8.fejezet

Lassan tíz óra, de még Jeremy sehol. Ami nem is aggasztott. Ma tizenegykor ki kell, hogy menjünk. Jeremy új ezért ő még egyelőre nem jöhet velünk és még nem is bizonyosodtunk meg a harci képességeiről.

A lányok mindig a déli részen járkálnak, így sokszor összeakad a tekintetem azzal, akit néznek. Nem értem ezeket az idiótákat. Egyedül csak én vállaltam, hogy kimegyek. A többi lány vagy azt mondja, hogy "Én lány vagyok", de mivel senki sem lehet, tétlen ezért ők besegítenek a kertészkedésbe vagy a főzésbe. Nem valami jó egyedül lenni egy fiú társaságban, de ők a barátaim és már hozzá szoktam, hogy nincs itt egyetlen egy normális lány se. Csak én, de még engem se mondanak normálisnak, azért mert közöttük vagyok.

Hangos vinnyogást hallok a távolból. A lány kör az, már indultam őket elhallgattatni mikor megláttam, hogy mért nyávognak.

Jeremyn csak egy melegítő nadrág volt kezében egy fekete ruhaanyag.

- Hé! Ez nem strand!- kiabálta Scott.

- Friss hús!- közölte Sharon a többi lánnyal. Dühösen ránéztem a libákra.

- Vegyél már fel valamit!- mondtam

- Egész este nem tudtam aludni Lol!- Oven póker arccal nézte a balkezest.

- Lemaradtál az edzésről és még van pofád így megjelenni?- kérdezte Oven

- Jól van, Jól van!- felvette a fekete atlétát. A lányok elhalhattak és panaszkodni kezdek.

- Nektek mi is a nevetek?- fordult Scotthoz és Joshhoz. Bemutatkoztak neki és kezet ráztak. A talajon éreztem a hátam mögötti közeledő lépteket.

- Oven, Adam meg kért, hogy gyere be hozzánk!- mondta kifulladva egy fiú. Már többször is találkoztam vele, de soha se tudtam megjegyezni a nevét. Nagyon sovány és magas, átlagos külső barna haj barna szem.

- Lola nem mennél helyettem? Mert valamit el kell intéznem!- nézet félelmetesen a balkezesre.

- Oké! Nem sokára jövök, de ne hagyatok itt- mondtam mindenkinek.

- Jobb is, hogy elmész, mert Oven biztos meg fogja leckéztetni Jeremyt. - mosolygott a szőke hajú. Erre csak egy nem érdekel" arcot vágtam.

A fiú szorosan mellettem sétált. Nagyon zavaró, de nem akarom megbántani azzal, hogy meg kérjem, hogy menjen egy kicsit távolabb.

Mindenki csinálta a dolgát.

- Szia, Lola!- intett egy másik fiú a távolból. Fogalmam sincs ki ő. Nem tudom megjegyezni az arcokat. Odaintettem neki, egy kis molyt is erőltetem magamra, hogy ne tűnjek bunkónak, erre a haverja oldalba lökte a vérvörös fiút. Mint ha jelzet volna neki, hogy, "Jól csináltad,,

- Mikor mentek?

- Tízkor- mondtam, mint egy robot.

- Király! Adammel egész éjjel ezen dolgoztunk,biztos tetszeni fog!- bólogatott a fiú. Beléptem az ajtón. Mindenhol kütyük és szerszámok, székeken és az asztalokon papírok. A fal fehér.

- Lola! Ülj le!- oda húzott egy széket, amiről gyorsan lekapta a papírokat Adam.

- Hol van Oven?

- Oven most nem tudott jönni, remélem velem is beéred- mosolyogtam rá. Kicsit sem tetszett a hely minden annyira szétszór és rendezetlen, zsúfolt.

Az asztalról levettem egy távcsőhöz hasonló tárgyat és kritikusan nézegettem.

- Ahhoz ne nyúlj, lehet, hogy halálos, ha bekapcsolod. – vette ki a kezemből az ifjú Adam.

- Jézus! Bocs - nevettem idegesen. - Ez nem semmi. Halálos? Van ehhez engedélyetek?

- Persze, hogy van engedélyünk! Látnod kéne a... - mondta izgatottan a barna hajú fiú, de Adam félbe szakította.

- Roy!- szidta le.

Szóval Roy a neve! Eskü egyszer meg megjegyzem.

Adam kinyújtotta a tenyerét, de fogalmam se volt, hogy mik vannak benne. Kicsi és fekete. Ez még is mi?

- Az arckifejezésed mindent visz!- mondta a sovány fiú. Nevetgéltek.

- Pontos nevét még nem találtuk ki- beletúrt a gomba hajába- De ez a fületekbe kell tenni és halljátok egymást, kicsi mikrofont is szereltünk bele így beszélni is tudtok! Hát nem nagyszerű? Kipróbálod? Furcsán néztem azt a füles akármit. Ha jobb lenne a körülmények jobban is meg tudtuk volna csinálni. Mondjuk, kellet volna egy –nem figyeltem rá. Néztem, ami a kezében van a fülem kizárta Adam önsajnálását.

- De még így is meg tudtuk csinálni!- biztatta Roy.

- Igaz!- Még filmekben sem láttál ilyesmit?- nézett rám a barna szemeivel

- De talán már láttam! Tudom mi ez!- kikaptam a kezéből és a fülembe helyeztem. A sovány fiú ugyan ezt tette csak elfutott vele a házikó másik végébe.

- Beszelj bele!

- Háló?

- Hali!

- Aszta ez tényleg működik. A két fiú morcosan rám nézett.

- Ne becsülj alá minket!- mondták egyszerre. - kuncogtam

- Elnézést!- tettem fel a kezemet.

