-Ne! kérlek Jimin...Össze vagy zavarodva. Gondold ezt át. Gyere be, ülj le. -Fogta meg a karom, mire felszisszentem. Fájt Junkook erős fogása. Megmaradt a helye

-Nem! most vagyok a legtisztább. El kell mennem Taehyung. Még találkozunk. -Vontam szoros ölelésbe, amit zokogva viszonzott. -Ne kérlek se sírj...Nem így akarok rád emlékezni. Mosolyogj! -Néztem rá, mire letörölte a könnyeit, és magára húzott egy hazug mosolyt. 

-Had kísérjelek el. -Mondta, mire fejet ráztam. 

-Nem kell. Akkor még talán el sem tudnék menni. Gyere ide még egyszer, utoljára. -Öleltem meg még egyszer, majd intettem neki egyet. 

-Minden nap felhívlak. Sőt, minden percben. Ne felejts el. -Engedett el, mire megfordultam. 

-Sose foglak elfelejteni. Te vagy a legjobb! -Mosolyogtam rá, majd elindultam. 

Ha nem találkoztam volna Junkookal, aznap...Talán jobb életem lenne. De így, megismerhettem az igaz szerelem jelentését. És a szerelem múló állapot. Ha nem vetettem volna véget neki, akkor még mindig szerelemben, vakon élném a tudatlan életemet. Elővettem a kulcsomat, majd elfordítottam. Beléptem rég nem látott házamba, majd Seulgit kezdtem keresni. 

-Seulgi! -Néztem rá, aki éppen videó játékozott. 

-Jimin! -Állt fel, majd megölelt. -Sokáig hagytál magamra! 

-Remélem, nem voltál magányos, és jól be voltál zárkózva. -Simogattam meg a hátát, mire bólintott egyet. 

-Nem voltam magányos, mert az osztálytársaimmal voltam délután. -Mosolyodott el. 

-Nocsak! új barátok? -Vigyorodtam el. 

-Igen! 

-Ülj le egy percre. -Utasítottam, mire lehuppant a kanapéra, lábát lóbálva. Majd figyelmesen nézett rám. -Elutazunk valahová, csak te meg én. Válasz egy helyet! 

-Mi? itt hagyjuk a várost? -Nézett rám szomorúan, mire bólintottam egyet. -Végre voltak barátaim. Nem bántott a tanár úr sem. Téged is ideköt ez a hely. 

-Tudom Seulgi, és hiányozni fog. -Fogtam meg a kezét. -De egy új élet kell kezdenünk. 

-Ami lehet, hogy csak neked lesz jó. -Fordította el a tekintetét. 

Végül sok győzködésem után, Kanada lett a győztes. Azon belül Torontó. Össze is pakoltuk a cuccainkat, majd kiléptünk az ajtón. Már nem is tudom, hányszor hagytam el ezt a házat. Beszálltunk a taxiba, ami egészen kivitt a reptérig. Szótlanul szálltunk fel a gépre, majd helyet foglaltunk. Ahogy a gép már nem érintette a talajt, máris honvágyam lett, és legszívesebben visszafordultam volna. De már nem lehetett. Hátrahajtottam a fejemet, majd gondolkodni kezdtem. Vajon Junkooknak sikerült megtalálnia Liát? vagy Taehyung...Gondolni fog rám? remélem nem felejt el. Ugyanis fogalmam sincs, mikor megyek vissza. Elegem van, ebből a "kellesz nem kellesz" játékból. Akkor legyen vége, egy nem kellesszel. Öt órás kínzó út után, leszállt a gépünk. Elindultunk hát az új házunk felé. Elég nehezen tájékozódtam, és az angol tudásom sem a plafont veri, ezért nem tudtam megkérdezni senkit sem. Végül is, csak oda találtunk nagy nehezen, majd bekopogtattam. Türelmesen vártam, mire kinyitódott az ajtó. A nő koreai volt, talán azért választottam ezt az albérletet. Átadta a kulcsokat, majd minden fontos dolgot elintéztünk. Aztán egyedül maradtam Seulgival. 

-Na, hát ez lenne az. -Néztem körbe, a tágas nappaliban. 

-Nincs otthon érzetem, egyáltalán...-Tette karba a kezét, majd nézelődni kezdett. -Hogyan fogok ehhez hozzászokni? 

-Hidd el, sikerülni fog. -Mosolyodtam el halványan. 

                                                               =^..^=Pár héttel később=^..^=

Hogy hogyan éltem túl Junkook hiányát? egyszerű...Belefulladtam a munkába. Egy nagyobb áruházban árufeltöltőként, és itthoni munkát végezve pedig könyvet fordítok. Így keresem meg a napi betevőt, és így nem gondolok rá. Napokig hívott, keresett, nem akart békén hagyni, de most már nem keres. Két furcsa érzés között lebegek. "El akarom felejteni, de közben mégsem" éppen a dobozokat pakoltam fel a sorokba, amikor valaki a vállamra fogott. Ijedtemben elejtettem a súlyos dobozt, el akartam kapni, ezért a kezemre esett. 

-Ó jaj! ne haragudj! -Guggolt le elém Hugó, egy munkatársam. A nevéből, már az elején leszűrtem, hogy Spanyol. Le sem tudná tagadni, bronzos bőr, fekete szem, fekete haj. Az angol tudása, felér az enyémmel, ezért néha keservesen értjük meg egymást. Ezt leszámítva, vele jövök ki a legjobban innen. 

-Hagyd csak, semmi baj. -Ráztam meg a fejem, majd fölegyenesedtem. 

-Mit hagyjak? -Ráncolta szemöldökét, amin felnevettem. -Ja, már értem. -Kuncogott fel. Nos, jó munkát. 

Erről beszéltem, nehéz néha megértenem. Valami emlékeztet Hugóban, Junkookra. Nem a kinézetre értem, hatalmas az eltérés, de a jelleme, és a kisugárzása, már nagyon hasonló. Utána néztem, elbambulva, mire megfordult, és rám mosolygott. 

-Nem nézhetsz rá! -Sziszegtem halkan az orrom alatt, és elkaptam a tekintetem. -Neked még így is csak, Junkook van...

Sziasztok! remélem tetszett ez a rövidke kis rész. A következő hosszabb lesz, és jobb. Azért jöttem újabb résszel, mert több ideig nem is voltam. No, a kövi részig is PÁPÁ! :3