3.fejezet

Egész este alig bírtam aludni ide-oda forgolódtam. Reménykedek benne, hogy nincs olyan korán és talán vissza tudok aludni. Hasra feküdtem a párna alá benyúltam, mint két kezemmel majd mélyálomba merültem.

Egy ajtó csapódásra keltem fel miközben hozzám vágtak egy párnát.

- Jó reggelt! - Ordibálta valaki. Megfordultam, hogy megtudjam ki az, aki fel, mert ébreszteni. Scott állt ott kezében egy párnával. Ismét rám csapott. Komásan visszafeküdtem. Ismét éreztem az ütést, de ezúttal a fejemen. Ki kaptam a párnát a kezéből és olyan messze dobtam, hogy még én se láttam. Az oldalamra feküdtem, Scott hátam mögött morgott valamit majd a fejem alól kihúzta a párnát és szünet nélkül elkezdet ütni vele.

- Most telt be a pohár!- olyan gyorsan felugrottam, hogy még én is meglepődtem a szóba másik végében találtam a párnát, amit néhány perce eldobtam, felkaptam és Scott arcát céloztam meg. Egymást ütögettük olyan erővel, hogy akár le is szakadhatott volna a fejünk. Jó érzés volt Scottot ütni, azért mert felkeltett. Mind a ketten egy ajtónyitásra lettünk figyelmesek, mint, ha megfagyott volna az idő. Ledermedtünk. Oven az ajtóban állt. Vártuk, hogy mikor szól le minket.

Kínos csönd.

- Párna csatáztok és engem meg se hívtok?- emelte fel ívelt szemöldökét. Mind a ketten csodálkozva bámultuk majd a kanapéról felkapott egy piros párnát és ő is elkezdte a fejen ütéseket, de igazából Oven kicsiket adott nekem, ami nem zavart. Később észbe kaptunk, hogy mind a hárman be vagyunk osztva őrjárónak.

- Szerintem hagyjuk Lolát átöltözni! - jelentette ki Oven. Éreztem, hogy olyan lehet a fejem, mint egy paradicsom! Pizsamába vagyok Oven előtt! Scott előtt is! Alig bírtam megszólalni.

- Igen, menjetek ki!- motyogva a párnát a mellkasomhoz emeltem. Ki vágtattak az ajtón. Gyorsan felvettem egy fekete farmert és egy pólót. Fogmosás után végig vettem az őrjárók szabályait majd kifésültem a hajamat, copba kötöttem és lefutottam a lépcsőkön. A kapunál már vártak a többiek Scott, Oven és Josh. Még öt óra se lehetett, összesen tizenketten voltunk. Öt ember a kapunál maradt, én és Josh a nyugati részen álltunk a többiek meg a délinél és a keletinél. Fogalmam sem volt, mire való ez az egész! Hisz a bázist téglák veszik körül és nehezen tudnának bejutni, de attól még nagy munka volt. Miután minden rést ellenőriztünk felmentünk a kilátóba ahol mindent beláttunk. Naplementénél gyönyörű a kilátás, de most átlagos. Sűrű ösvény, erdő, magas fák. Sehol egy zombi. A látszat csal! Ha bármelyik közel kerül a falakhoz, akkor le kell őket lőni. Mivel nálam nincs gépfegyver így csak íjászkodni vagyok képes, de egy gép gyorsabb a nyílnál és most úgy sincs nálam az íjam. Josh mindig is szótlan volt viszont jó társaság, ha az ember gondolkozni akar. A kilátóból négy darab van. Északon, nyugaton délen és keleten. Ezeket is szokták őrizni, de mivel itt vagyunk nincs rá ok. Az egész olyan unalmas volt. Fel kéne hoznom egy témát.

- Josh mit terveztél mielőtt minden megváltozott? - néhány időbe bele telt mire válaszolt. – Állatorvosnak tanultam. Zavartan rá néztem. Ki gondolta volna. Az ember azt hinné, hogy rendőrnek tanult vagy valami ilyesmi, de állatorvos? Soha nem gondoltam volna! Igaz Josh közülünk a legérettebb és legidősebb, de akkor se. Azt hiszem huszonöt éves.

- Hogy- hogy ilyen jól harcolsz?- válaszul csak megvonta a vállát.

