Talia szemszöge:

A nevem Talia és ez az első napom egy új gimiben. Nehéz időn vagyok túl ugyanis a szüleim meghaltak így a nagyapámhoz kerültem gyámság alá akit meg nem nagyon érdeklek. Úgy kell elképzelni ahogy, egy mogorva vénségnek aki folyton mogorváskodik.

Jelenleg ő visz engem a gimihez. Mikor megérkeztem kiszálltam és utána meg elhajtott.

- Csak nem lehet olyan rossz. - Próbáltam nyugtatgatni magam és elindultam.

Mikor bementem hatalmas tömeg fogadott. Csak mentek anélkül hogy bárki észrevett volna. Próbáltam átverekedni magam de középen megakadtam és a földön kötöttem ki. Ezután megszólalt a csengő és mindenki elindult a termek felé. Én ott voltam a földön és egy lány jött hozzám.

- Az új lány első napja, ez mókás lesz. Hah! - Nevetet ki engem majd bement. Én később utána mentem be a terembe ahol a tanár állt ott.

- Miss... Roseburg, elkésett! - Jelentette ki a tanár.

- De az a lány is a csengő után jött be. - Védekeztem.

- Az óra akkor kezdődik mikor a tanár jön be és nem máskor. Most pedig üljön le! - Küldött a helyemre és közben az a lány is szúrósan nézett rám.

- Valaki vessen véget a rémálomnak. - Imádkoztam.

Az óra után még volt egy matek, kettő tesi, az ebéd vacak volt és egy német óra is volt. Ki vagyok és gyalogolnom is kell haza.

- Felülvizsgálom azon állításomat hogy nem lehet olyan rossz. - Jelentettem ki.

Miközben mentem az utcán pont egy kukásautó állta el az utamat. Mire elment a sikátorból megláttam ott valami csillogott. Odamentem és egy nyaklánc volt. Arany láncra volt rákötve egy kék gömb vagy mi. Gyöngy? Mindegy.

- Persze hogy az én formám a kukázot ékszer. - Állapítottam meg és megtöröltem. Ekkor az ékszer világítani kezdett és mintha alattam megnyílt volna a föld amin beleestem.

Valami kékes lyukon estem egy sötét helyre. Az égből zuhantam lefelé.

- Basszus, Basszus, Basszus, Basszus! - Mondogattam miközben a föld felé zuhantam. Behunytam a szemem és vártam hogy mi lesz.

Azt vettem észre hogy már nem zuhantam. Kinyitottam a szemem és pár centivel a föld felett lebegtem és utána estem a földre.

- Ahh, mi volt ez? - Néztem körül és magamon is. Kék felsőrész volt rajtam, aranyszínű szoknya, a hajam hosszabb volt és fonva és...

- Ezek... Szárnyak?! Mi vagyok tündér? Nem, olyan nincsen. A szitakötőknek van hasonló szárnya de az sem vagyok. Vagy... Az arcom! - Tapogattam szét magam de a szárnyon kívül semmi új nem volt.

- Jó akkor... Maradjunk a tündérnél? Ez örület! Mi ez a hely? - Előttem volt valami falu. Jobb ötlet híjan odasétáltam. Egy épület mögül néztem körül.

- Régies házak, páncélos lovagok, a csatornázás hiánya. Elsőre azt mondanám hogy a múltban vagyok. Ha így van akkor ne nyúlj semmihez, ne csinálj semmit. Első időutazó szabály ha a múltat piszkálod akkor a végén a majmok fognak uralkodni vagy ilyesmi.

Azt tudom most hogy valahogy be kell olvadnom. Így túl feltűnő vagyok. Mármint ez az öltözék és a szárnyak. Kérdés hogy hogyan oldjam meg. Körbenéztem mire megláttam egy bodét ahol csuklyákat árulnak.

- Na jó, de mennyi volt az esély rá hogy... Áhh, mindegy. Jó lesz, de kétlem hogy elfogadja a pénzem. Azt sem biztos hogy mi van nálam. - Átkutattam a zsebeimet és csak valami vésett gyűrűt találtam.

- Nem tűnik annak az ékszeres pasasnak. - Eltettem a gyűrűt és agyaltam hogy mi legyen.

- Esetleg ha elterelném a figyelmét akkor egyet elcsorhatok. Miket beszélek? Lopni? Nem vagyok tolvaj! Viszont még sem láthatnak meg így. Képzelhetem a reakciókat. - Tanakodtam mire arra jutottam hogy meg kell lépnem valamit.

Felkaptam egy kővet hogy bedobjam a nyíláson. Eldobtam, de az átlyukasztotta a falat amin nem csak a tulaj de én is meglepődtem.

- Ezt én csináltam? - Csodálkoztam el ezen de hamar észbe kellett kapnom. Oda osontam és amíg nem figyelt a pultról elhúztam egyet és iszkoltam el.

- És hivatalosan is tolvaj ÉS rongáló is lettem. - Jelentettem ki. Az utcában megláttam két árnyékot befordulni így gyorsan magamra kaptam a csuklyás palástot. Időben így csak elsétáltak mellettem.

- Hú, ez közel volt. - Lélegeztem fel.

