-Nem. -Válasza tömör volt, és fájdalmas. El sem hittem egy pillanatra hogy ez volt a válasza. 

-Hogy? -Ráncoltam össze homlokom, és megugrottam. 

-Azt mondtam, nem segíthetek. -Sóhajtott egyet. 

-Miért nem? -Fogta meg Taehyung, Junkook vállát. 

-Ez a te dolgod Jimin. Mit kezdjek, tanár létemre, én egy másikkal. Anyukád, és apukád, biztosan több mindent el tudna intézni mint én. Ehhez semmi közöm. -Csóválta meg a fejét. 

-Anya, apa? olyanom nincsen...-Sütöttem le tekintetem.

-Hogy, hogy? elutaztak? vagy, talán túl sokat dolgoznak? -Nézett mélyen a szemembe.

-Nem, nincsenek -Ráztam meg a fejem. 

-Oh jaj, részvétem. -Húzta össze magát.

-Nem, nem haltak meg. -Nevettem fel kínosan. 

Éppen válaszolt volna, mire meg állt a busz. A diákok fel álltak helyükről, és ki szálltak a járműből. Mi is így tettünk. Egymás mellett haladtunk, de meg sem szólaltunk. Több perceket sétáltunk, de nem volt kedvem semmihez, mert Junkook nem akar nekem segíteni. Pedig bíztam benne, minden erőmmel. Ez az aggodalom, azonnal elillant, amikor eljutottunk a célhoz. Egy kisebb tavacska volt, azt végig körülölelő fenyőkkel. Mesebeli hangulatot árasztott magából. Mindenki helyet foglalt, és elő vette az ebédjét, telefonját, vagy beszélgetett. 

-Ejha. -Nézte Jansu tanárnő, a telefonját. -Figyelem gyerekek! más iskolás diákok is erre a helyre jönnek ezen a napon kirándulni, tehát osztozunk velük. -Mosolygott olyan életvidáman ahogy csak tudott, mire mindenki halálhörgést hallatott. 

-Csak rá kéne venni valahogy! -Morgott, idegesen Taehyung. 

-Hát persze, hogy rá kéne, de lehetetlen. -Vontam vállat. 

-Megvan! talán csak adnod kéne neki egy hitvesi csókot. -Csücsörített és szorongatta, saját magát, mire nevetni kezdtem. 

-Hagy már abba Lencsi! -Nevettem tovább. 

-szállj már le, arról a babáról. Mondtam már, hogy nincs. -Tette karba a kezét. 

Halk lépteket lehetett hallani, az erdőből, mire megjelentek a diákok, akik ugyan ide jöttek kirándulni. Arrább pakoltunk, hogy ők is elférhessenek. nagyon hangosak voltak, tőlük zengett, az egész hely. Elrontotta az egész napom. 

-Haha Kai, nézd mit találta, egy gyík! -Nevetett fel az egyik srác olyan hangosan, hogy muszáj volt odakapnom a tekintetem. 

Nem is hittem a szememnek. A tekintetünk találkozott, és el indult felém. Összerezzentem, és félve néztem ahogy közeledik hozzám. Majd meg állt előttem.

-Jimin...Nagyon sajnálom a múltkorit. Meg tudsz bocsájtani nekem valaha? -Sütötte le tekintetét. 

Egy pillanatra fel sem fogtam amit mondott. Életem elrontója itt áll előttem, és bocsánatot kér. Vajon mire megy ki a játék? vagy komolyan gondolja? 

-Se-Sehun. -Álltam fel a helyemről.

-A két osztály, ne foglalkozzon egymással. Megvan a saját területe mindenkinek. -Sétált oda mellém Junkook, mire Taehyung is észbe kapott, és mellém pattant. 

-Tanár bácsika, Jiminnel van beszélni valóm, ránk se rántson. -Legyintett egyet majd kézen fogott, és húzni kezdett. 

Taehyung velem tartott, amiért nagyon hálás voltam neki. Ezzel követni kezdett minket Kai, és Chanyeol is. Rossz előérzetem volt, de inkább nem ellenkeztem, mindig baj volt belőle. Majd amikor már nem volt látótérben a tábor, meg álltunk egy kőnél, amire Sehun le is pattant. 

