Csókjaink egyre kevesebbek, szenvedélyesebbek lettek. Pillanatok, talán percek teltek el, igazából nem tudom mennyi idő, mikor úgy éreztem az engem csókoló kezei egészen kényes területre, fenekemre, tévedtek. Meglepett, de.. hogy őszinte legyek nem zavart. Ez az este már így is eléggé furcsa, ezért miért ne lehetne utat engedni néhány olyan dolognak ami aztán úgysem fog folytatódni? Így eshetett meg, hogy isten tudja mennyi idő óta a már nem is olyan idegen ölében ülök és csókolózom vele. Na persze hagytunk levegőt egymásnak. Ezekben a pillanatokban volt a simogatózásé s a cirógatásoké a főszerep. Bevallom férfiasan, hogy eléggé feltüzelt az a "pár perc", s éreztem nem csak én voltam így a dologgal.
- Miért voltál odakint?
- Őszintén? - kérdésemre egy apró bólintás volt a válasz - Nem tudom. Vagyis.. azt hiszem csak egy kis nyugalmat akartam. Na és te?
- Valami olyasmi miatt jöttem én is ki. - simította arcom. Tetszett s egyben fura is volt, s csak azért mert ezelőtt sosem engedtem csak úgy, hogy holmi szinte idegenek hozzám érjenek.
- Vissza kellene mennünk. - mondtam, majd sóhajtottam mikor újra hallani véltem nevem.
- Semmi kedvem hozzá. - bújt el szinte mellkasomban. Olyan aranyosnak hatott így, meg is mosolyogtam kicsit tettét. - De te menj, még a végén utánad jönnek és jajj lesz nekem. - persze nem eresztett el, sőt, bele is markolt fenekembe.
- Talán.. - csak úgy loptam egy kis csókot még tőle - találkozhatnánk még. - nem tudom mit miért tettem most, csak azt éreztem biztosan, hogy szeretnék még találkozni vele.
- Igen. - mondta csak s meg is csókolt engem, úgy igazán rendesen, közben pedig szép lassan eltolt magától. Amint véget ért a csók mi álltunk is fel. Khm... jó hogy nem kétféle értelemben. - Na menj. - engedett el végleg. Én meg csak megsimítottam arcát, amit aztán meg is pusziltam. Otthagytam őt abban a hitben, hogy egyszer talán valóban találkozni fogunk. Ekkor még nem sejtettem, hogy milyen hamar el fog jönni az a bizonyos találkozás.

Az összejövetel óta eltelt egy kevés idő, egészen pontosan bő négy és fél hét, s mi a fiúkkal folytattuk a ránk szabott feladatok teljesítését.
Teljesen totálisan ki voltunk, vagyunk készülve. Ezt mi sem mutatja jobban mint, hogy a napi, több órás gyakorlás után, egy újabb fotózás alkalmával mindannyian a szokottnál nyűgösebbek vagyunk. Ez JB-n látható legjobban miközben alig bírja elviselni Bambam hülyeségeit. Menedzserünk s egy amolyan lótifuti megjelenése sem javít a helyzeten. Sokkal inkább ront az amúgyis gyászossá váló hangulaton.
- Kedves mindenki - feláll a nemlétező szőr is a hátamon ettől a hanglejtéstől - van egy jó s egy rossz hírem számotokra. Melyiket szeretnétek hallani előbb?
- Egyértelműen a rosszat. - szólal fel Jackson előszőr, ezzel meglepve kb mindenkit.
- A mai naptól határozatlan időre egy kicsit hiányolnotok kell majd Mark-ot. - s itt sokat sejtetően rám néz.
- Ezek után mi a jó hír? - nem bírtam csendben maradni már.
- Nos.. -  eközben egy új ember lépett a terembe - azt hiszem Jay-t seninek nem kell bemutatnom. Főleg neked nem Mark. - akkorát koppantam mint a...  hát nagyot. Hát persze! Arcom egy szempillantás alatt kezdett el vörös színt ölteni.
- Hé, jól vagy? - Yugyeom fogta meg válltam. Én meg csak nemet intettem fejemmel. Be voltam tojva, hogy mindenki tud mindent. Tévedtem, ez kiderült, de akkor sem lettem jobban azonnal.
