿔ ━━━━━ ࿔❥

Hyunjin tizenhat évesen érezte úgy, hogy megtalálta régi kérdésére a feleletet. Ez akkor történt, amikor a már hetek óta korrepetált fiú - aki egyébként tetszett Hyunjinnak - csókot kezdeményezett a könyvtár óvó, kamerázatlan falai között. Életében először szerelem tüze perzselte és melegítette, amit senki másnak nem adott volna Jeonginon kívül.

— Mama, valamit tudnod kell. — Hyunjin két hónapja randizott a fiatalabbal és kötelességét látta a feladatban, hogy megossza románcát a mamájával, akiről tudta, hogy megfelelően fog reagálni.

A közölnivaló komolysága végett kávét készített, melyet a teraszon kívánt elfogyasztani rokonával.

Az asszony sejtette, miről lehet szó: nem egyszer látta, hogyan néz egymásra a két fiatal, hogy mosolyognak, ha azt hiszik, nem figyelik őket, elképzelte mit csinálhatnak az édes gyümölcsök között, a bokrok takarása mögött. Ha kételkedett, csak fel kellett idéznie az ifjú, első szerelmének valóját, aminek súlya ugyanolyan erősen nyomta mellkasát. Nem volt hát titok számára, hogy Hyunjin és Jeongin között nagyobb rangú kapocs alakul, mint egy barátság.

— Tudom, miről van szó, kedvesem. A szerelem csodálatos, függetlenül, hogy kikkel esik meg. Legyél boldog vele.

Többet erről a témáról nem esett szó, egészen amíg az évtizedeken át üresen álló telekre, Hyunjinék szomszédságába be nem költözött egy roppant kedves házaspár, Hyunjin korabeli fiúgyermekükkel - akit Hyunjin ahogy távolodtak megismerkedésük időpontjától egyre többször hívott elméjében szeplős angyalfiúnak.

Mert amint felbukkant Felix, Hyunjin kevesebbet volt Jeonginnal. Utóbbit felváltotta a kerti sétákban a szomszéd, ugyanis ha hárman mentek, kínos volt a légkör. Látszott, hogy Hyunjin kezéből kicsúszott az irányítás, nem tudja, mit tehetne. Erre sem volt olyan szabály, ami segíthetett volna.

Hyunjin hosszas ölelkezésbe olvadt az egyetlen biztos személlyel az életében, drága nagymamájával, hogy az ellássa tanácsaival.

— Nem tudod, hogy mit tegyél. Sok minden múlik ezen a döntésen, de nem tudod, kihez húz a szíved. Többféle megoldás is létezik, kincsem, viszont mindegyik kiindulója, hogy őszinte legyél. Saját magaddal, velük. Mert most már láthatod a szabályokból és eddigi életedből, hogy van, amikor a szabályoknál fontosabb az őszinteség.

— Köszönöm, anya. — Hyunjin szeme könnyes volt a megkönnyebbüléstől, míg a nagymamájáé az elérzékenyüléstől.

❥࿔ ━━━━━ ࿔❥

A két fiú halk légzése töltötte be a sötét szobát, amelybe csak néhány fénycsík tört be a függöny rései által. Hyunjin rengetegszer volt már Jeongin szobájában, ám úgy hitte, hogy ez a látogatása a legfontosabb, ez határozza meg a jövőt.

— Először is sajnálom — bűntudatosan simított végig Jeongin arcán, mert eszébe jutott, hogy mennyire aggódva fogadta barátja, miután ő nem kereste, helyette Felixszel barangolt vagy a kertben, vagy a városban. — Mindazt, amit az eddigi hetekben tettem és mindazt, amit most mondani és tenni fogok, mert ma teljesen őszinte leszek.

— Sajnálom, hogy elhanyagoltalak, majd nem voltam őszinte veled, hogy ahelyett, hogy veled lettem volna, Felixet választottam. — Jeongin tekintetében tükröződtek azok a gondolatok, melyektől Hyunjin meg akarta óvni. Gyermeki naivsága és ártatlansága leomolni látszott.

— Nem tettem semmi olyat, ami megcsalásnak minősül, azonban éreztem ilyet. Igen, érzek valamit Felix iránt, de ugyanígy irántad is. Próbáltam azt mondani magamnak, hogy te vagy a szerelmem, ő pedig csak egy nagyon jó barát, de ez képtelenség számomra. — Hyunjin könnyei szépen lassan elkezdtek lecsorogni az arcán.

