Sziasztok! egy kis emlékeztető! Kim Lia-neve szerepelt Junkook portréja alatt. Ez a rész, egy visszaemlékezés a nő részéről, és egy +vissza a jelenbe. Remélem értékelni fogjátok, mert mindent bele adok, hogy felnőttes gondolkodást kölcsönözzek Liának. Jó olvasást! :3 <3

A nevem Kim Lia. Szeptember tizedikén elhagytam Kou szigetét, és körülbelül egy napon belül, ott voltam Koreában. Autóval járok, ezért Junkook Kou szigeti lakása, iroda, plusz lakásként szolgált nekem, a távollétében. Itthon mindenféle munka várt rám, szépen sorban. Ezeket egyesével kellett feltakarítanom, majd amikor végeztem az összes "szeméttel" rátérhettem a lényegre. Junkookal, négy és fél éve Kou szigetén találkoztam, a tanárképző főiskolán. Engem nem az fogott meg benne, amit a többi velem egy idős nőt. Engem a precízsége, kitanultsága, és megválogatott beszédstílusa ragadott magával. Habár velem ellentétben ő sokkal rátermettebb volt arra, hogy iskolában tanárként helyezkedjen el, én vetélytársat véltem benne felfedezni. Aztán másfél évre rá, amikor végeztünk az iskolával, a legközelebbi Passcort egyetemre jelentkezett. Itt elváltak az útjaink. Nem hagyhattam ennyiben az egészet, ezért a rákövetkezendő évben, én is jelentkeztem oda. Junkook, felismert engem, és az első mondat amit felém irányított, az ez volt "Te engem követtél?" ezek után, nem vett rá a lélek, hogy nélküle legyek. mindenhová együtt jártunk, és tanultunk. Bár ő annyi érzelmet mutatott felém, mint egy jégcsap. Csak telt az idő a tanulással, mire otthagyta az egyetemet. Ezért, én is vele tartottam. Ezt a kis várost, a szerelem városaként emlegették. Ezt sosem cáfoltam meg. A minket körülölelő tenger, és hegyek, azt borító pálmafák, már akkor szerelmessé tette az embert, ha nem is volt kibe. Az egyik naplementén, lementem a partra. Amikor megpillantottam a rózsaszín szürkületben álló, habokat figyelő, szomorú srácot. Az unifornisa nélkül, még nem gyakran láttam őt, ezért bele, bele dobbant a szívem a látványába. Egy laza fehér ing takarta a testét, ami elegánssá tette, már így is hatalmas jellemmel rendelkező férfit. A kavicsokkal dobálózott, mire mellé léptem. Rám emelte tekintetét, mire egy apró mosolyt véltem felfedezni szája szegletében. "Én Koreába megyek" mondta, mire nekem kétszeresére nyíltak a szemeim. "És azt akarom, hogy gyere velem" csak nyökögtem, és egy apró mondat sem hagyta el a számat, ezért csak bólintottam egyet. Ezentúl megkezdődött a független, felnőtt életünk. A szerelmem iránta viszonzatlan volt. Egyfajta támaszként szolgáltam neki. Ugyanis Junkook szívét, valami erős bánat nyomta. Egy félévre rá, felkeresett engem egy cég, ahová még Kou szigetén jelentkeztem. Minden álmom azt volt, hogy festőművész lehessek. De az élet, mindig más akadályokat, és feladatokat szabott elém. Megesküdött nekem Junkook, ha végzett az itteni feladataival, visszajön a városkába. Így hát nyugodt szívvel mentem haza, hogy valóra váltsam az álmomat. A sikereim, sikerre halmozódtak, de Junkook, sehol sem volt. Mire egy nap, betoppant a városba, azonnal újra elvarázsolva engem. Az mondta nem maradhat velem, ugyanis talált egy munkát, tanárként. Boldog voltam, hogy végre felnőtt lett. De akkor velem mi lesz? gondoltam magamban. Majd egyik éjszaka, megkérte a kezemet. Akkor adott életemben elsőnek egy csókot, és elhatároztam, hogyha megunom a művészi életet, hozzá megyek. 

Négy és fél év telt el ezek óta. A gyűrűvel az ujjamon ültem be a kocsimba, és Korea felé vettem az irányt. Én is tanár leszek. Aztán Junkookra fogok főzni, mosni, és takarítani. Junkook, szomorú arccal várt engem. Azt mondta, van valaki, akit sokkal jobban szeret nálam. Szinte biztos voltam benne, hogy a távollétében, rá fog találni, az igazi szerelem. De mivel engem sosem szeretett, nem lepődtem meg. És mivel én egy fél életét töltöttem be, be kellett egyeznie abba, hogy ennyit megérdemlek a fáradozásaimért, hogy összeházasodunk. Engem teljesen hidegen hagyva, szerelme. 

-Mi? -Kiáltottam fel, a hír hallatán. 

-Jól hallottad. -Fordította el a tekintetét mosolyogva. -Azt hiszem, ő is szeret engem. 

-Fel szeretném dolgozni, egy pillanat. -Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam azt. 

Sehun, egy kiegyensúlyozott erős jellemű alkat. Az, hogy ő egy ilyen "fiúval" legyen együtt, teljességgel lehetetlen. Rengeteg lányt kaphatott meg az előző iskolában, ezért képtelen voltam elhinni ebből egy szót is.

