A nyomomban vannak. Tudom. A cipőik egyre nehezebbek a rájuk tapadt sár miatt, így nagyobbat is koppan a földön. Ha szerencsém van, talán elmenekülhetek előlük.

- Ott van! Kapjuk el!- hallom az egyik férfi kiáltozásait.

Gyorsabb tempóra váltok, de úgy érzem, mintha visszafelé haladnék. Mintha egy sötét lyuk szippantana magába. Azonban nem adhatom fel, mert akkor meghalnék. Már látom a fényt. Látom a várost, ahol elbújhatnék.

- Megvagy!- kiáltja az egyik és elkapja a karomat.

- Debby, ébredj! Elkésel a suliból!- hallottam a nagynéném kiabálásait a földszintről. Hirtelen fény gyúl a szobámban. Beletelik pár percbe, mire rájövök, hogy a függönyöm leesett a karnisról.

- Remek. Egy újabb reggel, ami máris így kezdődik- motyogom magamban.

Kikelek az ágyból, majd lemegyek reggelizni. Leszáguldok a lépcsőn, be a konyhába. Nincs nagy házunk, mivel nem engedhetjük meg magunknak a luxust. A feltűnést pedig kerülnünk kell. A ház felépítése egyszerű. A bejárati ajtóval szemben van a lépcső, ami az emeletre vezet. A lépcső tetején, balról található a szobám. Ha elfordulunk jobbra, egy rövidebb kis szakasz után van a nagynéném hálója. A földszinten, az ajtótól balra van a nappali, jobbra pedig a konyha és az étkező egybe, ami egy asztalt és egy széket foglal magába a pult túloldalán, az ajtó mellett. A földszinten található még a fürdőszoba is.

A házban tojás és kávé szaga terjengett. Csak a szokásos reggeli, bár a nagynéném igyekszik változatosabb étrendet kialakítani. Benyitottam a konyhába és ott találtam őt az asztalnál. A nőt, aki megmentette az életemet.

- Megint ugyanaz az álom?- kérdezte aggódó arckifejezéssel.

- Honnan tudtad?- lehuppantam a székre és falni kezdtem a reggelimet.

- Beszéltél álmodban. Vagyis inkább kiabáltál- lassan belekortyolt a kávéjába.

- Sajnálom, hogy felébresztettelek. Próbálok küzdeni ellene, de nem megy. Már a gyógyszerek sem segítenek.

- Mennyi van még belőlük?

- Dobozonként még 3 szem.

- Ma elmegyek a gyógyszertárba és veszek még.

Nagyot sóhajtottam. Nadia mindig ezt csinálja. Ha valami problémám van, ő segít. Még akkor is próbálkozik, amikor már tényleg nem tud semmit tenni. Ezért szeretem őt annyira. A kezemet az ő kezére tettem és ezt mondtam:

- Köszönöm.

- Szívesen- válaszolta. - Na, de elég is a lelkizésből. Gyerünk, egyél majd öltözz fel, mert még a végén elkésel a suliból- tette hozzá mosolyogva.

Elkezdtem majszolni a reggelimet, majd miután befejeztem felmentem a szobámba és felöltöztem. Egy könnyű világos citromsárga, ujjatlan felsőt és egy farmert vettek fel. Hozzáillő nyakláncot és fülbevalót tettek a fülembe, na meg persze a kabalabokaláncom is rajtam volt, azonban ez a cipő és farmer miatt nem látszik. Egy egyszerű lánc, amin egy ametiszt kő van. Úgy tudom, hogy ennek valamilyen védelmező hatása van, bár eddig nem nagyon tapasztaltam.

A táskámat gyorsan felkaptam, majd letrappoltam a lépcsőn. Leakasztottam a kocsikulcsot a helyéről, majd kisiettem a szúnyoghálós ajtón. A kocsim a ház előtt állt, egy egyszerű szürke Wolksvagen Lupo. Tudom, nem nagy szám, de én ennek is örülök. Ha ez nem lenne, az iskolabusszal kellene járnom, ami nem nagy élmény egy 17 éves lánynak.

Beültem a kocsiba, majd az iskola felé indultam el. Útközben végig a mai álom járt a fejemben. Nem ismertem azokat a fickókat, de mintha már hallottam volna valahol a hangjukat. Az arcukat sajnos nem láttam, így fogalmam sincs, hogy kik lehettek azok. De azt pontosan tudtam, hogy Colin Price-nak dolgoznak. Ő az egyik leghírhedtebb Banshee vadász, akit a Földön mindenhol ismernek. Na, de persze csak azok, akik hisznek a kelta mitológiában. Sajnos még a legjobbakkal is megesik, hogy a saját gyermekükre kell vadászniuk. Így igaz. Ő az apám. A nagy vadász régen összeszűrte a levet a Banshee anyámmal, akit megölt, mikor én pár hónapos voltam. Szerencsére - bár ez nem tudom kinek a szerencséje - még anyámnak volt annyi ideje, hogy megszüljön és elrejtsen a nagynénémnél, akivel azóta menekülünk városról-városra. Azonban három éve kötöttünk egy megállapodást, méghozzá azt, hogy a gimit kijárhatom New Orleansban. Nadia nem nagyon akart belemenni, mert szerinte túl veszélyes ugyanazon a helyen sokáig tartózkodnunk. Főleg nekem. Ugyanis, ha érzem a halál eljövetelét, egyszerűen muszáj sikítanom. Rám jön egy bizsergő érzés, ami a derekamtól a nyakszirtemig kúszik, majd csak úgy kiszakad belőlem a sikoly, ami a leghátborzongatóbb hang, amit emberi fül hallott. Legalábbis a nagynéném ezt mondja. De volt olyan esetem is, amikor hirtelen felálltam és elmentem az áldozat halálának helyszínére, amikor az már halott volt. Nagyon félelmetes volt. Csakis a nagynénémet tudtam hívni, mivel a rendőrség egy csomó kérdést tett volna fel nekem arról, hogy mit kerestem ott vagy hogyan találtam meg, miért mentem oda. Nem tudtam volna összefüggően beszélni, és még a végén rám kenték volna az egész gyilkosságot.

