**Befejező rész!**

Amikor Taehyung hazaért, kicsit furcsálltam a viselkedését, ugyanis nem szólalt meg, ha kérdeztem csak bólogatott, és nem is akart válaszolni. Ezért idegesen ültem le elé, majd a szemébe néztem. 

-Baj van? 

-Nincs? -Kezdte el idegesen rágni a körmét. 

-Ez most kérdés volt? mert ha igen, én azt mondom van. És szeretném, ha elmondanád. 

-Nem nincs baj, csak...-Itt megakadt, majd vakarászni kezdte a fejét. Nem is kellett több, egyből kiszúrtam, hogy hazudni készül valamit. -Csak fáj a fejem. 

-Na...Ezt kár hogy mondat, ez a legalapvetőbb kifogás amikor valaki hazudik. Mondhattál volna jobbat is. Nos, hallani akarom mi történt. -Néztem rá idegesen, mire felállt, majd járkálni kezdett fel-alá.

-Nem mondhatom el. -Kezdte el hevesen rázni a fejét.

-Miért?! -Csattantam fel, mire nagy szemekkel meredt rám, majd újra gondolkodni kezdett. 

-Hagyjuk most kérlek. -Vont vállat hanyagul, majd elővette a telefonját, ugyanis üzenetet kapott. Egy ideig csak azt nyomkodta, én meg kezdtem ideges lenni. -Azért mert...Ajándékunk van számodra. 

-Ajándékunk? még kinek? -Nyaggattam újból.

-Csak nekem. -Mondta unottan, gondolom kikészíthettem már a kis fejét, a rengeteg kérdésemmel. -Szóval öltözz, elviszlek valahová. 

-Hm. -Értetlenül ráztam meg a fejem, de kíváncsivá tett a titkolózásával, és most ezzel az "ajándékkal" is. Azzal magamra öltöttem valami nagyon könnyű, és laza cuccot, de visszaküldött azzal, hogy ilyen ruhában, be sem tehetem a lábam arra a helyre. Így muszáj voltam valami nem túl kényelmes göncbe menni. 

                                                                        (***)

Egy klub előtt álltunk meg, ahová inkább sosem tenném be a lábamat. Egy karaoke-bárban, mi az ajándék? Azzal megfogta a karomat, majd behúzott a helyiségbe. Rengeteg ember ült odabenn, trécseltek, ittak, vagy énekeltek. Taehyung pont a színpad elé ültetett engem, így rálátást nyertem az előttem álló fahangú férfira, aki valami szerelmes dalt énekelt. A végén mindenki tapsolt, majd megkönnyebbültem amikor végre elhagyta a színpadot. Azzal egy pocakos férfi lépdelt fel egy mikrofonnal a kezében. Értetlen sületlenségekről beszélt, amiből megállapítottam, hogy övé a hely, és csak köszöntőt mond. 

-Sziasztok! -Hallottam meg egy ismerős hangot, mire odakaptam a fejem. -Jimin! -Mosolygott rám, mire felálltam a székemből, majd kezet fogtam vele. Komolyan mondom, hiányzott. 

-Sehun, jó újra látni. -Mosolyogtam tiszta szívemből. 

-Nekem mondod, de rég nem láttalak! -Ült le közénk, három itallal, és elénk tolta a miénket. Azzal megint a beszélő férfire szenteltem a figyelmemet, aki éppen egy új énekelni készülő emberkét jelentett be. De nem gondoltam volna, hogy túl ismerős lesz az a név. 

-A következő férfi, egy szerelmes számmal jön, aki szívét lelkét belefogja adni a dalba. Egy bizonyos személyhez akarja eljuttatni a mondandóját. Jeon Jungkook, fáradj fel a színpadra! -Azzal fellépett, majd meghajolt, és elvette a mikrofont a férfitől, aki mosolyogva paskolta meg a vállát, majd távozott. Mindenki megtapsolta, de mégis esetlenül állt ott, majd végig vezette a tekintetét a közönségén, mikor meglátott engem. Komolyan fontolgattam, hogy felállok, és elmegyek innét, hiszen tudtam, hogy ez most nekem fog szólni. Küldött felém egy szomorú mosolyt, majd szájához emelte a mikrofont. Mindenki nagy szemekkel figyelte őt, én pedig szégyenemben eltűntem volna. 

