Sziasztok! meglett az 1k megtekintés. Nagyon örülök neki, szuperek vagytok. Nem gondoltam volna, ugyanis egy könyvem sem volt befutó. Ezért most megajándékozlak titeket, még egy résszel. :) Még egyszer köszönöm.    

|két nappal a születésnap után|                                                                                                                                                                       

-Képzeld! megcsinálták a házadat. -Nyitott be mosolyogva a szobámba Teahyung. 

-Komolyan? azonnal vissza költözhetek? -Nyíltak tágra a szemeim, a hír hallatán. És repesni kezdett a szívem. 

-Amikor akarsz. -Vont vállat. -Viszont Junkook beszélni akar veled. Lent vár, én viszont megyek haza. 

-Vajon miről akar? rendben, holnap találkozunk. -Kászálódtam ki az ágyból, majd kezet fogtam barátommal, köszönésképpen. 

Kikísértem az ajtóig, majd leültem a rám váró Junkook mellé. Majd kérdőn néztem rá. Éppen telefonozott, majd felmutatta mutató ujját, hogy mindjárt abba hagyja a telefonálást. Ezzel lerakta maga mellé a telefonját, majd rám nézett. 

-Kérnék valamit. -Vonta fel szemöldökét. 

-Mi lenne az? -Vontam vállat.

-Hogy csak holnap költözz vissza. És akkor én is segítek. És még valami. Ha visszamész a szobádba, kérlek nézd meg a gépedet. -Mosolygott rám kedvesen. 

-Benne vagyok. -Majd éppen álltam volna fel a kanapéról, mikor megakadt a szemem, a konyhában lévő, rengeteg táskán, és bőröndön. Ami láthatólag tömve volt. -Mik azok a cuccok?

-Taehyung kérte, hogy a nem használt ruhákat, és egyéb dolgokat vigyem el neki. -Bólogatott, majd rám nézett. 

-Értem. -Fordultam meg, majd felszaladtam a szobámba. 

Pakolászni kezdtem, de aztán rájöttem, hogy nem is hoztam magammal semmit. Csak ruháim vannak, amit junkook vett nekem. Tehát csak egy táska holmim volt. Azzal leültem a gépem elé, majd azonnal egy hosszú szöveg fogadott. Vettem egy nagy szuszt, majd olvasni kezdtem. 

Jiminnek!

Sok időt töltöttünk együtt.  Ha ez a két hónap, hosszúnak mondható. Sokat agyaltam, helyes e az, amit veled teszek. Most biztos arra gondolsz "nem is tettél velem semmit" de igen. Én egy felnőtt ember vagyok. És egy fiatal sráccal vagyok nap mint nap. Lelkileg zsarollak, ami egy fiúcskának, azaz neked, könnyen elhihető amiket mondok, vagy teszek. Nem azt akarom mondani hogy naiv vagy, csak azt hogy könnyen rá tudlak venni dolgokra. És ez nekem nehéz...Mert olyan sok mindenre vennélek rá legszívesebben, amit te igazából nem is szeretnél. De megígértem hogy nem teszek veled semmi olyat, amit nem akarsz. Sosem felejtem el, amikor elsőnek láttalak meg. Te megmentettél engem! ez az, amit sosem tudnék kompenzálni. és valami amit eddig nem tört felszínre, elszeretnék neked mondani. Jimin, szeretlek. Ezért nem maradhatom a közeledben. A régi barátnőmhöz költözöm, Liához. Akiről kifaggattál engem. Vele fogok maradni, távol ettől a várostól. Nem fogsz tudni megtalálni engem. de szerintem nem is akarsz. Köszönöm hogy veled lehettem.                /Junkook/

Észre sem vettem, de könnyek gyűltek a szemembe. Felzokogtam, majd kezemet, szám elé kaptam. És úgy olvastam el újra, és újra, hátha csak valamit félre értettem. Majd kitágultak a szemeim, mikor eszembe jutott "a bőröndök a konyhában" felálltam a helyemről, és futni kezdtem a konyha irányába. De már nem volt ott semmi, és senki. Kinéztem az udvarra, és a kocsija sem állt a helyén. Letöröltem a könnyeimet, majd leültem a földre. 

-Olyan hülye vagy! -Csaptam arcon magamat. 

El sem hiszem, hogy nem vallottam be magamnak az érzéseimet. "köszönöm junkook, hogy itt hagytál. Most már tudom, mit érzek irántad" Hevesen kapálózni kezdett a szívem, ahogy a tőle üres iskolára gondolok. Junkook nélkül lenni abban az iskolában...Borzalmas. Nem lenni vele a szünetekben, nem vele lenni itthon, nem fog idegesíteni. Nehezen vettem ezektől a gondolatoktól levegőt. Majd végül felálltam a földről, majd előkaptam a telefonomat. Majd kikerestem a nevét, és felhívtam őt. Majd egy fa hang szólt bele, hogy a telefonja ki van kapcsolva. Hitetlenkedve hívtam újra, de semmi válasz nem volt. Hajamat tépve mentem vissza a házba, majd benyitottam Junkook szobájába. Megcsapott a kellemes illata, amitől újra könnyek törtek a szemembe. Majd megpillantottam egy kötet pénzt az ágyán. Mellette egy cetlivel. 

