Junkooktól, már akkor este elváltam, gondolkodás idő kell nekem, ezek után. Szótlanul mentünk be a házba Taehyungal, aki egyből le pattant a kanapéra, majd kifejezéstelen arccal meredt maga elé. Meglengettem előtte a kezemet, de úgy bámult tovább, mint aki észre sem vette, hogy előtte kapálózom. 

-Figyelsz rám? -Emeltem feljebb a hangom, mire torkot köszörült, majd helyezkedni kezdett a kanapén. 

-Hogyne, mond csak. -Nézett fel rám. 

-Úgy érzem, még mindig titkolsz valamit. Mi olyan nagy dolog, amit nem mondhatsz el nekem? utálom ha titkolózol. 

-Hidd el, elmondanám, ha tehetném. -Hajtotta le a fejét. -De azzal csak zűrt okoznék, és nem akarom, hogy ennél is jobban összekuszálódjanak a dolgok. Csak most kaptalak vissza! 

-Jaj Tae! -Huppantam le mellé idő közben. -Tudod jól, hogy ennél jobban már semmit sem fordulhat a feje tetejére. 

-És nem fogsz kiakadni? -Húzta fel félve egyik szemöldökét. 

-Már semmitől sem akadok ki. 

-Meg ígéred? hogy nem fogsz dühöngeni, és nem fogod Seulgin leverni a balhét? -Húzódott közelebb időközben hozzám, hogy mélyen a szemembe nézhessen, és hitelesebb legyen a mondandója. 

-Mikor bántottam én, Seulgit? 

-Akkor hát...Találkoztam az anyukáddal, egy katona lett belőle, fel akart keresni téged, csak nem merte, és elmondta, hogy Seulgi nem a vér szerinti testvéred! -Hadarta el hangosan egy szuszra, bennem pedig meg állt az ütő. 

Kifújtam a benntartott levegőmet, majd becsukott szemmel dobtam hátra a fejemet, hogy az a háttámlára essen. Erősen megfájdul a fejem, ettől a sok információtól. Seulgi nem a vér szerinti testvérem? és én ez tizenkét éven át, másképp tudtam? számomra nem változott semmi, de ha ő ezt megtudja, biztos vagyok benne, hogy megváltozom a szemében, és már nem leszek a bátyja. 

-Anya? és Jimin nem a testvérem? -Hallottam meg egy halk hangot a hátam mögött, mire mindketten egyszerre pattantunk fel, majd a kicsire néztünk. 

-Taehyung, csak viccelt, nem mondott igazat. -Nevettem fel kínosan, mire vállba löktem a mellettem állót, hogy ő is tegyen így. 

-Hát persze, tudod jól, hogy mókamester vagyok. 

-Hazudsz! mindent hallottam! és mikor akartátok ezt nekem is elmondani?! -Törölte le a könnyeit mondandója közben. -Nekem igenis, hiányzik anya! miért nem mondtátok el hogy itt van? mert kicsi vagyok, és nem tartozik rám? elegem van, hogy gyerekként gondoltok rám, aki nem tudhat semmiről. Ebben a sztoriban, nekem nincs is helyem! 

Még sosem hallottam őt ennyire ordibálni, és kifordulni magából. Igazán megtudom érteni, hogy most hogy érez, de vajon szavakkal megtudom őt vigasztalni? 

-Gyere ide Seulgi. -Tártam szét a karjaimat, majd leguggoltam, hogy át ölelhessem őt. 

-Nem vagy a testvérem, többet nem ölelek meg egy idegent! -Fordított hátat, majd eltűnt a fordulóban. Majd egy hatalmas csattanással jelezte, hogy a szobájába rohant. 

-Most jó így? -Kiáltott rám Taehyung. -Faggatózol, és ezzel mindent elrontasz. 

-Ne én legyek már a hibás, haver. -Ráztam meg rosszallóan a fejemet. -Általában, tényleg én vagyok mindenért a hibás, de most nem! ez senki hibája. 

-Igazad van, sajnálom. -Nézett rám, majd a szomorú arckifejezését, a gúnyos mosolya vette át. -Nem fog jobban a feje tetejére fordulni a világ igaz? na tessék. 

-Jól van már! -Forgattam szemet. -Mindenki hibázik, ne én legyek az egyetlen, akinek tilos! 

-Semmi ilyet nem mondtam. 

-De utaltál rá. -Vágtam rá, mire sóhajtott egyet. -Jól van, ne veszekedjünk, semmit sem oldunk meg vele. 

-Legalább ebben egyet értünk. 