Bekanyarodtam a suli parkolójába és leállítottam a motort. Természetesen a helyi pletykafészek, Grace Harrold is itt volt a háremével. A focicsapat két tagja, az állati helyes Ethan Marks, és a szintén helyes, de annál taplóbb barátja, Victor is ott álltak velük.

Kiszálltam a kocsiból és próbáltam észrevétlenül bejutni a suli épületébe, azonban nekem nem volt ilyen szerencsém.

- Szép kocsi Debby. Csak nem a roncsderbin szerezted?- kérdezte gúnyosan Grace. Vörös haja erős lófarokba volt kötve, a drágakő nyaklánc csak úgy csillogott a nyakába. A hozzá illő lila top és farmer miniszoknya kombináció most is tökéletesen simult tökéletes alakjára.

Mosolyt erőltettem az arcomra és hátrafordultam.

- Kösz, Grace. Biztos többet ér, mint a te olcsó, felplasztikázott arcod- mondtam gunyorosan, majd végleg hátat fordítottam nekik és bementem a suliba. Az első utam a szekrényemhez vezetett. A legjobb barátnőm Lilly már ott állt. Szerencsére a szekrényeink egymás mellett vannak, így nem kell messzire mennünk, ha beszélni szeretnénk egymással.

- Szia Lilly. Mi újság?- kérdeztem.

- Szia Debby. Látom összefutottál Ővörösségével a parkolóban- miközben hátranézett Grace-re a mosolya fintorba fordult.

- Ne is törődj vele. Egy gazdag liba- mondtam, majd a szekrényem felé fordultam. Kivettem a matek könyvemet, majd odafordultam Lillyhez. - Hallottad, hogy pénteken bál lesz?

- Aha. Már mindenki erről beszél. Miért?

- Eljöhetnénk.

- Te megőrültél- mondta, majd ismét a szekrényéhez fordult. Valamit nagyon kereshetett benne, mert szinte minden kiesett belőle. Lehajoltam és lassan elkezdtem szedegetni a dolgait. Őt nem nagyon zavarta a többi diák morgolódása, mert még mindig a szekrényében bujkált. Felvettem a tolltartóját és a könyveit, majd odanyújtottam neki.

- Mit keresel ennyire?- kérdeztem.

- Anya felírta egy papírra annak az esküvői szalonnak a telefonszámát, amit ma meg kellene néznem, de sehol sem találom. Irtó dühös lesz, ha ma sem megyek el.

Láttam, hogy már rég kiesett egy sárga lap a földre, amin pontosan a szalon telefonszáma volt rajta. Lehajoltam és felvettem.

- Nem ezt keresed véletlenül?

- De! Te vagy a megmentőm, Debby!-hálálkodott.

- Jó, jó, rendben, csak pakolj már el mindent, mert úgy nézek ki itt melletted, mint aki nagy tanulós hétvégére készül. Árt a hírnevemnek ez a megjelenés.

- Milyen hírnevednek?- kérdezett vissza lenézően.

- A nem létezőnek, de hagyjuk.

Ekkor lépett be Grace és a csapata a bejáraton.

- Lilly siess már, mert semmi kedvem egy újabb Grace klinikához- mondtam. Mióta Grace elkezdett piszkálni minket, mindig így neveztük, ha műsorra készült. Ez volt a jelszavunk. Így legalább senkinek nem tűnt fel annyira, hogy róla beszélünk, mert van egy ilyen sorozat is.

Lilly behajigálta a cuccait a szekrényébe, becsapta, majd a terem felé siettünk. Nekem matekom volt, Lillynek pedig biológia. Azonban, természetesen nekem volt olyan szerencsém, hogy már a legelső órám közös volt Grace klinikával. Besiettem a terembe, leültem a hátsó padba, majd úgy tettem, mintha nagyon belemélyednék a füzetembe, miközben csak firkálgattam. Csak ekkor éreztem meg, mintha figyelne valaki. Körülnéztem a teremben, de mindenki vagy a telefonjával vagy a másikkal volt elfoglalva. Kinéztem az ablakon és a parkoló végében észrevettem egy alakot. Pontosan engem nézett. Nem az épületet vagy a többi befelé igyekvő diákot... engem. Még ilyen távolból is láttam a tekintetét. Fiatal kora ellenére veszélyt jelentett. Nagy veszélyt. Körülbelül annyi idős lehetett, mint én, talán egy kicsit idősebb. Barna haja és zöld szeme volt, bár ezt ilyen távolságból nehéz volt megállapítani. Egy farmert, fekete pólót és barna bőrdzsekit viselt. A hajába többször belekapott a szél, de őt nem zavarta. Csak állt mereven, mintha megfagyott volna.

