Igen, igen, tudom nem volt rész és nem is akarok mentegetőzni, de most itt vagyok végre 😄

Arra ébredtem, hogy odakint zuhog az eső, de én mintha lángok között feküdnék. Mellettem Alex az igazak álmát aludta, míg én majd megsültem. Próbáltam a légzésemet lecsillapítani, azonban nem sikerült. A hajam a bőrömhöz tapadt az izzadságtól, a póló pedig nem volt kényelmes többé.
Kiugrottam az ágyból és a fürdőszobába szaladtam. Vizet fröcsköltem magamra, de nem segített.

Egy gyors zuhany. Igen, ez kell nekem.

Azonban nem könnyebbültem meg. A bőrömet mintha lángok nyaldosták volna, ami iszonyúan viszketett is. A könnyek egyre csak gyülekeztek a szememben, de nem sírhattam. Ha a sima víz sem segített, akkor a sós sem fog.

Miért nem tud az univerzum végre békén hagyni?

Nem bírom ki! Egyszerűen muszáj megvakarnom a kezem! De ahogy elkezdtem, egyből jött az égő érzés. Kínomban felkiáltottam, de kissé túl hangosan, mert a következő percben a fürdőszoba ajtó nyílt ki és egy eléggé álmos, de aggódó Alexszel találkoztam.

- Debby? Mi a baj?- guggolt le hozzám.

- Nem tudom- sírtam. – Mindenhol viszketek, de ha megvakarom, akkor éget. A zuhany sem segített.

Alex megvizsgálta a karomat, de a pirosságon kívül nem talált semmit.

- Várj itt!- mondta, majd felállt és kiment.

Én is kimentem a fürdőből, vissza a szobába annak ellenére, hogy nem ezt kérte, de mikor meghallottam, hogy valakivel beszél telefonon, megtorpantam.

- Igen…. nem tudom. Nemrég. Egyszerűen csak szenvedett mikor kimentem hozzá, de semmi nyom sincs…- a csend kicsit hosszúra nyúlt, ezért bekukucskáltam. Alex háttal állt nekem, így nem vett észre. Az ablakon bámult ki meredten, mikor egy nagyot sóhajtott. – Rendben. Te is- majd bontotta a vonalat.

Én visszahúzódtam a falhoz és felkészültem, hogy belépek, de épp neki ütköztem.

– Egyszer a makacsságod miatt fogsz bajba kerülni- mondta fáradtan.

- Mit mondott, akivel beszéltél?- kérdeztem kíváncsian.

- Szóval hallgatóztál. Mikor fogod végre azt csinálni, amit mondok?

- Ne kezd, légy szíves. Szóval? Mit mondott?

- Elmegyünk hozzá. Most.

Miután felöltöztünk, Alex minden ajtót és ablakot ellenőrzött, hogy be van-e zárva és csak azután indultunk el. A ház egyre kisebb lett, ahogy a kis ösvényen haladtunk előre, majd teljesen eltűnt.

Mikor kiértünk a fák közül, egy pajtát láttam meg nem messze tőlünk. Elhagyatottnak tűnt, ami Alex célja is volt. Fogtuk a Range Rovert és autóval folytattuk tovább utunkat.

Fura volt vezetni látni őt. Annyira koncentrált, hogy azt hittem eltöri a kormányt mikor néha elfordultunk. A tisztás végül egy útra vezetett, ami nem igazán volt járatos, hiszen az utat néhol avarszőnyeg borította.

- Még mindig fáj?- kérdezte mikor látta, hogy ismét vakaródzom.

- Inkább ég. Nem tudom meddig bírom még ezt a sok ruhát- mivel lassan véget ért az ősz, egyre hidegebb lett kint, ezért vagy hatvan pulcsit magamra kellett vennem.

- Felőlem levetkőzhetsz- mosolygott Alex kajánul. Tudtam mire gondol, de ha azt hitte, hogy most azonnal elkezdek neki itt sztriptízelni, akkor nagyot téved.

- Inkább az útra koncentrálj- nevettem el magam.

- Hidd el, tudok én két dologra is figyelni- pillantott rám.

- Amíg nem vagy nő, amit nagyon remélek, addig nem. Szóval szorítsd vissza a nagy egódat egy kicsit.

- Sajna nem tudom, szóval barátkozz meg a ténnyel, hogy elképesztő vagyok.

- Hah! A régi Alex visszatért! Egyébként hova megyünk?

- Egy barátomhoz.

- És ennek a barátnak van neve is?

- Sharmila.

Az út további része csendben telt. Én próbáltam nem arra figyelni, hogy mindjárt kigyulladok, Alex pedig próbált nem aggódni értem és minden másodpercben rám pillantani.
Útközben valószínűleg elszundíthattam, mert mire magamhoz tértem, már egy mocsárban voltunk.

- Jó reggelt!- puszilt meg Alex. – Itt vagyunk, de meg kell ígérned valamit- fordult felém komolyan. – Sharmila igen… érzékeny típus, szóval ne dühítsd fel semmivel, kérlek. Csak hallgass rá és minden rendben lesz, oké?

- Oké- bólogattam.

Mindketten kiszálltunk a kocsiból és az előttünk lévő kis viskóhoz mentünk. Az ajtó mellett egy szélcsengő lógott, amire csontokat és apró bogarakat akasztottak, amik megvilágították a bejáratot. Alex bekopogott, majd lassan kinyitotta az ajtót, miközben a tulajdonost szólítgatta.

- Lehet nincs itthon- dobtam fel az egyetlen eshetőséget.