- Jay azt mondta...
- hogy jól elbeszélgettünk azon a pár hete történt összejövetelen. - Jay folytatta a beszédet, jól félbe szakítva fejjebbvalónk - Ezért gondoltam úgy, hogy nem lenne ellenedre egy kis közös munka egy reklám kapcsán. - már tudtam, éreztem, hogy nincs teljesen beleszólásom a dolgok menetébe.
- Nos igen, ez lenne a helyzet. A továbbiakat később is meg beszél nézitek, most irány vissza a munkához, még nem végeztetek. - szó nélkül tettünk eleget a kérésnek, ami inkább volt parancs mint kérés. Na persze mindegyikünk váltott pár szót az "új" emberrel a helyszínen.
- Szóval jól elbeszélgettünk? - kis mosoly bujkált szám szegletében.
- Hát igen.. - mosolyodott egy kicsit Jay is - Mégsem mondhattam azt, hogy kicsókoltuk a lelket is egymásból miközben ugy felizgultunk, hogy csoda hogy vissza bírtuk fogni magunkat. Nem gondolod ennél jobbat mondtam?
- De. - nyögtem ki miután nyeltem egyet. Úgy tűnt Jay jót mulat rajtam mert továbbra is csak mosolygott.
- Úgy látom nem csak én emlékszem arra az estére. - így most egészen másmilyennek hatott mint akkor éjjel.
- Jól látod. - szerettem volna még valamit mondani, de szóltak jelenésem van már - Majd beszélünk. - ott is hagytam a teljesen elégedetten mosolygó Jay-t.
Kb. két és fél óra múlva végeztünk a fotózással. Utána a fiúk mentek haza a dormba, én meg egy megbeszélésre az új külön munkámat illetően.
Pihenni vágytam, de sehogyan se akart összejönni.
A megbeszélés, amin természetesen Jay is ott volt elvégre vele fogok dolgozni, jól elhúzódott. Jobbára ostoba kis okok miatt. Egy alkalommal pl a menefzsereinknek akadt valami fontos telefonja ami után össze is szólalkoztak. S mit tettünk mi? Jobban mondva én? Hát én bizony bealudtam miközben az asztalon könyökölve tartottam meg fejem. Nem tartott sokáig, mert egy a combomra simuló kéz hamar felébresztett illetve éberré tett. Jay volt olyan kis piszok, hogy ily módon akart segíteni. Sikerült neki, csak éppen zavarba is hozott. Mikor rá néztem csak egy kis kedves gesztus, egy halovány mosoly, suhant át arcán. Míg a megbeszélés tartott még a keze végig combomon volt. Bántam is meg nem is. Fura egy helyzet volt.
A megbeszélés végén aztán, viszonylag mindenki, elégedetten távozott.
Na jah, csak az volt ezzel a gond, hogy a többieket elvitte rég a busz, értem meg nem jött vissza. Na mindegy. Van telefon meg taxi a világon.
- Elvigyelek? - ahogy hirtelen egy kéz termett vállamon én akkorát sikítottam, nem túl férfias módon, hogy azt azt hiszem még a szomszéd városban is meghallották. - Csak nem megijesztettelek?
- Te állat... - szorítottam kezeim szívemhez - Jóhogy! A frászt hoztad rám!
- Bocs, eskü nem akartam. - oh te.. olyan bűnbánó pofát vágott, hogy egy pillanat alatt párolgott el minden mérgem.
- Jól van.. - amint rendben éreztem magam meg is szólaltam - ezért most már tényleg el kell vinned. - sóhajtottam is egy nagyot amolyan levezetésképpen - De tényleg.
- Ok. - lépett közelebb még s karolta át vállam - Gyere, ne félj nem ijesztek rád többet. - a következő tettétől, mert hogy homlokon csókolt, fülig pirultam.
Nem volt túl messze a kisbusz amivel őt fuvarozzák, így nem mentünk túl messzire. Szerencsére az ő kisbuszának is sötétített volt minden ablaka, így senki nem látott bele. Senki nem látta ahogy én s Jay egyásba gabalyodunk egy szenvedéllyel túlfűtött csókban.