A csengetésre fordítottam el a fejem, de mire visszanéztem már nem volt ott. Furcsa. A teremben mindenki elcsendesedett. Mr. Morrison megkezdte a 45 percig tartó kínzását.

Mire kicsengettek, a fejem tele volt számokkal és bonyolult egyenletekkel. Összepakoltam a cuccomat, majd siettem a következő órára, ami szerencsémre Lillyvel közös volt. Szünetben megbeszéltük a titokzatos idegent, akit a parkolóban láttam. Lilly szerint lehet, hogy jön a sulinkba egy új srác, csak még nem tudunk róla, és lehet, hogy rendelkezik valamilyen különleges képességgel, esetleg rejteget egy sötét titkot, ami hatással lesz az életemre. Nem hiszem, hogy az én életemre bármi hatással lenne a Banshee vadászokon kívül.

A nagynénémmel szinte minden harmadik hónapban költöztünk, ezért nem találtak még ránk. Jó, mondjuk mikor New Yorkban laktunk, a halálesetek szinte mindennaposak voltak, én pedig olyan voltam, mint egy szirénázó mentőautó. Minden este felriadtam, mert megéreztem a halált. Az emberek halálát. Ilyenkor pedig muszáj volt sikítanom, mert úgy éreztem széthasad a fejem, ha nem eresztem ki. A hangok egyre erősödtek, egészen addig, amíg már nem bírtam. Ezért kellett elmenekülnünk a vadászok és az emberek elől. Mert, ha meghallják a sikolyomat, tudni fogják hol vagyok és az emberek is félnek tőlem. Őrültnek gondolnak. Volt olyan szomszédunk, aki kihívta ránk a gyámügyet, mert szerinte a nagynéném vert engem, és ilyenkor sikoltoztam. Ezért volt az, hogy már a második héten leléptünk New Yorkból. A halálesetek száma borzasztóan szaporodott és nem tudtak ellene tenni semmit. Ha tovább maradunk, apám emberei megtalálnak. Azóta szeretem az elhagyatott farmokat, tanyákat. Itt a következő szomszédig két kilométert kell menni. Csak mi vagyunk. Nadia és én. Jó is ez nekünk, mert így legalább nem vagyunk szem előtt.

Miután véget értek az órák, a szekrényemhez indultam, hogy bepakoljam a felesleges cuccaimat. Egyszer csak Ethan tűnt fel mellettem. Először meg is lepődtem, de miután észrevettem, hogy a szekrény zárját forgatja, rájöttem, hogy kettővel arrébb az ő szekrénye található.

Úr, jesszusom! Ne bámuld már Debby!

- Szia, Debby- biccentett felém.

Csak hebegtem habogtam, de végül ki tudtam mondani egy sziát.

- Szia, Ethan.

- Mizu?- ezt olyan halál nyugodtan kérdezte, mintha minden nap beszélnénk. Pedig nem így van. Körülbelül szeptember óta kétszer szólt hozzám, és most április volt.

- Semmi. Veled?- próbáltam nyugodt maradni, de a kezem remegett, miközben a könyveimet pakoltam.

- Nem sok. Te, hallottad, hogy pénteken lesz egy bál?- most már teljes testével felém fordult. Belenéztem a szemébe. Mintha egy gyönyörű óceánban úsznék. Elvesztem bennük.

- Igen, miért?- kérdeztem vontatottan. Ez nagyon furcsa volt nekem. Ethan Marks pont engem hívna meg egy bálra? Az nem lehet.

- Te mész?

- Öhm... talán- mondtam még mindig ugyanazon a vontatott hangon. - Miért?

- És velem eljössz?

Szerintem úgy nézhettem rá, mintha kinőtt volna egy harmadik szeme. Pislogtam kettőt, mire visszatértem a Földre. Kezdtem gyanakodni. Miért hívna el engem Ethan, ha... ekkor meghallottam a folyosó végéről jövő kuncogást. Hát persze... Grace. Ő tervelte ki ezt az egészet, és azt hitte, hogy olyan hülye leszek és belemegyek a játékába. Ha igent mondok biztos beégtem volna, mert Ethan elhívott volna valaki mást én meg ott állhatok reflektorfényben a többiek előtt megalázva.

- Jó vicc volt, de azért belőled többet néztem ki, minthogy belemész Grace olcsó kis trükkjeibe- hátat fordítottam neki és kimentem a parkolóba. Olyan ideges voltam, hogy alig találtam bele az ajtózárba. Beindítottam a kocsit, majd hazahajtottam.