- Lám, lám, lám. A kedves Alexander végre meglátogatta régi barátját- szemből, egy kis ajtófüggöny mögül jött a hang.

- Helló Sharmila- mondta Alex barátságos mosollyal.

A függöny mögül egy kreol bőrű, afro-amerikai nő lépett ki. Az öltözéke számomra egy lepedőre, jobban mondva sok lepedőre hasonlított, amik körbe voltak tekerve a testén. Nyakában kagylókból álló lánc lógott, ujjait különféle gyűrűk díszítették. Mezítláb járt, ami látszólag nem zavarta őt. Fogai kissé sárgák voltak, de így is vigyorgott,bár kissé bizarr volt a látvány. Azonban, amikor rám nézett arca riadttá vált.

- Komolyan idehoztad őt? A legkeresettebb banshee. Colin meg akarja ölni! Vérdíjat tűzött ki a fejére és aki segíti az is meghal!

- Sharmila... kérlek. Te vagy az egyetlen esélyem.

- Téged szívesen látlak, de a bansheet nem!

- Van nevem is!

- Debby, hallgass- szólt rám halkan Alex.

- Nem! Tudod Sharmila elegem van már abból, hogy állandóan elítélnek és megmondják mit csináljak! Alex azt mondta tudsz segíteni, szóval segíts!

A fények hirtelen kihunytak és erős szél tört be az ablakokon.

- Tudod banshee, nem szeretem, ha parancsolgatnak- mondta Sharmila fagyosan. - Vérdíj van a fejeden, hallod. És azok is megbánják, akik szövetkeznek veled. Az IBH-nak meg vannak az eszközei, hogy a halhatatlanokat is halálukig kínozzák. Szóval tűnj el!- Sharmila mereven nézett rám, de nem érdekelt mindaddig, míg egy fojtó érzés nem tekeredett a nyakam köré. Fulladozni kezdtem, de Sharmila még mindig ugyanúgy nézett.

- Debby! Mi a baj?- kérdezte Alex. - Sharmila! Fejezd be!- de ez nem segített semmit.

Éreztem, hogy lassan el fogok ájulni. Már fekete foltok jelentek meg előttem, amikor végre ki tudtam préselni magamból egy sikolyt. Olyan erős volt,hogy az ablakok betörtek, Sharmila pedig hátrarepült. Pár perc kellett neki, hogy felfogja mi is történt az előbb.

- Hogy gondoltad?-kérdezte kikerekedett szemekkel. - Milyen banshee vagy te? Alex... maradjatok itt- lassan visszament a függöny mögé, és mire újra felbukkant egy kis tálcát tartott a kezében, amin mindenféle eszköz és üvegcse volt.

- Feküdj az ágyra-mutatott egy kisebb heverőre.

Levettem a pulcsimat és ismét visszatért a viszkető érzés. Észrevettem, hogy a bőröm kezd feketére szineződni és megijedtem.

- Alex...- mutattam neki a karomat.

- Sharmila, gyorsan!

Odahozta a kis tálcát és leguggolt mellém.

- Alex, menj ki a szobából!- parancsolt rá Sharmila.

-Miért?

- Mert nincs szükségem a pattogásodra jelenleg és Debby levetkőzik.

- Mit csinálok?!

- Meg kell vizsgáljalak és ruhán keresztül nem tudlak- mondta Sharmila.

- A konyhában leszek-mondta Alex és kiment a függönyös helyiségbe.

- Vedd le a pólód és a nadrágod.

Lassan lehámoztam magamról mindent. Mikor Sharmila meglátta a bekötözött sebeimet, egyből elborzadt.

- Mik azok?

- A combomon megvágtak, a derekamon pedig meglőttek.

- Most leveszem róla a kötést.

Lassan bólintottam, majd lélegzet visszafojtva vártam. Mikor az utolsó réteget vette lefele, felszisszentem. A combomon lévő seb el volt fertőződve. Innen eredt a feketeség is.

- Ebben kék verbéna van. Mióta?

- Körülbelül 2 napja.

- Fertőtlenítenem kell a sebet. Kicsit csípni fog.

Mikor belenyomta a gézdarabot, azt hittem menten elájulok a fájdalomtól.

- Sharmila igyekezz egy kicsit!

- Ha azt akarod, hogy meggyógyítsalak, akkor maradj nyugton.

A procedúra nem tartott sokáig. Krémet kent a sebeimre és újra bekötötte őket.

- Érdekes...- mondta Sharmila elgondolkodva.

- Tessék?- kérdeztem értetlenül.

- Alex. Ahogy rád néz.

- Hogy érted?

- Ugyan már. Lehet, hogy egyedül élek a semmi közepén, de azért még felismerem, ha két ember tetszik egymásnak- somolygott.

- Mi nem... vagyis...

-Ühüm.

- Kész vagytok?- kiáltott ki Alex a konyhából.

- Sose voltál a türelem megtestesítője!- szólt vissza Sharmila. - Jól van, jöhetsz!

-Menjünk. Túl sokáig voltunk szem előtt- mondta Alex és a kijárat felé terelt. - Köszönjük Sharmila. Tartozok neked.

- Nem is eggyel. Vigyázz magadra és a banshee-re.

- Debby!- szóltam közbe, de nem igazán figyeltek rám.

- Hamarosan jelentkezem.

- Inkább ne. Ki tudja ki jár a mocsárban. Itt mindennek van füle- suttogta a végét a gyógyítóm.

- Viszlát Sharmila- intett Alex, majd mindketten visszaindultunk a faházunkhoz.

Ne felejtsetek el csillagozni és kommentelni 😉