- Menjünk. - szólalt meg

Mindenki visszament a kapuhoz utána leváltottak az öt órások. Elkezdtem enni a konzerves dobozban lévő moslékot. Miközben ettem magam elé képzeltem egy pizzát. Annyira hiányzik a régi élet! Hiányoznak a barátaim a családtagjaim, a szórakozás és a nyugalom! Evés után indultam a déli részre. A fekete szemű már ott várt. Mivel reggel volt még friss a tudásom így könnyen legyőzhetem. Ugyan azt a pózt felvettem, mint tegnap. Oven viszont csak állt. Ki használtam az alkalmat egyenesen neki rohantam és a lábammal a gyomrába rúgtam. Nem hittem, hogy sikerülhet hisz Oven száznyolcvan centiméter én meg százhatvan centi körül vagyok. Összegörnyedt majd átkozódott. Nem tudtam, hogy reagálni. Sajnálnom kéne? Hisz ez egy edzés!

- Nem fájt!- mosolygott Oven. - fel ált és olyan közel jött hozzám, hogy azt hittem elájulok.

- Nem ezért hívtalak ide, hogy kihányjam a reggelimet! Felnéztem - összeszorított ajkait bámultam, szemeiben égett a düh, félelmetesek voltak, a haja kicsit bele lógott a szemébe. - De ügyes mozdulat!- megfordult és kivette az íjakat a helyéről. - Menjünk az erdőbe!

Annyira tuskó vagyok! Legszívesebben felpofoznám magam!

Oven elárulta, hogy már ötkor engedélyt kért így nyugodtan kimehetünk. Régebben imádtam kint lenni a szabadban, de most attól kell rettegnem, hogy mikor bukkan fel egy zombi. Sajnáltam a történteket. Az anyukámról semmit se tudok mióta elkezdődött mind ez. Sajnáltam, hogy a generációnknak vége kell, hogy legyen és azt is sajnáltam, hogy mindenki szenved, a túlélésért 17 évesen ettől kell rettegnem. Talán még azt is sajnáltam, hogy bántottam Ovent. Már régóta ismerem. Sohase gondoltam volna, hogy barátok leszünk. Sokak szerint jó a csapat munkánk, de a végén mindig összeveszünk még a legapróbb dolgon is. Elvileg az apja katona volt így sokat tanult tőle mikor együtt voltak. Az erdő semmit se változott. Mélyen repedezett magas vastag, törzsek vettek körül. Zöld ágak ágazódtak le. A gyökerek a földbe hatoltak, cipőmet teljesen eltakarta az alj növényzet. Az úton, néhány helyen letört ágak hevertek. Az utat elzárta egy kidőlt vastag fa. Oven persze átugrotta engem hátra hagyva.

- Mi lesz, átugrod?- mosolygott.

Olyan fejet vágott, mint, ha élvezné, amit lát.

Tudtam, hogy nem tudom átugrani, de azért próbálkoztam.

- Gyere, segítek - nyújtotta a kezét. - Meleg kezét megmarkoltam erősen.

Miután át kerültünk a fa másik oldalára a karomnál fogva elkezdett húzni. Mire észbe kaptam egy bokor előtt térdeltünk mind a ketten. - Mi a..?!- a számat befogta majd intett a kezével.

- Nézd, ott egy nyúl-suttogta halkan. - Gyerünk az íjad! Lődd le!

Kifeszítettem az ideget közben megcéloztam a nyulat. - Ügyelj a könyöködre-kicsit feljebb emelte a könyökömet majd gyorsan elengedtem az ideget. A nyúl életét kioltottam. Mindent a túlélésért! Elégedve nézte az állatot. Kibújtam a bokor mögül majd meg fogtam a nyulat.

Visszafelé kicsit cukkolni kezdtem Ovennel.

- Én találtam el a nyulat! – emeltem fel a szemöldökömet miközben oldalra néztem.

- Igaz, de én vettem észre és én mondtam, hogy a könyöködet emeld feljebb.

Igaza volt.

- Ügyesen célzol, de mindig figyelned kell az apró dolgokra, is mint például a könyököd. És mielőtt elengeded az ideget fújt ki a levegőt. - körbe nézett majd némi idő után, megszólalt. - Sokat kell még tanulnod. - Hirtelen mosolyogni kezdtem.

- Hát lesz kitől tanulnom. - Oven rám mosolygott féloldalasan.

-A legjobbtól tanulsz. – hatotta oldalra a fejét miközben mosolygott.

- Oh, tényleg? Na és ismerem?- kérdeztem fülig érő mosollyal.

Rám nézett olyan tekintettel, ami azt sugározta, hogy komolyan kérdeztem e.

- Magas, jó képű, magabiztos, hihetetlenül erős, megbízható, - mutatott magára s rám nézett.

- Kihagytad, hogy néha seggfej is. – néztem a szemébe nevetve.

- Áh, szóval mégis ismered?- kivillantotta fehér mosolyát. - Imádom magamat fényezni.