"Ettől még felelősséget vállalok érted. Ne de...Miért nyitottál be a szobámba?" 

Nevetni kezdtem, ahogy még írásban is engem idegesít. Majd a pénzre néztem. Fintorogni kezdtem, de szükségem volt rá, ezért felkaptam azt. Majd letörölve az összes könnyt az arcomról, benyitottam Seulgi szobájába. 

-Gyere, indulunk haza. -Biccentettem kifelé. 

-Máris? -Húzta fel a szemöldökét. 

-Máris. Pattanj. -Erőltettem magamra egy mosolyt. De nem tudtam boldog lenni. Kimondottan szomorú voltam. 

-És hol van Junkook bácsi? -Nézett körbe a házban, már a cuccokkal a kezünkben. 

-Elment egy kicsit. Még látni fogod. -Kezdett lefelé görbülni a szám, de visszafogtam a sírást Seulgi előtt. "Majd otthon sírok"

-De ugye fog még nekem főzni? -Nézett rám szomorúságtól csillogó szemekkel. 

-Kérlek...Nem mondj most ilyeneket. -Néztem rá tettetett idegességgel, mire vett egy mély levegőt, és kilépett a házból. 

Bezártam a házát, majd elraktam a kulcsát, mélyen a táskám aljára. Vetettem egy utolsó pillantást a házra, majd beszálltunk az előre lehívott taxiba. Nagyon hamar eltelt az út, ugyanis azért imádkoztam, bárcsak sosem kéne elhagynom azt a környéket. Majd amikor megálltunk, rá néztem az új házunkra. Nem is keltett bennem otthon érzetet. Csak sivárságot és ürességet. Kifizettem Junkook pénzéből a fuvart, majd megálltam a ház előtt. 

-Hogy is jutunk be? -Húztam fel egyik szemöldökömet. 

-Hát így! -Tárult ki előttem az ajtó. 

-Taehyung! -Gyűltek a szemembe a könnyek, ahogy megláttam legjobb barátomat, és éreztem, beszélhetek az érzéseimről valakinek. 

Feltessékeltem Seulgit a szobájába. Majd én is bevettem magamat az enyémbe. Majd leültem az ágyamra, és sírni kezdtem. 

-Mi a baj? nem akartál vissza költözni? -Nézett rám Taehyung nagy szemekkel. 

-Valóban nem akartam! De...Junkook elment. -Néztem fel rá, mire ellágyult az arca, és leült mellém. 

-Hogy érted? -Tátotta el a száját. 

-Elment! -Ordítottam rá, mire megrezzent. 

-Felfogtam! -Kiáltott fel ő is. Egyre feszültebb lett a hangulat, mire megragadtam a pólójánál fogva, és ajkára tapadtam. 

Jó ideig csókoltam, de ellenkezni kezdett. Eltávolodott tőlem, majd felállt, és csak meredt rám. Majd szájára tapasztotta a kezét. 

-Mi van? meg is basztál már! mit csinálsz úgy, mintha meg sem történ volna? akarod még egyszer? gyere! -Ordítottam torkom szakadtából, és felálltam, majd elé léptem. Nagy szemekkel meredt rám, és meg sem mert szólalni. Még csak nem is pislogott. Majd megköszörülte a torkát, és vállaimra fogott. 

-Nyugodj le. Vissza fog jönni. Csak egy kis idő kell neki. -bólogatott, mélyen a szemebe nézve. 

-Szerelmes vagyok belé. -nevettem fel, megrázva a fejemet. -Érted? szerelmes...

-Te jó ég! -Tátotta el újból a száját, majd elengedett. -Így már értem. 

-De mégsem vagyok biztos benne. -Kaptam homlokomra, és vissza ültem az ágyra. 

-De az vagy. -Bólogatott, majd habozva mellém ült. 

-Ezért...El akarom felejteni. -Néztem rá, majd megöleltem őt. 

-Nyugalom. -Simogatta a fejemet -Én összejöttem Sehunnal! -Mondta hadarva, alig érthetően, mire ráemeltem a tekintetemet. 

-Mi? -Kiáltottam fel.

Sziasztok! remélem tetszett a rész, és nem okoztam vele csalódást. Megint bonyolítani akarok, szóval még jobban elfog nyúlni a sztori ;) de addig is PÁPÁ! :3 És még egyszer köszönöm az 1k-s megtekintést. A következő részben valami meglepit szánok nektek. És kérlek...Adjátok belém az erőt, mert holnap dolgozni megyek! :O