Jay az otthonába vezető úton se hazudtolta meg magát, igaz javarészt magamnak köszönhetem viselkedését, hisz én húztam őt fel. Ám az is igaz, hogy egy cseppet sem ellenkeztem. Viszonoztam minden csókját, minden érintését, melyeknek néha hangot is adtam. Így aztán teljesen felajzva értük el Jay házát. Komolyan mondom csoda, hogy eljutottunk úgy a házig, hogy nem értünk egymáshoz. Na de odabent... ott már más volt a helyzet. Kezdetnek eljutottunk a nappaliig ahol azt hittem már attól elmegyek ahogy hozzám ér. Jay ezt érezhette, mert felkapott s felvitt szobájába. Ahol aztán persze úgy dobott az ágyra s vetette rám magát, mint egy kiéhezett vad a prédájára.
Őszintén? Nem bántam. Ahogy azt sem hogy ruháim úgy repültek szanaszét mint ősszel a levelek. De én sem kegyelmeztem Jay ruháinak. Életemben nem tört még rám olyan heves vágy, sem érzelmek, mint most, mint ami akkor mikor elsőször Jay hozzám ért s ami azóta is tart. Eszem, mely azt kiabálta álljak le, elküldtem nyaralni. Cseppet sem gondolkoztam, csak sodródtam az árral, élveztem a pillanatot melyben kaptam s adtam is sok ezer vággyal telt érzést. Egy pillanatban fájt csak iszonyatosan az egész, mikor Jay a testembe hatolt. Talán már akkor el kellett volna neki mondanom, vagy még jóval korábban, hogy tulajdonképpen én még sosem voltam férfival. Ám a fájdalom amilyen intenzitással jött, olyannal távozott is. Nem kellett sok idő, hogy tőlem legyen hangos a szoba s a ház. S Jay mintha arra játszott volna, a kezdetektől fogva, hogy minél hangosabb hangokat csalogasson elő belőlem.
Most, jó pár perccel később, is csak pihegni tudok, Jay mellkasán fekve. Mondanom sem kellene, de megteszem. Igazán kifárasztott, de egy pillanatig sem bánom. Csodálatos első együttlétben volt részem.
- Hogy érzed magad? - simogatja, cirógatja hátam s közben kapok puszit is fejemre.
- Fáradtan. - vallom be a lehető legőszintébben.
- Tudod mire értem.. Ugye? - tudtam, hogy rájön, valahogy sejtettem hogy túl okos, hogy ne vegyen észre egy ilyen dolgot.
- Mikor jöttél rá? - mellkasán babráltam ujjaimmal.
- Már az elején. - mocorgott, majd egy lendülettel hirtelen oldalra fordult s így valahogy került fölém, és már nézett szemeimbe - De így sem voltam képes visszafogni magam. - megcsókolt, de alig tudtam viszonozni - Sajnálom, fájdalmat okoztam.
- Nem okoztál fájdalmat. - arcom égett s közben megpusziltam száján.
- De... - belé folytottam a szót egy újabb kis puszival, aztán többel.
- Csodálatos percekkel ajándékoztál meg. - talán túl nyálasan hatott, de csak azt mondtam neki amit épp éreztem.
- Pihenjünk te vadmacska. - elmosolyodott majd meg is csókolt - Holnap is sok dolgunk lesz.
- Igen. - mikor ledőlt mellém hozzá bújtam ismét. Vissza kellett volna, hogy vigyen a dormba, de nem tette. Nem bánom, de.. lehet balhé lesz belőle.
- Aludjunk. - homlokon csókolt. Azt hiszem ráérek még reggel elmondani neki. - Jó éjt vadmacska.
- Jó éjt... - zavarba hozott csak, ezért nem mondtam mást.

A reggel fájdalmas zsibbadással jött el számomra. Mondanom sem kell, hogy elsőre miféle kínzások jutottak eszembe Jay számára. Persze aztán elvetettem mindnek a gondolatát, hisz én is benne voltam mindenben, akartam, amit csináltunk. Felülve, kisebb fintor kíséretében, vettem észre, hogy egyedül vagyok. Fura volt kissé. Az még jobban, hogy hiába keltem fel nem láttam semerre ruháim. Jobb híján így a takaró felső felével tekertem körbe magam. Úgy gondoltam nem lesz harag, ha használom majd a fürdőt. Megjegyzem rejtély hogy jutottam el odáig elesés nélkül, de eljutottam oda. Ott dobtam le csak a testem fedő anyagot, hogy aztán elfoglaljam a zuhanyfülkét. Meg is nyitottam a csapokat, eddig rendben volt minden, aztán meg mikor két kéz ölelt át... nos csoda hogy nem ugrottam a plafonig úgy megijedtem.