Egyszerre felnevettük.

Szerencsére egyetlen egy zombival se találkoztunk viszont Scott a kapunál élet beszámolót tartót nekünk és végén azt is hozzá tette, hogy "ezért kell veletek mennem". A nyulat át adtam Ovennek, hogy csináljon vele, amit akar, de én biztos nem eszem meg! Legalábbis most nem. Mert van mit ennem.

Türelmetlenül és izgatottan vártam a hat órát, nem is értettem mért hisz már megszokhattam volna az "új" világot. Ha kimegyünk a zombik közelébe már nincs vissza út, sosem gondoltam volna arra, hogy egyszer ez lesz az egész emberiséggel, ha esetleg valami rosszul sül el, akkor. Ha valakit megharapnak. Megráztam a fejemet, erősen meghúztam a cipőfűzőmet magamra tettem a szíjakat majd a helyükre helyeztem a késeket. A cofomat meghúztam, hogy ne legyen laza. Úgy döntöttem, hogy az íjamat most nem viszem magammal.

Néhány gyerek épp játszott mikor kiindultam, kicsit se akartam, hogy észrevegyenek, mert akkor meg akadályoztak volna. Nehezen esett nem köszönni nekik, de nem volt más választásom. A sárga furgon már nagyon is ismerős volt a körülöttük álló emberek úgyszintén, de egy férfi beszélt Joshal. Magas és vékony, az öltözéke nem különbözött, kék póló és farmer. A haja ismerős volt ekkor jöttem rá, hogy Wendell az! Szembe fordult velem még mindig kicsit sápadt, de már jobban nézett ki.

- Örülök, hogy látlak Wendell!- mosolyogtam rá

- Úgy szintén Lola!

- A másik csoport?- kérdezte Wendell.

- Ők hamarabb indultak el. - mondta Scott. Beültünk a kocsiba. Kicsit furcsa volt, hogy ő is itt van, de hamar megszokta mindenki. A kaput kinyitották majd elindultunk a városba. Már húsz perce ülünk, de még senki se szólalt meg. Úgy éreztem valami baj van túl nagy a csend hisz elégé közel vagyunk a városhoz, de még egy élő halottal se találkoztunk. Már szóra nyílt a szám mikor a kocsi leállt.

- Mi történt Josh?- kérdezte azonnal a fekete szemű.

Ekkor a furgon jobb oldalának neki csapódott valami. Kikerekedett szemekkel néztem az ajtót majd egy újabb ütés érkezett elölről. Újabb kettő, mind két irányból. Egy zombi! Sőt több zombi! Az erdőből jöttek. Az egyik felmászott a motorra és elkezdte ütni a szélvédőt. Ugyan ezt követte három zombi és mire észrevettem körbe vettek minket. Be vagyunk szorítva nekünk végünk! Valami azt súgta, hogy "Gondolkozz, mielőtt cselekszel", de teljesen bepánikoltam fogalmam se volt mi tévő legyek. Az arcukat az ablaknak nyomták úgy akartak áthatolni rajta. A hörgésük kétségbe esésbe hoztak.

- Nem tudom mért állt le a motor!- Kiabált Josh ágodva.

- Mit csináljunk?- ordibált Scott. - Elsőnek Ovent egyétek meg ne engem!

Mindenki "A vezetőnket" nézte.

- Összesen öten lehetnek, ha kinyitom az ajtót talán..

- Nem!- szakítottam félbe

- Ezt nem te döntöd el!- ordibált rám Oven

- Mindenki nyugodjon le!- mondta Wendell

- Taposs már a gázra Josh!- kiabáltam

- Nem megy!- újabb lökés baloldalról. A motoron lévő zombi okoz a legnagyobb problémát olyan erő volt benne, hogy az valami hihetetlen ekkor rá ütőt kétszer a szélvédőre majd az berepedt. Magamba fojtottam a szót. Újra egy ütés hátulról, elölről.

- Meg fogunk halni!- ordibáltam teljes erőmből. Elől még egy ütés a kezével behatolt a zombi. A szélvédőt megsemmisítve. Össze visszakalimpált rohadt arca még hátulról is érezhető volt, de nem tartott túl, sokáig mert Oven a fejébe állította a kését. A többi zombi mind előre igyekezett közben Josh fel kiabált és rátaposott a gázra. A közeledő zombikat mind elgázolta és össze vissza elkezdett vezetni jobbra-balra dülöngéltünk, bele kapaszkodtam az anyós ülésbe majd egy éles kanyar után egyenesen hajtottunk tovább. Befelé a városba.