10.fejezet

Ovennel első nap megúsztuk a kertészkedést és a hasonló tevékenységeket. Viszont a második nap nem kíméltek minket. Többszöris mondták, hogy húzzak kesztyűt, de mivel én Lola vagyok, úgy gondoltam nekem nem kell. Természetesen egyből elvágtam a kezemet és némi karcolást is szereztem amiért Oven nagyon szép szavakat használt, de én nem hagytam annyiba ezért elkezdtem dobálni a termőfölddel majd a végén mindketten nyakig földesek lettünk és egyikünk se bírta röhögés nélkül.

- Óvatosan, Lola még a végén te kapod a legpocsékabb dobó díjat. –söpörte le magát.

- Ugyan már! De te se tudsz ám célozni- szórtam ki a hajamból a maradékot.

Felnevetett. –De hát én kiváló célzó vagyok!- kacsintott.

- Szóval direkt a hajamba dobtad?- háborodtam fel túlságosan.

Hirtelen már csak azt vetem észre, hogy lebombáztuk egymást, és mintha nem is sepertük volna le magunkról a termőföldet.

Egy virágágyast kellet csinálnunk, de rajtunk több volt a föld, mint az ágyasba.

- Micsoda pazarlás.- nézett körbe a fekete szemű.

Az ajkamba haraptam.

- Ennek semmi értelme se volt. - jegyeztem meg szégyenkezve.

- Hát mivel nem lett győztes. - emelte fel a hangját- Mondhatni tényleg az volt.

- Ezt most vegyem egy párbajnak?- kérdeztem.

Kacagni kezdünk. Néhány óra múlva rendesen dolgoztunk. Olyan békés Ovent így látni. Nem telt el úgy nap, hogy Oven valakivel ne ordibált a gyakorlat elrontása miatt kivéve a mai napot. Arról már ne is beszéljünk, hogy én mindenki lába alatt szoktam lenni. Persze szerintem nem. Gondolom, mindenkinek hiányzunk! Részben sajnáltam is érte, mert hatalmas felelősség van rajta. Vezető. Én erről még álmodni se merek, sőt nem is szeretnék. Vajon, mi módon érte el, hogy ilyen magabiztos, erős és céltudatos legyen. Én most Ovenről beszélek? Sok mindent köszönhetek neki, de inkább nem istenítem. Úgy még nagyobb lenne az egója.

- Elkalandoztál csicsergő?- kérdezte kissé mosolyogva.

Észre se vettem, hogy bámulom. - Dehogy!- vágtam rá.

********

Három nap telt el. Csak egy napot dolgoztunk, de még azt is, hogy. Még alig jöttünk vissza már is őr-járóznom kellet. Találkoztam Scottal aki élménybeszámolót tartott, amit elmulasztottunk a pár napban, és ha nem szóltam volna neki talán újra az egész életét elmesélte volna. Nem nyafogok élveztem azt a napot, de nem annyira, mint a másnapot. 

Reggel, mint mindig időben keltem ahhoz, hogy átforduljak az A pontból B pontra. Forgolódtam néhányat majd felkeltem. Elkészülődés után magamra kötöttem a szíjaimat majd bele helyeztem a késeket. Eskü még Lara Croftnál is jobb vagyok. Leviharoztam a lépcsőn a kezemben lévő táskát gyorsan magamra dobtam. Kifelé menet majdnem nekimentem egy lánynak, de hála a gyorsaságomnak szerintem észre se vett. 

Ott álltak már a kocsinál. Megpróbáltam nem izgatottnak látszódni és olyan arcot vágtam mintha én ízig vérig profi lennék. Aha, szerintem ment is! Én kis naiv. 

