◾◻ Jesse ◻◾

Az emeleti mosdóból kilépve siettem végig a folyosón, majd le a lépcsőn, miközben szemeimmel egész végig Jason magas alakját kerestem a tömegben. A vakító, színes fényekben - amik meg-meg világították a zenére vonagló emberek arcát és testét - sehol sem találtam. Keresztül nyomultam az egymáshoz simuló, kipirosodott arcú emberek között, akik csak mormogva nyugtázták le, hogy berontottam a táncukba. A konyhába érve csak Dave-et találtam, aki száját csücsörítve a helyiség fehér színű falával smárolt - Dave! - léptem mögé szem forgatva, jobb tenyeremet a vállára téve. Motyogva szakította el ajkait a faltól, aztán felém fordult felhúzott szemöldökkel, majd vigyorogva karolta át a derekamat, fejét a mellkasomnak döntve. Nevetve próbáltam lefejteni magamról a karjait, de ennek hatására csak még jobban szorított a fogásán.

- Mizuuu, haver? - dörmögte nehéz nyelvjárással, miközben eltolva magától hátrébb lépet és küldött felém egy féloldalas vigyort - Jason kiment levegőzni...- intett fejével a tömeg felé, melynek másik oldalán az udvarra vezető ajtó volt kitárva. Egy biccentéssel megköszöntem neki az információt, aztán egy sóhaj kíséretében belevetettem magam a táncoló emberek közé. Néhány kiéhezett lány nekem dörgölődzött egy-egy kacsintás közepette, de én csak egy fej rázással elintéztem őket, majd haladtam is tovább. Kilépve az ajtón rögtön megcsapott az éjszakai hideg levegő, mire a befeszült izmaim rögtön ellazultak. A tekintetem szinte azonnal megtalálta Jasont, aki a hintaágyban ücsörgött, ujjai között egy félig elszívott cigit tartogatva. Ajkai szavakat formáltak, belemagyarázva a levegőbe, egy olyasvalakinek címezve őket, aki valójában ott sem volt. Jól láttam, ahogyan elmosolyodott, aztán megrázva a fejét újra elkomorult. Nagy és mutatóujja közé csippentve a cigit az ajkaihoz emelte, majd nagyot szippantva belőle magába nyelte a káros nikotint, aztán szétnyitva ajkait, kifújta közöttük a füstöt, ami halvány szürke színben gomolygott az ég felé. Lassú léptekkel sétáltam oda hozzá, majd szótlanul, mindvégig őt nézve leültem mellé a hintaágy puha párnái közé. Amint az ülőalkalmatosság nyikorogva hagyta, hogy kényelembe helyezzem magam rajta, Jason felém fordult, ujjai közül kiejtve a szálat, ami füstölögve esett a fűbe egészen addig, amíg a fiú el nem taposta cipője talpával oda sem nézve. Ahogyan végig vezettem az arcán a tekintetem, sötét hajától fogva, fekete szemein keresztül egészen az édes mosolyra húzódó ajkáig, valami megindult bennem. A mellkasomat elöntötte a melegség, és azok a bizonyos pillangók is életre keltek a hasamban. Addig a pillanatig nem is hittem, hogy én valaha is át fogom élni azt az érzést, ami a markában tartott, de Jason teljesen más megvilágítást adott a dolgoknak, az életemnek. Most már kár lett volna tagadni, hogy teljesen belezúgtam a srácba, aki mosolyogva ült előttem. Viszont fogalmam se volt, hogy mit kezdjek azokkal a falakkal, amiket maga köré húzott valamilyen oknál fogva. Talán a legrosszabb az volt, hogy még csak az okát sem tudtam, de ettől függetlenül mindig észre vettem, hogy összerezzent, amikor hozzá értem, vagy ledermedt, ha az ajkaim a bőréhez simultak.

- Jesse?! - Jason hosszú ujjai végig siklottak a karjaimon, megállapodva a tenyeremnél. Hezitálva összekulcsolta a kezeinket, miközben az egész testével felém fordult és közelebb mocorogva hozzám lábait átvette a combjaimon, bizsergető érzést kiváltva ezzel belőlem. Az alkoholtól csillogó szemei szüntelenül kutatták az arcomat, kicsikarva belőlem egy kisebb vigyort, amit észrevéve az ő ajkai is mosolyra húzódtak.

- Hmm? - hajoltam közelebb hozzá, felhúzva közben a bal szemöldökömet. Tekintete a szemeimről levándorolt az ajkaimra, amiket a nyelvemmel benedvesítve húztam szélesebb vigyorra. Nagyot nyelve nézett újra zöld íriszeimbe, miközben összeráncolta a homlokát, és erősen törni kezdte a fejét valamin. Már éppen azon voltam, hogy megkérdezem, hogy min gondolkozik, amikor mosolyogva engedte a kezemet, és karjait átvetve a vállaim felett, ujjait összekulcsolta a tarkómnál, fejét a nyakhajlatomba temetve.

