4.fejezet

Még mindig dühős voltam, hogy ennyire védtelenek voltunk néhány zombi ellen! Ahogy engem is mindenkit sokkoltak a történetek, még mindig nem tudom felfogni, hogy hogyan ált le a motor. Azonnal kiugrottam a kocsiból mikor Josh leparkolt.

- Még is hogy történhetett ez?- fordultam Oven felé, mint ha az egész az ő hibája lenne. Nem válaszolt, értetem is, hogy mért, ő is az előbbieken gondolkozott.

- Rendben! Megtörtént, de elmúlt és mindenki él!- hadonászott Scott.

- A szélvédőnek lőttek tehát másik kocsit kell szereznünk- monda Josh miközben a kocsit nézte.

- Teljesítenünk kell a feladatot! Végig nézzük ezt az utcát és a boltokat, ha mindenki végzett, akkor itt találkozunk, majd szerzünk egy kocsit!- a Vezetőnk végre megszólalt. Odadobott nekem Wendell egy táskát, hogy ebbe gyűjtsem, amit tudok.

- Külön válunk, Lola és Scott együtt mennek mi meg hárman. Ne térjetek el a feladattól! Vigyázzatok egymásra!- Megveregette Scott vállát és sarkon fordult Oven.

A város ugyan olyan volt, mint mindig, lepusztult, elhagyatott és rendetlen. A földet gazok borították. Néhány épület repedezett falain felfutottak a növények. Egyetlen egy épp kocsit se láttam a környéken.

- Ne aggódj "haza" jutunk. Scott az RPK 24 - es gépfegyverét fogta. Egy hamis mosolyt erőltettem az arcomra.

- Nem aggódok- mondtam igazat. - Oven biztos kitalál egy remek tervet.

- Biztos- mondta s kuncogott.

Elsőnek egy kis bolthoz vettük az irányt. A bejárat nyitva volt, a kirakatban semmi, csak a széttört üveg darabjai. A késemet kirántottam a helyéről majd magam elé tettem, a második kedvenc késem! A nyele sima fekete és könnyen kézbe vehető, de a pengéje olyan hegyes, hogy akár egy legyintéssel is vért okozhat. A szőke jelzett, hogy ő megy előre, felemelte a fegyverét és jobbra-balra nézett utána engem is beengedett. A gépfegyver nem olyan hasznos most itt mert túl hangos. Ezért muszáj voltam megkérdezni.

- Ugye van rajta hangtompító?

- Van, de késem is van. - mosolygott rám. Átfürkésztem a sorokat, de semmit se láttam. Scott az első sorhoz indult, körülnézet miközben lekapta magáról a táskát és pakolni kezdett. Úgy gondoltam, hogy így nincs semmi hasznom ezért ott hagytam és bementem a második sorba ott semmi hasznosat nem találtam. Továbbmentem a másik sorba ott ugyan az várt. Végül a negyedik sorba lyukadtam ki. Ezeken a barna polcokon már alig volt valami hasznos és a többsége ehetetlené vált, de néhány dolgot el tudtam tenni. A másik oldalhoz fordultam miközben nyúltam a konzervért valami recés elkapta a csuklómat. Felsikítottam, kikerekedett szemekkel mocorogni kezdtem túl erős volt a szorítás, hátráltam, de nem engedett! Hirtelen egy hörgés hallatszott és a polc kettétört. A zombi a fejével akart közelebb jutni. Bőre lemaradt, a fél szemgolyója kilógott a szeme helyéről, a koponyája kettényílt látszott a benne lévő agya. Visszanyeltem a reggelimet.

Hiába próbáltam elhúzni a kezemet, nem sikerült. A száját nagyra kinyitotta s a nyála végig folyt az állkapcsán, bal kezem a késemért nyúlt, meg markoltam a nyelét és teljes erővel a fejébe szúrtam. Olyan mélyre ment, hogy alig bírtam kihúzni, de megoldottam. Hol van a szöszi? Ekkor vettem észre a lövéseket, futni kezdem az első sorhoz majd, megláttam Scottot három zombival harcolni egyet lelőtt, de még kettő maradt, rohantam segíteni, de valami elém ugrott. A vállamnál fogva leterített, rángatózni kezdett, vele én is együtt. Megláttam, hogy megint egy halott van az utamba megfogtam a torkát, hogy lelassítsam és habozás nélkül vágtam egyet, a vére rám fröccsent, majd hangos felordibált az egész visz hangzott, újra lefogott és a nyakam felé hajolt. Olyan gyorsan történt minden: mikor épp a nyakamat akarta megharapni felemeltem a kezemet és a késem belemélyedt a homlokába. Észrevettem, hogy azért ordibált fel, mert kivájtam a szemét. A késemről lassan lefolyt a vére majd a kezemen is végig folyt. Hihetetlen, hogy mindig ebbe a helyzetbe kerülök, oldalra löktem, gyorsan felálltam, de meg nyugodtam, mert Scott már végzett a zombikkal.