Mivel egy plazába megyünk jó, hogy izgatott vagyok. Nem azért voltam izgatott, mert szeretnék vásárolni! Azért mert a plazákat mindig kerüljük. Rossz bele gondolni, hogy mennyi zombi lehet ott. Három csoport lesz. Felvettem a póker arcomat, mert megláttam Jerremyt. Azóta nem is láttam amióta... igen. Még teljesen új és ez az első kimenése. Három csoport megy ki. Mi vagyunk a C csoport. A mi vezetőnk, ha lehet így mondani oda adta a Adamék által készített fülhallgató micsodát. Belehelyeztem a fülembe- szokatlan, de kényelmes.

Három kocsi állt a rendelkezésünkre utáltam a sötét színeket és ezek közül a legvilágosabb a szürke furgon.

- Mindenki itt van, indulunk!- mondta egy fő ember azt hiszem a neve Mark, de nem vagyok biztos benne. Mivel nem volt más választásom-beültem Scott és Jeremy közé. Utáltam középen ülni annyira szűk hely! Kinyitották a kaput és egyszerre indultunk el. Később mi kerültünk középre.

Senki se beszélt még a szőke hajú se. Jeremy arcáról csak azt lehetett leolvasni, hogy, nyugtalanul érzi magát. Amit jól is tett! Ilyenkor mindig csöndben szoktunk utazni, hogy lélekben felkészüljünk a legrosszabbra.

- Megjöttünk!- kiáltott fel Scott! Biztos ő is nagyon unatkozott és alig bírta ki beszéd nélkül.

- Rendben! Két ember itt marad a kocsinál!- még alig nyitotta ki az ajtót, de mád parancsot adott Mark.- Ti maradjatok itt!- mutatott két emberre.

Nem én voltam egyedül lány, azaz nő, de még is hátrányba éreztem magamat a késeim miatt. Kéne már egy olyan szépség is a kezembe.

Egy pillantást kaptam Marktól, de a tekintete inkább tisztelettudó, mint kötekedő. Olyan negyvenes éveiben járhat, de fitt a korához képest. Ősz haja kicsire vágva s szeme kékeszöld.

Furcsálltam egy kicsit, hogy nem szólt be, de úgy látszik, nem zavarja a jelenlétem.

Mindenkivel találkoztam már, de senkinek se tudtam a nevét. Úgy vélem a kiváló harchoz nincs szükség a nevekre meg hát nem is fogok leállni, ismerkedni épp most.

Hideg szél fújta az hajfonatomból elszabadult tincseimet. Felmértem a terepet, mint mindig. Ugyan az a látvány ugyan azzal az érzéssel a szívemben. Mindenki ide-oda fordult, hogy ha netán jönnek, az élőhalottak  egyből célba vegyék. Miközben alaposan nézték az utat, a fegyverüket a szemükhöz emelték még én csak a kezembe lógattam a késemet, nem valami megterhelő! Hirtelen mosoly került az arcomra, de koncentrálnom kellet. Egyetlen egy élő halott sincs. A lábam alatt egy csusszanásra lettem figyelmes. Egy lap.

Felszedtem a piros lapot fekete vastag betűkkel rá volt írva: ÁLJUNK ELLEN A DÖGÖKNEK! Elgondolkoztató mondat volt, de nem értem rá ezért elhajítottam. Ezt a lapot biztos akkor nyomtatták ki az emberek mikor elkezdődött az egész és lázadni kezdtek majd kisebb csoportokban folytatták az utaikat. Zihálás ütötte meg a fülemet.  

Bingo?

A kocsik mögül kibújt öt zombi. Már épp készülődtem a mutatványomhoz, de addigra késő volt, mert a többiek elintézték s ekkor beindult a riasztó. Már csak ez hiányzott!

 Megfordultam és láttam a többi zombit. Gyorsult a lélegzetem. Mintha ébresztőt mondanánk a zombiknak. Hevesen dobogott a szívem. Neki indultam a legközelebbinek. Belerúgtam közben megszúrtam majd némi szenvedés után összeset. Jött a következő.  A levegő megtelt porral és kegyetlen halálhoz közeledő végső sikolyokkal. Habár ezek inkább hörgések voltak. 