- Én szeretem a mókusokat...Olyan cukiiiik...- kuncogott bele a nyakamba, minek következtében sötét tincsei az arcélemet kezdték el csiklandozni az apróbb mozdulat során - Leszel mókus? Az én mókusom..? - tolt el magától annyira, hogy csillogó szemeit nagyra nyitva, lebiggyesztett ajakkal az szemeimbe tudjon nézni. Nevetve hajoltam oda hozzá, hogy számat a homlokára tudjam tapasztani, egy csók erejéig. 

- Leszek a mókusod, de szerintem inkább menjünk, hazaviszlek  - mosolyogva emeltem le lábait a combjaimról, majd a kezeit lefejtve magamról felálltam, aztán kezeimet nyújtva  neki, őt is felhúztam a hintaágyból. Összekulcsolva az ujjainkat, lassan húzni kezdtem át az udvaron, ki a kapun, miközben a szemeimmel Dave-et kerestem, hogy szóljak neki arról, hogy elmentünk, de mivel nem láttam, ezért magamban lenyugtáztam a dolgot, hogy otthonról majd küldök neki egy SMS-t. Jason tántorogva lépdelt mellettem a járdán, magában motyogva értelmetlen dolgokat, aztán egy váratlan pillanatban lehuppant a járda szélére, ujjait kiszakítva az enyémek közül - Nem megyünk tovább? - guggoltam le elé, tenyereimet felhúzott térdeire simítva.

- Miért nem ülsz le te is ide mellém? - pillantott rám mosolyogva, miközben kinyújtva jobb kezét megérintette az arcomat, majd ujjaival körkörös mozdulatokkal végig simította az arcélemet. Lehunyt szemekkel élveztem a pillanatot, hogy a bőre az enyémmel érintkezik, megszaporázva az amúgy is hevesen verdeső szívem dobogását - Szeretlek, Steven! - és puff, amilyen szép volt a pillanat, olyan gyorsan torkolt át az egész hihetetlen mértékű zavarodottságba. Ameddig az gondolataim csak is körülötte forogtak, ő addig valaki egészen másra gondolt közben. Valakire, aki nem én voltam.

- Ki az a Steven? - húzódtam el tőle hátrébb, összeráncolt homlokkal, zavarodott tekintettel. Jason kikerekedett szemekkel, szomorúan jött rá, hogy én nem az voltam, akit szeretett volna. A gyomrom a kétszeresére zsugorodott össze, míg egy hangocska a fejemben folyton csak azt ismételgette, hogy ne legyek kíváncsi arra, hogy ki is az a Steven, de én ennek ellenére is újra feltettem neki a kérdést - Ki az a Steven, Jason? - a hangom megremegett a kérdés felénél, de nagyot nyelve tompítani próbáltam a bennem dúló zavarodottságot, és a szívem őrült kalapálását ami elnyomott minden más zajt körülöttem. Jason csak meredten bámulta az arcomat és egy pillanatig teljesen úgy tűnt, mintha józan lett volna - Jason...

- Steven volt azaz ember, aki megtanított szeretni...Aki mellett azt éreztem, hogy igazán élek...- túrt bele reszkető ujjaival sötét tincseibe, miközben a szemei megteltek könnyekkel - ...Ő volt az első szerelmem, de az élet elvette tőlem - nevetett fel elkínzottan, és a könnyek, amik az előbb még a szemében csillogtak, végig folytak az arca mindkét oldalán, majd a felsőjére cseppentek.

- Mi történt vele? - suttogtam alig halhatóan, mire felém kapta a fejét, majd a tenyerei hátuljával megtörölte a szemeit, és nagyokat lélegezve átkarolta a két térdét, amiket a mellkasához húzott.

- Rákos volt - motyogta maga elé, aztán szorosan lehunyta a szemeit, de pár könnycsepp még így is kibuggyant lehunyt szemhéjai közül - Fél éve, hogy meghalt...Hogy itt hagyott. Soha többé nem fogok mást szeretni...nem tudnék mást szeretni - döntötte homlokát a lábainak.            Abban a pillanatban veszett el a remény, hogy talán nekem és a fiúnak - aki most a szemem láttára tört össze - lehet közös jövőnk. Mert tudtam, hogy nekem szóltak az utolsó szavai. Eltaszított magától, én pedig nem tudtam, és nem is akartam egy halott fiúval versenyezni. Csak guggoltam ott a hideg éjszakában, arcomat a kezeimbe temetve, mérhetetlen nagy fájdalommal a mellkasomban. Nem tudtam, hogy mit tegyek, hogy mit csináljak ezek után, már csak arra eszméltem föl, hogy Jason a térdeire támaszkodva adja ki magából öklendezve mind azt, ami a gyomrában volt - Álmos vagyok...- mormogta, aztán megtörölte a száját, majd kezeire támaszkodva feltornáztatta magát állásba. Gyorsan én is azt tettem, majd hátat fordítva neki berogyasztottam a lábaimat.