- Engem kihagynál a jóból? - csókolt nyakamba - Jó reggelt vadmacs. Hogy aludtál? - maga felé fordított és fenekemre simított kicsit - Hogy érzed magad?
- Most már teljesen jól. - nyakába karolva, nem foglalkozva zavarommal, adtam röpke kis csókot szájára - Jó reggelt neked is kanos uraság. Jól megijesztettél az előbb. Ezért ki kell engesztelned.
- Hm.. hadd gondolkozzak. - fenekembe markolt kicsit mire én kis nyögéssel válaszoltam - Egy reggeli? - bólintottam csak máris égő arccal - Akkor tusoljunk le hamar. - elengedett ami cseppnyi csalódottságot vont magával - Reggeli, aztán jön a kocsi értünk.
Nem ellenkeztem, csalódottságom ellenére sem. Tudom, hogy nem tökölhetünk sokáig, hisz munka lesz, meg aztan még nekem is kellenének más ruhák. Így aztán igyekeztem, igyekeztünk hamar lerendezni a tudolást. Persze nem volt olyan egyszerű mint hittem. Jay nem bírta féken tartani magát. Ezért jócskán elhúzódott a tusolás, ami után csak öltözni volt időnk. Aztán jött is a kocsi értünk. Kiderült menet közben, higy Jay azt a mesét adta be mindenkinek, hogy azért maradtam ki estére s aludtam nála mert nem voltam jól és ő aggódott értem. Így már világos volt miért ébredtem egyedül. Sőt. Vissza sem kellett mennem a dormba, hozattak nekem ruhát s ami kellhet.
Mondhajuk hát, hogy minden rendben volt. De.. igazából semmi nem volt rendben. Miért? Csupán csak azért mert az ezt követő napok, hetek, mindig valamilyen formában megismételtették velünk azt a szenvedélyes estét. Igazság szerint nem lett volna gond ha rá nem jövök arra, hogy én bizony beleszerettem Jay-be. Pont mikor a közös munka véget ért akkor vágott pofon eme felismerés, és pont akkor mikor Jay egy nővel az oldalán jelent meg a búcsúbulin amit a jó közös munka lezárásaként rendeztek. Akkor akadtam ki először igazán. Azt hittem ő is olyan mint én, vagy legalább egy hangyányit kedvel engem. De, úgy tűnt semmi nem volt olyan mint hittem. Második kiajadásom akkor volt mikor Jay úgy mutatta be a nőt mint a barátnőjét. Na az volt az a pillanat mikor úgy döntöttem ideje távozni. JB, s más is, meg akart, akartak állítani, de én nem hallgatva rájuk elrohantam.
Már belátom hiba volt. Hiba mert nem szabadott volna beleszeretnem, hiba mert bolond voltam hogy hittem s hiba mert akkor nem kerültem volna bajba.
Hogy miféle bajba?
Miután elmenekültek a buliról, gyalog mert nem gondolkoztam, egy ismeretlen helyen ahová lábaim vittek, pár mocskos alak elkapott. Jól megvertek, először azért mert nem akartam a pénzem adni, aztán csak úgy, merő szórakozásból.
Nos hát, ebből a bajból kerültem én, valószínűleg valaki megszánt és mentőt hívott, kórházba.
Iszonyatos fájdalommal járt az ébredés, emellett még ott volt a tény, hogy mozogni alig bírtam. Az első akit megláttam JB volt, aztán sorban a többiek. Mind ott voltak ágyam körül. Meghatottak egyből. Ébrenlétem Bambam fedezte fel. Olyan hangin sikoltott fel, hogy azzal szerintem nem csak a többieket, hanem az egész kórházat felvette. Sorban mind megöleltek, kifejezték érzéseiket. Őket csak az orvos és menedzserünk zavarta meg illetve váltotta fel. Miután a többiek kimentek az orvos megvizsgált és közölte a tényeket. Szépen szólva is rendesen ellátták a bajom, de nem esett komolyabb baj. Megnyugodtam. Aztán hogy az orvos is távozott menedzserünktől kaptam egy alapos fejmosást. Tudom megérdemeltem. Aztán persze ő is kifejezte aggodalmát, mert azért mégis majdnem a második apánk szinte. Ő mondta el, hogy úgy tudja mindenki, hogy balesetet szenvedtem. Így kell mindenhol s mindenkinek is tovább adni. Megértettem. Eztán menedzserünk is magamra hagyott engem.
Csak néztem kifelé az ablakon, bambán mint akinek nincs semmilye. S valóban így volt, van. Nincs semmim. Legalábbis az nem amire vágyom. Eme bambulást az ajtó nyílasa zavarta meg. Arra kaptam fejem s bár ne tettem volna.