— Mindketten ugyanannyira fontosak vagytok, nem vagyok képes választani. Gondolkodtam rajta, hogy melyik lenne a jobb: ha egyikőtöket sem választanám, vagy csak az egyikőtöket, a döntést viszont egyedül nem hozhatom meg, ti is kelletek hozzá, hogy megbeszéljük. — A fiú nyelt egyet. — Kérlek, Jeongin, szólalj meg!

— Hallottam már elégszer, hogy a szerelem komplikált, viszont nincs az a komplikáltság, amit ne oldanék meg azért, hogy együtt lehessünk. — Jeongin egy biztató mosolyt követően megcsókolta Hyunjint. Könnyeik keveredésének sós íze volt, most ez jelentette nekik a békét.

❥࿔ ━━━━━ ࿔❥

Hyunjin nagymamája ismerte az unokáját, viszont bensőséges beszélgetésük másnapján nem sikerült kilogikáznia, mit csinált, amiért teadélutánt szervezett, melyre mindkettő neki tetsző fiút meghívta, akik cseppet sem tűntek elutasítottnak.

Amikor elfogytak a teák, a fiúk a tervüknek akartak eleget tenni, azaz kimenni almát és barackot szedni.

— Hyunjin előtte beszélhetünk? — kérdezte a mamája.

— Persze. Srácok, ti addig nyugodtan kimehettek, majd jövök. — Felixék bólintottak és kilibbentek a kertbe vezető ajtón.

— Történt valami tegnap, ezt látom, de nem tudom, kit választottál. Mindketten boldogok. Lehet, hogy tévedtem?

— Nem, mama. Annyi történt, hogy a szívem mindkettejük felé húz, így nem választottam. Megbeszéltem velük.

— Büszke vagyok rád, Hyunjin. Nagyon büszke.

❥࿔ ━━━━━ ࿔❥

Jeongin kényelmetlenül érezte magát, ha elképzelte a jövőt, ugyanis fogalma sem volt, mit lehetne kezdeni Hyunjin kétfelé ágazó vonzalmával, anélkül, hogy ő vagy Felix szenvedne, lelkileg megsérülne.

— Min gondolkozol? — Felix cseppet sem viselkedett úgy, mint akit megvisel ez az új és ismeretlen helyzet.

— Szerintem kitalálod.

— Hyunjin azt mondta, megoldjuk. Én hiszek neki. — Megérkeztek az alma, valamint barackfák közé. Felix szembe fordult a másikkal.

— Akkor is furcsa ez az egész. Sosem számítottam arra, hogy meg kell osztanom a barátomat — tördelte ujjait a fiatalabb. — Tudom, hogy mi lenne a normális, de nem ezt érzem.

— Akkor mit érzel? — Felix mély hangjától libabőrbe borult a karja, attól pedig, hogy feltekintett cipői vizslatásából az ausztráliai szeplőire, vér tódult az arcába.

Eltervezte, hogy nem mondja ki a valóságot, beharapta az ajkát is, aztán eszébe jutott, hogy Hyunjin őszinteséget kért, így végül egy sóhajtást követően elárulta, hogyan vélekedik.

— Ha te vagy az, akivel meg kell osztanom Hyunjint, nem gondolom, hogy baj lenne. Szerintem meg tudod neki adni, amire vágyik és rám is fogsz figyelni. — Jeongint elöntötte a forróság és nagyon butának érezte magát. — F-felejtsd el inkább, hülyeség volt kimondani.

— Még senki sem mondott nekem ilyen aranyos vallomást — mosolygott Felix, megsimogatva Jeongin haját. — Lehet, hogy megcsókollak. — Jeongin ismét olyat tapasztalt ideái között, melyről azt feltételezte, nem volna szabad, azaz, ha Felix megkísérelné a csókot, ő nemcsak nem ellenkezne, hanem boldogan hagyná. — Hyunjin barátai vagyunk, semmi nem tiltja ezt, ugye?

— Azt hiszem, nem. — Végül Jeongin, minden kételyét és félelmét legyűrve Felix ajkaiért hajolt, és zsibbasztó öröm öntötte el, mert Felixet nem zavarta ez, sőt, készségesen viszonozta.

✑ᝰ 𝐰𝐨𝐧𝐜𝐨𝐧