- Gyere, ugorj fel! Így előbb hazaérünk - pár pillanatig hezitált, de azután kezeivel megkapaszkodva a vállamban a hátamra ugrott. Karjaival átfogta a mellkasomat, míg én a kezeimmel a combjait markolásztam, hogy le ne csússzon a hátamról.
Az út hazáig csendben telt, egyrészt mert Jason elaludt, másrészt pedig, mert nem volt mint mondanom, hiszen világosan a tudtomra adta, hogy nem akar tőlem semmit. Otthon halkan a házba osontam, magunk után bezárva az ajtót, majd lerúgva magamról a cipőimet végig siettem azon a kis folyosón, ami a nappaliba vezetett, aztán a szüleim hálószobája előtt, majd fel a lépcsőn, egészen a szobámig. Felsóhajtva eresztettem le a hátamról Jasont, aki ebből az egészből mit sem érzékelt. A karjaimba véve az ágyamra fektettem, azután levettem róla a cipőt és a farmerját, majd betakargattam a takarómmal. Ujjaimat sötétszőke tincseimbe szántva sétáltam ki a szobámból, a szomszéd helyiség ajtajához lépve. Amilyen halkan csak tudtam lenyomtam a kilincset, majd lábujjhegyen Holly ágyához sétáltam. A húgom már békésen szundított, magához ölelve a kedvenc plüss katicabogárját, amit még tőlem kapott nem is olyan régen a születésnapjára. Szőke, göndör tincsei szét voltak terülve a rózsaszín huzatos párnácskáján, amire az ágya melletti polcon lévő éjszakai lámpa fényt vetett. Mosolyogva lehajoltam hozzá, és nyomtam a homloka közepére egy puszit, vigyázva arra, hogy fel ne keltsem. Amilyen halkan bejöttem, olyan halkan osontam ki a szobájából, belépve a sajátoméba, amit Jason szuszogása töltött be. Egy apró mosollyal az ajkaimon vetettem le magamról a ruháimat, és csak egy boxerben másztam be mellé a takaró alá, tisztes távolságra tőle.
Fogalmam sincs, hogy meddig bámulhattam a plafont, ami a sötétben alig volt kivehető. Egyszerűen képtelen voltam elaludni, egyfolytában csak Jason szavai jártak a fejemben, és nem úgy tűnt, hogy valamikor is eltudnám felejteni őket. Morogva az oldalamra fordultam, a fiú felé, akinek arcát csak az ablakomon beszűrődő hold fénye világított meg. Képtelen voltam betelni a látvánnyal, csak ittam magamba, elraktározva az elmém legmélyére, hogy soha ne felejtsem el. Óráknak tűnő percek után éreztem, hogy a mázsás súlyú szemhéjaim lecsukódnak, valami egészen más, szebb helyre lökve engem. Mielőtt még teljesen magával ragadott volna az álmok tengere, éreztem, ahogyan Jason fejét a mellkasomnak dönti, kezeivel átkarolva a derekam. Bizsergető érzés futott végig a gerincemen, mosolyt csalva az ajkaimra. Azután elaludtam, Jason karjai között.

◽◼ Jason ◼◽

Iszonyatos fejfájásra keltem fel. Görcsösen próbáltam visszaemlékezni, hogy mit csináltam az éjszaka, de bárhogyan kutattam valami emlékfoszlány után, egy sem jutott az eszembe. Amint kinyitottam a szemeimet egy csupasz, izmos mellkassal találtam magam szembe. Felhúzott szemöldökkel, a karjaimra támaszkodva ülésbe toltam magam, aztán a mellettem fekvő fiúra néztem. Jesse békésen szundított még, halkan szuszogva. Lecsukott szemhéjai most eltakarták rikítóan zöld szemeit, amik minden alkalommal elvarázsoltak, ha csak találkozott a tekintetünk. Vastag, enyhén szétnyitott ajkai csak úgy vonzották magukhoz a tekintetem. Sötétszőke tincsei közül pár a homlokába hullott, kisfiús látszatot keltve mivoltjának. Nem is gondolkodva, hogy mit teszek, kinyújtottam a jobb karomat, és ujjaimmal elsöpörtem a homlokából a folyékony aranynak tűnő hajszálakat, aztán fölé hajolva megpusziltam az orrát. Magam sem értettem, hogy mi ütött belém, de visszafeküdtem Jesse mellé, aki mintha csak megérezte volna, körém fonta a karjait, és álmosan motyogva kinyitotta a szemeit - Miért nem alszol? - a hangja, akkor reggel még mélyebbnek és rekedtesebbnek tűnt, teljesen magába bolondítva engem. Zöld szemei fáradtan vizslatták az arcom, megállapodva az ajkaimon. Egy nagy levegőt véve hajoltam közelebb hozzá, gyors puszit nyomva a szája sarába, mire Jesse arcocskái vörösbe borultak. Vigyorogva kacsintottam rá, ő pedig csak összeráncolt homlokkal fúrta fejét a nyakhajlatomba - Teljesen összezavarsz...- motyogta a bőrömbe. Ajkai beszéd közben a nyakamat súrolták, egy kisebb sóhajt kipréselve belőlem. Jesse édesen felkuncogott, engem is mosolygásra késztetve. Egyik kezemmel átkaroltam, míg a másikkal selymes haját cirógattam. Valahogy olyan természetes volt az egész, és akkor úgy éreztem, hogy talán Jesse lehet nekem a fény, ami kivezet a sötét múltamból.