"Amit akarok, az semmivel sem több, csak hallani, hogy kopogtatsz az ajtómon. Mert ha újra látom az arcodat, biztos hogy boldog emberként halhatok meg. Amikor utoljára elköszöntél, egy kis részem meghalt. Egész éjjel könnyek között feküdtem, nélküled, egyedül. 

"De ha szerettél, miért hagytál el?

vigyél magaddal, vigyél magaddal. 

Minden amire szükségem van, látni téged,

látni téged...

Mert te a legjobbat hoztad ki belőlem, azt a részemet, amit már sokszor láttál, azt akarom hogy tűnjön el!

Fogtad a lelkem, és tisztára törölted. 

Ami szerelmünk, moziba illő volt. 

De ha szerettél, miért hagytál el? 

Vigyél magaddal, vigyél magaddal..."

Lehajtottam a fejemet, amikor abbahagyta, majd mindenki őrült tapsviharba kezdett. Tényleg gyönyörűen énekelte el, és szerelemtől fűtött volt, de én képtelen vagyok elfogadni ezeket az érzelmeket. Kitoltam magam alatt a széket, majd fogalmam sem volt hogy merre, de elindultam, csak nem akartam őt látni, rossz látnom, hogy szenved miattam. Megálltam egy tökéletes sarokban, ahol kiengedhetem a könnyeimet, majd arcomat tenyerembe temettem. 

-Szeretlek...-Hallottam meg a hangját, pont előttem, majd ránéztem. 

-De én már nem. -Ráztam meg a fejem. 

-Bocsáss meg. -Hajtotta le a fejét, majd kezemért nyúlt, és azt kezdte el szorongatni. 

-Nem... -Mondtam alig hallhatóan. 

-De. -Mosolyodott el. 

-Nem. -Mondtam határozottan, mire újból felkuncogott. 

-De!

-Nem!

-De!

-Nem! -Mondtam szinte már nevetve. Komolyan, nagyon gyerekesek tudunk lenni, ha egymás közelében vagyunk. 

-Hogy mutassam még ki hogy szeretlek? 

-Nem kell sehogy, mert engem nem hat me-

Éppen válaszoltam volna neki, mikor a tenyerét számra tapasztotta, hogy ne mondja ki a mit akarok. Majd amikor látta, hogy a meglepettségtől sem járna más a lepcsesem, ajkaimra hajolt, majd karját is derekamra vezette. Túl rég éreztem, ezt, és túl jól esett ahhoz, hogy ellenkeztem volna. Őrülten falni kezdtük egymást, míg nyelvét át nem vezette az én számba, én pedig az övébe. Lassan vált el tőlem, majd arcom minden egyes pontját belepte apró puszikkal. 

-Tudod, milyen magányos voltam nélküled? -Mondta két puszi között, mire bólintottam egy aprót. 

-Igen, mert én is így éreztem magam. -Vontam teljesen magamhoz, majd kacér mosolyra húztam a számat. -de tudod, ennyitől nem adom be a derekam. -Kacsintottam rá, amit egyből értett. Természetesen arra céloztam, hogy küzdenie kell értem. 

Csak vicceltem! hogy is hagyhatnám itt abba? nem szabadultok tőlem egyhamar! csak vicc volt felül az a BEFEJEZŐ RÉSZ. Nos remélem tetszett, és nem okoztam csalódást. Sajnálom ezt a sok késést, de most egy másik ficimbe fektettem minden erőmet. Most már újra jönni fogok. Remélem. Addig is PÁPÁ! :3