-Jackie, sose hidd el egy szavam sem. -Nevetett fel gúnyosan. 

El állt a lélegzetem, egy pillanatra bedőltem neki, és tessék. Átvert. 

-Miért jó ez neked? miért pont Jimin? tudod elég baja van, nem kell neki még egy púp a hátára. Éld ki máson az erőszakos vágyaidat. -Szólalt fel Taehyung. 

-Taehyung, Jimin talpnyalója. Te csak akkor beszélsz, ha én megengedem. Na, akkor fektessük le a szabályokat. Első szabály, nem beszélhettek többet azzal a tanárral. Második, minden délután, az iskola után lazulunk egy kicsit. Háro-

-Elég legyen! -Vágott bele a szavába Taehyung. 

-Harmadik szabály, nem szól bele egyikőtök sem a szavamba! -Ordította torka szakadtából Taehyung képébe. -Térdelj le. -Utasította, mire szép lassan le ereszkedett. 

Nem értettem miért engedelmeskedik neki. Értetlenül néztem a történteket, nem hittem a szememnek. Sosem engedelmeskedett még neki. Talán sikerült betörnie őt? Sehun a háta mögé lépett, majd végig simította egy ujját, a gerince mentén, mire felszisszent. 

-Fáj? -Nevetett fel. -Jimin! láttad már ezt a sebet a hátán? -Húzta fel Taehyung pulóverét. -Ezt én csináltam! -Kuncogott fel. 

-Hogy mit mondtál? -Szűkítettem össze a szememet. 

Természetesen rengetegszer láttam már azt a sebet. Sosem árulta el hogy honnan, és kitől szerezte. Csak annyit mondott, hogy baleset volt. 

-Én csináltam. -Mutogatott hevesen magára. -És, igen...Tudom hogy nagyon nagy teher vagyok számodra. Ezért foglak most már, békén hagyni téged örökre. De egy valamit elveszek tőled, illetve valakit. 

-T-Taehyungot? -Remegett meg a hangom. Ha róla van szó, sebezhetővé válok. 

-Pontosan. -Bólintott egyet. -Akkor mi mennénk is. Igaz? -Nézett le, még a mindig térdelő fiúra. -Utolsó szabály, többet nem beszéltek egymással, és nem találkoztok. Ő már az én csapatomban van. 

-Nem lehet. -Ültem le a földre, és néztem ahogy felrángatják a földről. Rám sem mert nézni. 

Végül egyedül maradtam, és fogalmam sem volt mit tegyek. Taehyung nélkül, teljesen egyedül vagyok, és magányos. Több perceket is ott töltöttem az erdőben, mire léptekre lettem figyelmes. Annyira elgyengültem az egésztől, hogy még a fejemet sem voltam képes felemelni. 

-Jimin, mit keresel itt egyedül? Taehyung már vissza ment. -Guggolt le elém Junkook.

-Junkook. -Néztem fel rá, és könnyek gyűltek a szemebe. 

-Bántottak? -Kérdezte, mire megráztam a fejem. -Gyere, menjünk vissza. 

Segített felállni a földől, és egészen míg oda nem értünk, fogta a kezem, hogy el ne essek. Megpillantottam Taehyungot, aki Sehunék oldalán ült, és beszélgetett velük. Hogy tud ilyen önfeledten beszélgetni velük? Szúrós pillantásokkal illettek engem, mire elkaptam a tekintetem. Egyedül ültem végig az egész napot, csak Seulgival chateltem telefonon. 

Amikor eljött az idő, hogy végre hazamehetünk, felszálltunk a buszra, és le ültem leghátra, majd árgus szemekkel figyeltem Taehyungot, hátha mellém ül. De nem. Ő is egyedül foglalt helyet, valahol középen. Unottan, és csalódottan bámészkodtam ki a busz ablakán, mikor éreztem, hogy valaki mellém ül. Az illetőre néztem, és Junkookal találtam szembe magam. 

-Segítek, beszélni a tanárral. -Mosolygott rám kedvesen, majd megfogta a kezem de én elhúztam azt. 

Itt is vagyok, az ötödik résszel. Remélem nem okoztam vele csalódást. A következő részben találkozunk, addig is pápá! :3