Egy kisebb idő múlva, megbeszéltük, hogy csak holnap fogunk beszélni Seulgival, hagyjuk hogy leülepedjen a düh benne. Lezuhanyoztam, majd le is feküdtünk aludni. Jó volt hogy velem van a legjobb barátom, és nem egyedül kell végig mennyek ezeken. Az őszintét megvallva, nem gondoltam, hogy valaha visszajövök ebbe a városba. De nagyon is hiányzott, minden itt kezdődött, és fog is befejeződni. 

Másnap reggel, Taehyung horkolására keltem fel. Idegesen vágtam hozzá, a párnámat, hogy hagyja abba, de tovább horkolt. 

-Hülye vénember! -Morogtam, majd kisétáltam a fürdőbe, hogy elvégezzem a reggeli rutinjaimat, majd Seulgi szobája felé vettem az irányt. Nyitva volt az ajtó, amit eléggé furcsálltam, ugyanis mindig zárva hagyja. Beléptem, de senkit sem találtam odabent. Lenéztem a konyhába, de ott sem volt egy árva lélek sem. Így jobban szemügyre vettem a kuckóját, mikor egy füzetet pillantottam meg az ágyán, kinyitva. Közelebb léptem hozzá, majd amikor észrevettem, hogy írva van rá, azonnal odaszaladtam hozzá, majd leroskadva az ágyára, olvasni kezdtem. 

"Senkit sem szerettem még úgy, mint téged Bátyó! és biztos vagyok benne, hogy nem is fogok. Ebben a kis időben, amit veled töltöttem, csodálatos volt. Emlékszem, amikor nem foglalkoztál velem, de tudod, megértettem. Mivel tudtam hogy nagyon fájt neked, amikor apa, és anya elhagyott minket. És végül amikor visszataláltál hozzám, minden olyan volt mint régen, amikor még a szüleink velünk voltak, és nem ittak. Az olyan csodálatos volt! nekem már sosem lesz abban részem, hogy ha hazaérek, akkor anya kedvesen köszönt, aztán megsimogatja a fejem és végig hallgatja, mi volt ma velem az iskolában. Talán minden tizenkét éves erről álmodik, de akinek van, annak túl alapvető, hogy gondoskodnak róla. De nekem itt voltál te, és minden erőddel azon voltál, hogy nekem jó legyen. Szerettél, és vigyáztál rám. De amikor megtudtam, hogy nem vagy a testvérem, valami összetört bennem...El kell mondanom valamit. Nagyon magam alatt vagyok, sokszor gondolkodtam el azon, hogy itt hagyok mindent végleg, úgy hogy már nem lehet vissza fordítani. El akarok futni minden elől, magam mögött hagyni az iskolát, a barátokat, anyát, apát és téged is. Mert amikor arra gondolok, hogy nem vagyok senki terhére, megnyugvást érzek. Köszönetet akarok mondani neked, amiért úgy neveltél fel, mintha tényleg testvérek lettünk volna. Szeretlek, de nem tudom feldolgozni ezt, talán soha. Viszlát Jimin. "

Letettem a füzetet a kezemből, majd a patakokban folyó könnyeimet kezdtem le törölgetni. Felálltam az ágyról, majd bevittek a füzetet magammal a szobámba, és felkeltettem Taehyungot. 

-Mond Jimin. -Mondta halkan. 

-Ezt olvasd el kérlek! -Szipogtam, mire kinyitotta a szemét, majd felült. 

-Sajnálom, de még nagyon ködös minden, olvasd fel te, kérlek. -Mondta, miközben még csukódtak lefelé a szemei. 

Elolvastam neki ezt a hosszú kis irományt, amit nem bírt ki a végére, zokogás nélkül. 

-Miért nem vigyáztál rá jobban? -Zokogott fel. 

-Én azt hittem, épp elég az, amit teszek érte. -Töröltem le a könnyem. -De ha megtalálom, olyan erősen fogom magamhoz láncolni, hogy undorodni fog a szeretettől. 

Mindenképp meg kell találnom őt, ha török, ha szakad!

Sziasztok! bocsánat a késésért, megint. Ez a rész, most Seulgiról szólt, úgy gondoltam csinálok egy részt vele, hogy megtudjátok a belső vívódásait. Remélem tetszett, és nem okoztam csalódást. Észrevettem, hogy mostanában, egyre több ficiben jelent meg a Seulgi név. Pedig ezt én kezdtem el :( de aztán rájöttem, hogy van egy énekes nő, akit Seulginak hívnak, lehet azért van ez. Nos, a következő részig is PÁPÁ! :3