-Hazudsz Taehyung! -Nevettem fel, majd vállba bokszoltam. 

-Szerinted, valaha tennék ilyet? lehet nem sült ki jól, de csak megakartalak nevettetni. -Kezdett el grimaszolni, majd beleremegett a gondolatba. Egy hatalmas kő esett le a szívemről, majd nevetni kezdtem. 

Aznap este, Taehyung nálam aludt, hogy megvigasztalhasson. Ami kisebb, nagyobb sikerrel sikerült is neki. Bár a gondolata a Junkook nélküli iskolának, még mindig könnyeket csalt a szemembe. 

Reggel Taehyung motoszkálására ébredtem fel. Szemet forgattam, amikor észrevettem mit csinál. Megint az új ruháimat nyúzta. 

-Hányszor mondjam el, hogy ne érj hozzájuk? -Dugtam a fejemet a párnámba, majd nevetni kezdtem. 

-Elnézést! -Dobta el az anyagot, majd vigyorogva, aki nem is csinált semmit, készülődni kezdett. 

Azzal kikeltem, majd a fürdőbe vettem az irányt. Megengedtem a vizet, majd alá álltam a sugárnak. Álom, és valóság közti állapotban lebegtem. Nem éreztem fájdalmat, és hiába nevettem, olyan volt, mintha csak egy bábú lettem volna. Olyan volt, mintha ezer éves szakításnak lett volna vége. Pedig még csak együtt sem voltunk. A hiány a legrosszabb dolog a világon, az egyedüllét után. Kiskoromban rá jöttem valamire, amit azóta is így gondolok. Ha nem találták volna fel a magány szót, akkor nem is ismernénk, tehát nem éreznénk olyan dolgot, amit nem is ismerünk. Bárcsak, nem találták volna fel. Ezernyi darabokra szaggatott a tudat, hogy nincs itt Junkook. Olyan üres voltam belülről, mint egy kiivott palackos üveg. Szinte a hasam is belefájdult az ürességtől. 

-Biztos csak éhes vagy. -Jött elő Seulgi ezzel az ötlettel, amikor mind a kettőnek elmeséltem a gondolataimat. -Azért fájdul be a pocid. 

-Te mindig csak a kajára gondolsz. -Szúrtam mutató ujjamat a pufók arcába. -Na, de majd siess hazafelé a suliból, és a tanárod megint kicsesz veled, nekem szólj! 

-Így lesz! majd találkozunk. -Szaladt be Seulgi az iskolájába. 

-Te melyik suliba jársz? -Kérdeztem barátomat, mire hatalmas mosolyra húzta a száját. 

-Ahová te! -Húzódott az egész arca egy csillogó mosollyá. 

Eltátottam a számat, majd ugrálni kezdtem örömömben. Majd a nyakába ugrottam. Jó volt, hogy legalább ő ott volt velem. El sem tudtam volna képzelni, mit csináltam volna egyedül. De szebbé tette a napomat, hogy végig mellettem lesz. 

Beértünk az első órára, majd lepakoltunk. Szomorú tekintettel néztem az üres tanári asztalt, ahol nem Junkook áll. Megráztam a fejem, ugyanis könnyek gyűltek a szemembe. Majd azzal, be is csengettek. Egy ismeretlen nő sétált be, mire mindenki kérdőn nézett rá. Lepakolt Junkook asztalára, majd felénk fordult. Rövid fekete haja volt, és kedves arca. Úgy nézett ki, akár egy igazi művész. A ruhája volt a leginkább figyelemfelkeltő. 

-Sziasztok! Kim Lia vagyok, az új testnevelés, és irodalom tanár. Remélem, élvezni fogjátok velem az órákat. Valami kérdésetek lenne? 

Eltátottam a számat, én nem jutottam levegőhöz. Junkook portréja alatt szerepelt a neve. Idegesen megráztam a fejemet, majd beszívtam a levegőt. Szemtől szemben állt velem az a nő, aki most leginkább tudok gyűlölni a világon. Miatta hagyott el Junkook, azaz nem, de mégis hányingert kelt bennem a tudat hogy ezzel a nővel van. Idegesen csaptam rá a padra, mire mindenki felém kapta a fejét. Taehyung összeráncolt szemöldökkel nézett rám, majd ellágyult az arca, és eltátotta a száját. Majd fölemelte a kezét.

-A tanárnő szeret festeni? -Tette fel a jogos, mégis bugyuta kérdést. 

-Egy művésznek vallom magamat. Igen, szeretek. -Bólintott kedvesen. 

Sziasztok! jó hosszú lett ez a rész, 1000-felül áll. Remélem tetszett, és nem okoztam vele csalódást. Nem jöttem ari résszel, mert elnyúlt a rész. De a következőben meghozom! amúgy szerintetek nem fura az, ahogy két emberi élet összefonódik? mindenkinek más élete van, más történettel. Mégis, egymásra találnak. Ez nekem nagyon fura >.< A következő részig is PÁPÁ! :3 és ha érdekel valakit ez az összetalálás téma, le írhatja a véleményét komiba, mert nagyon érdekelne.