- Többet is csináltunk a másik csapatnak is. Odaadta s már mentem is ki. Soha se fogom megérteni ezeket a kockákat, de ez tényleg király. Zsebre vágtam a füles akármit. A déli részen voltam mikor megláttam egy nagy tömeget. Rohanni kezdem. Átvágtam a sok ember között s előre furakodtam. A fekete szemű és a balkezest verekedik. Josh és Scott próbálták lefogni őket, de nem sok sikerrel. Egymást rúgták és verték. Oven bevitt neki egy horgost majd a balkezes egy állast.

- Te rohadék!- kiabálta Oven. A tömeg ordibálni kezdett. Ritka, hogy verekedés van a bázison. Még sohasem volt! Meg akartam állítani és véget veti ennek az egésznek. Közéjük rohantam s Jeremy magasba emelte a kezét majd összekoccantak a fogaim. A földre vágódtam.

- Lola!- mondták egyszerre valakik. Megszédültem, az államat szorongattam s a tegnapi sebeim is megfájdultak. Kifeküdve néztem a körülöttem álló lábakat. A népnek a zajai és susogásainak a hangja erősebb lett a fejembe. Minden elcsöndesült, besípolt a fülem s nyomát éreztem a fejemen. Tudtam, hogy Jeremy nem nekem szánta az ütést hanem Ovennek, de belegondoltam és még jobban megszédültem. Éreztem, hogy megfogják a csípőmet és kicsit megfordítanak.

- Lola- fogta meg az arcomat Oven a meleg keze felébresztett. Csak az arcát láttam és a kék eget, de csak azt is homályosan. Képtelen voltam felfogni az ütést. A gerincem sajgott az oldalamnál lévő sebem lüktetett. Éreztem a testemben lévő adrenalint. Dühős voltam. Fájdalmaim nem enyhültek, sőt még erősebbek lettek. Mérgemben arrébb löktem Ovent felálltam és hezitálás nélkül futottam Jeremyhez felugortam majd felemeltem a lábamat, a csípőm segítségével forogtam egyet és megéreztem a lábammal Jeremy arcát. Bele remegett a föld mikor elesett a balkezes. Stabilan érkeztem, de még is szédülve.

Szaporán vettem a levegőt az ökölbe szorított kezem égette a tenyeremet.

Nagy nehezen megszólalt.

- Ne haragudj nem téged ...- közbe szóltam.

- Ezt a tegnapiért, és amit az erdőben kaptam!- lihegtem. Oven kikerekedett szemekkel nézte a földön fekvő Jeremyt. Scottot sokkolta legjobban a mutatványom. Josh csak azt a helyet nézte ahol az előbb feküdtem.

- Micsodapörgő rúgás! Majd engem is megtanítasz Lola?- kérdezte Scott

A szőke kezébe nyomtam a füles micsodát és kábultan vissza fordultam Ovenhez. Az arcán ezernyi érzelem mutatkozott. Ide-oda dülöngéltem s mielőtt összecsuklottam volna kezeket éreztem a hónom alatt.

- Lola...., Lola- suttogta egyfolytában a nevemet Oven a lágy szorításában.

- Mi folyik itt?- kérdezte egy erős ismeretlen hang. A közönség akadozva kapkodták a levegőt. Hallottam a gyors elviharzó lépteket.

- Hogy mernek cirkuszt rendezni! A bázison megengedhetetlen az ilyen! Gyakorolniuk kéne, hogy épségben haza érjenek mikor kimennek.

Úgy éreztem mintha az egész az én hibám lett volna, de itt igazából én vagyok az áldozat. Eltoltam magam Oventől. A szédülésem nem is olyan vészes, de attól még a fekete szemű mellettem állt.

Megláttam, hogy ki beszél és a pulzusom a fellegekbe szállt.

Zack. A negyvenes éveiben jár, rövid katonás haja barna néhol egy-egy ősz hajszál. Ő abban a társaságban van, akik ellenezték, hogy itt legyek. Elvileg nem megengedett a viselkedésem mi szerint nekem inkább főznöm kéne. De szerintem jó, ha ebben a világban egy nő meg tudja magát védeni az éhező zombik ellen. Sokkal biztonságosabb. Van több nő is, aki rész vesz az edzéseken és még ki is mennek, de ők sokkal idősebbek nálam. Nem kedvelem Zacket. Annyira cinikus. Mikor még újonc voltam Zack mindig kitalált valami felesleges, de még is nehéz munkát számomra. Amiért meg is kapta tőlem a szép szavakat.

Rám nézett. Kihúztam magam.

- Felfüggesztés!

- Tessék?- tört ki belőlem a kérdés.

- Itt már mindenki tudd a tegnapi sétájáról- a szökésemről beszél.

- Zack- kezdett bele Oven.

- Oven! Felfüggesztés. - Ordibált. - Remélem, nem kell elmagyaráznom mért.

Ennyit a mai kimenetelről.

- Segítenek, ahol tudnak, de a déli részbe nem tehetik be a lábukat. Ha esetleg még is lenne, bátorságuk további büntetésben részesülnek. – fel lejárkált lassan közben minket méregetett.

- Megértették?- Ordibál majd meg ált. Úgy éreztem magam, mint valami katonaságon ahol gyilkosságot követtem el és ezért a maradék életemet le kell, hogy töltsem egy cellába. Kicsit se volt energiám az ellenkezéshez.

- Igen. - mondtuk egyszerre Ovennel csak, hogy én inkább morogtam.

Lassú léptekkel elindultam, de a további beszélgetés megütötte a fülemet.

- Újonc lenne számára egy nagyon hízelgő feladatom.

El tudom képzelni mit fog átélni Jeremy, de nem sajnáltam.