Igyekeztem kitalálni hogy most hogyan tovább. Arra figyeltem fel hogy tömeg gyűlik össze valami köztéren. Volt ott valami emelvény rajta egy guillotineal és egy... Valami kékbőrű lényel. Ez nem illik ide. Mindenki csendben figyelt ahogy valakit felrángatnak oda.

- Figyelem Tolvas lakói! Ez az áruló a király ellen fordult. Szemtanúi lesztek annak mi történik avval aki ellenszegül! - A fickót a guillotine alá fektették.

- Utolsó szavak? - Kérdezte a kivégző.

- Aztán el ne vágd a kezed. - Szólt vissza és egy kart meghúzva a guillotinet leengedték.

Ne! Szóltam magamban és kinyújtottam a kezem. A penge megállt.

- Hogy mi van? - Senki sem értette hogy miért állt meg centikel a lenyakazás előtt. Még én sem.

A kezem lassan ökölbe szorítottam mire a penge kicsorbult és kipattant a helyéről a kék ízét célozva.

- Kinek a műve ez?! Ki segíti az ellenszegülőt?! - Fordult a tömeghez. Csendben lapítottam mire kiküldtek a tömegbe katonákat. Semmit sem találtak.

- Ám legyen, a palotában lesz akkor kivégezve! - Fejeződőtt be a műsor.

Gyorsan eliszkoltam onnan.

- Mi volt ez, ferrokinézis? Miket beszélek? Azt sem tudom mi az? A fém manipulálásnak van köze. De ezt honnan tudom? Hogy csináltam azt amit? Semmit sem értek! - Addig gondolkodtam míg végül az eső eleredt. Egy üres épületben húztam meg magam.

- De sötét van, bár lenne egy kis fé... - Mire kimondtam volna a kezem lángra kapott. Hadonásztam hogy kialudjon.

- Ez... Csak nem én? Most szándékosan gyulladt fel.

- Jó tanács, ne hadonász egy fa házban miközben egy tűzgömböt tartasz. - Jegyeztem meg. Meggyújtottam egy kandallót így nem kellett tartanom. 

- Mi történik velem? - Gubbasztottam a földön ülve tanácstalanul.

Később a földön aludtam el. Mikor felkeltem ugyan úgy sötét volt kint mint mikor megjöttem.

- Itt mindig ilyen sötét van? Honnan tudják hogy mikor van éjszaka? - Értetlenül álltam e-fölött.

Tovább nézelődtem kint és egy öregembert láttam a földön aki a botja után nyúl. Kimerészkedtem és felsegítettem.

- Köszönöm Talia. - Lepődtem meg.

- Tudja a nevem?

- És még sok mást is, de nincs sok időnk. Erre.

Az ajtóhoz vezetett engem. A botjával megérintette és egész máshová nyílt most az ajtó.

- Mi ez? A ház? - Kérdeztem értetlenül.

- A ház még a helyén van, csak az ajtaja nyílik máshová. Nálad van a nyaklánc így már te vagy az új védelmező. - Jelentette ki.

- Védelmező? Minek a védelmezője?

- Everfree védelmezője én már túl öreg vagyok ehhez. Sokáig kerestem valakit és most itt vagy. A nyaklánc megtalált téged. - Magyarázta.

- Nem akarom kiábrándítani de ezt a szemét közt találtam és fogalmam sincs hogy mi folyik itt.

- Idővel mindent megértesz és még többet is. Hatalmas erők birtokosa vagy. Te vagy az új védelmező, neked kell folytatnod a harcot. A botom majd segít a hely megértésében. Immáron minden a tiéd. - Mikor ezt kimondta mintha elporladt volna. A csuklyája és a botja a földre hullott.

- Mi történik most it?!?! - Akadtam már végleg ki. Nem értek semmit sem! Mi az az Everfree? Milyen védelmező? Mi ez a hely? Egy sereg kérdésem van!

Próbáltam kicsit lenyugodni, összeszedni magam. Mélyet fújtam ki, majd be.

- Jól van, jól van, jól van! Tisztázzuk ha jól értem. Az a tag nem másról beszélhetet mint arról a helyről. Szóval nekem kéne megvédenem mint védelmező hatalmas erőkel amiket én írányitok. Aha, kimondva is elmebaj ez. Miért én?! Miért itt?! A miértek csak úgy kavarognak de válasz az sehol. Ha már itt vagyok nézzünk körbe.

Körbejártam mindent de csak könyveket találtam. Hátha azokból kiderül valami. Miközben olvastam egyet feltettem magamnak a kérdés.

- Mi az érthetetlenebb? Az hogy a szöveg rúnaírás, az hogy tudom mi az vagy az hogy el tudom olvasni? Honnan tudom én ezeket? - Döltem az asztalnak gondterhelten.

- Ennél a pontnál már nem számít. Csak találok valami használhatot.

Elmentem egy újabb útra most a bottal és találtam egy rejtett szobát. Naná, miért ne? Persze. Ott bent könyvek lebegtek egymás mellett.

- Na most mi lesz? Itt bármit megtalálni? Nem lehet olyan egyszerű hogy csak mondjam például hogy misztikus tárgyak vagy ilyenek. - Ekkor a kezembe repült egy könyv. Misztikus tárgyak és ereklyék volt a címe.

- Meg sem kéne már lepődnöm. - Állapítottam meg. Mikor kiléptem váratlanul egy fiú alakja fogadott engem.