Tudtam, hogy esélyük sincs ellenünk. Elém jött az egyik és megragadta a vállamat. Szokás szerint. Neki lökött egy kocsinak s megfogtam a torkát neki vágtam a  motorháztetőnek az idő alatt  megszorítottam az ütőerét a mutató ujjammal s eközben levegő után kapott majd egyenesen a koponyájába érkezett a késem. Már nem tartottam a kocsihoz. Ez mind 10 másodperces kivégzés volt. A kocsi másik oldalához elindult egy másik féreg. Átugrottam az autó elejét majd két szúrásra elintéztem.

- Ne lőjenek, használjak a késeiket. - utasította a többieket Mark. Igen erről szólt is Scott. Mivel nem a fán teremnek a töltények ezért sokan késsel gyakoroltak az elmúlt három napba. Nem vagyok irigy, mert tudom senki se lesz olyan profi, mint én.

Kettő egyszerre. Ami a legnagyobb undorral ért az az volt amikor megláttam a zombit aminek hiányzott deréktól lefelé mindene. A belső szerveit maga után húzta. 

- Mindjárt hányok! 

A fél zombi lassan közelített meg. Addig maradt a másik kannibál. Viszont ő gyors volt. Kivan éhezve. Szoknyát viselt az az egyenruhát. A legelső gondolatomat kizártam a fejemből és rátámadtam. Miközben felé indultam megakadt a tekintetem egy másik zombin. Egy magas oszlophoz volt kötve. A lánc csörömpölését csak kicsit lehetett hallani. A késem felfelé mutatott ezért beleszúrtam a zombi szívébe. Nem akartam véres lenni ezért nem a torkába szúrtam. Néhány döfés után meghalt véglegesen. A fél zombi vicsorgott rám, mint egy kutya. Milyen édes gondoltam undorral. Lehajoltam és fejen szúrtam. 

Vissza futottam arra a helyre ahonnan érkeztem. 

Oven előrébb került, mint én. Bele szúrta a zombi fejébe az ezüstűn ragyogó kék kését. Hogy én mennyire féltékeny voltam miatta. Az a kés csodaszép. 

Scottra pillantottam küzdött egy zombival, de a háta mögött felé indult még egy.Egy nagyobb alkatú. Elfintorodtam. Kihúztam a másik késemet ami sokkal élesebb volt és az ilyen fajta zombikon szoktam használni. Nekirohantam becsúsztam elé közben elvágtam a lábát majd bele döftem a késemet. Vajon ez hány embert evett meg? 

- Huh, kösz majdnem leharapta a burámat.- nevetett kissé lihegve. Valaki elhallgattatta a riasztót. 

A hátam mögött meghallottam a csoszogást.

Tisztában voltam vele, hogy nem egy ember az. Nem hezitáltam. Megpördültem elvágtam a torkát összeesett majd a végzetes szúrással elintéztem. Leeresztettem a késemet. Vissza fordultam Scotthoz. 

-Lara Croftnak vannak ilyen késtartói?-kérdeztem Scott-tól. 

-Az meg ki?-kérdezte Josh.

Scott-tal kuncogtunk pár sort.

- Biztos, hogy még vannak a közelben zombik.- mondtam. 

- Mindenki jól van?- bólintottam.- Induljunk tovább- mondta Mark. 

Néhány perc sétálás után a pláza előtt álltunk. Nagyot nyeltem.

Az üvegek szilánkosra törtek. Az egyik bejáraton graffiti díszelgett. Nem tudtam elolvasni a kanyargós betű miatt. Mark intett, hogy haladjuk előre. Átléptük az ajtókeretet a cipőm alatt megropogott az üveg. Kikerültem egy hullát s megint felemeltem a késemet. A kirakatban a babákat mind megfosztottak a ruháiktól. Valamelyik a földön vagy esetleg még a kirakatban volt, néhány részük meg sincs.

Erről egy horror film jutott eszembe. Szétszórt ruha cafatok és emberek hevertek mindenhol. Hol vannak a zombik? Olyan, mint, ha mészárlás lett volna itt, lehet, hogy az is történt.