- Áh, ez nem ért, túl erőben voltak! - Jól vagy? Nem haraptak meg?

- Nem dehogy, menjünk a többiekhez, Már biztosan várnak! Kifelé menet megláttunk hat zombit négy közel volt egy a szemben lévő bolt ajtajában feküdt, egy másik zombi a kocsi alá szorult. Észrevettek. A szőke a távolikat lőtte. Természetesen neki százszor könnyebb volt, mint nekem. Agresszívan neki rontottam a két legközelebbi zombinak, előkaptam a késeimet, megcéloztam az arcukat majd csuklóból belehajítottam a fejükbe. Mereven bele hasadt, mint két zombi agyába. Kettő kilőve! Számomra egy maradt. Oda rohantam az egyik halotthoz, kiszedtem belőle a kést mikor felálltam észrevettem, hogy csoszogva indult felém az utolsó áldozatom. Közeli harcot akartam, meg vártam még közel jött. Felém nyújtotta a karját, - épp megfelelő kezdés volt. Bal kezemmel megtámasztottam a csuklóját, kezemmel végig vágtam a nyakán, rám fröccsent a vére, mielőtt még a szemembe ment volna oldalra kaptam a fejemet, de még így is véres lettem.

- Aszta! Szép volt!

- Köszönöm!- mondtam s viccből megfogtam a láthatatlan szoknyámat közben pukedliztem.

A távolból meg halottam egy mocorgást. Egy termetes férfi reszketve ölelgetett valamit s közben ringatta magát a kocsi előtt guggolva. Szeme piros a sírástól, haja kócos és koszos.

- Nem, nem, nem. - suttogta.

Zavartan össze néztünk majd Scott végül megszólította.

- Uram, jól van?

- Nem vehetik el tőlem- mondta miközben maga elé bámult.

Szóra nyílt a szám, de megszólalt.

-Ö az én kis angyalkám! Senki nem veheti el tőlem!- mondta remegve.

Nem értettem, hogy miről beszél ezért jobban megnéztem, hogy mit szorongat. A szoros öleléséből kibujt egy kislány. Sápadt arca és a rajta lévő óriási harapás rémisztő! Már alig van benne élet, hörögve veszi a levegőt. Fehér szemei merevek. Nem tudtam meg állapítani, hogy mire vagy kire nézz. Egyszerűen nem bírtam megszólalni. Fáj, amikor valakit elveszítünk és ez a férfi most pont átéli. A kislány szívszorítóan hörögni kezdet.

-A lánya..- kezdtem bele.

- Hagyjanak békén!- ordibálta siránkozva.

Amiket láttam úgy tudom, ha valakit megharapnak az átváltozás nagyon lassú egyben kin szenvedés.

- De Uram meg fogja... - próbáltam felvilágosítani.

- Nem, ő az én kislányom.

- A lánya már nem önmaga!- szólalt meg Scott.

- Hagyjanak már magamra!- ordibálta könnyes szemekkel. - Ő az én....- elcsuklott a hangja- kislányom!

-A maga érdekében mondjuk...

- Menjenek már el!- kiabált s még jobban szorította magához. A zsebéből elő rántott egy pisztolyt.

- Takarodjanak!- célzott ránk.

Néhány perc múlva megszólalt Scott.

- Menjünk Lola!- suttogta rémülten.

Nem bírtam levenni a szememet a lányról képtelen voltam megmozdulni! Annyira sajnáltam mind kettejüket. Beszéli akartam, de nem tudtam. Együtt érzek vele, de, ha lánya teljesen átváltozik...Bele gondoltam és megremegtem. Szörnyű. Bárcsak tudnék segíteni, de tehetetlen vagyok.

- Menjünk! A többiek már várnak. - megfogta a vállamat és próbált elhúzni, de nem tudott.

- Valamit tennünk kell!- mondtam

- Lola, menjünk!

Miután több helyet is megnéztünk és összeszedtünk, amit csak tudtunk elindultunk a megbeszélt helyre.

- Nem volt helyes csak úgy ott hagyni őket. néztem magam elé.

- Nem volt más választásunk te is tudod!- szomorúan csengett a hangja.