|Visszaemlékezés öt hónappal ezelőtt| 

Idegesen túrt hajába, és meredt maga elé. Egy biztató szó sem jutott az eszembe, de egy kérdés nagyon nyomasztott. 

-Legalább használtál vele gumit? -Néztem rá gúnyosan, ugyanis mindig is tudtam, hogy nagy nőcsábász és legalább egyszer elfogja felejteni. 

-Pont ez a baj! -Nézett fel rám idegesen, a földön ülő. -Nem.

-Ide oda kúrogatsz, de a gumi derogál? hogy lehetsz ekkora...Inkább nem mondom ki. -Raktam idegesen csípőre a kezemet. -Legalább mindenkinek elkürtölte hogy lefeküdt nagy menő Taehyungal? 

-Ja, mindenki tudja. -Dobta neki a falamnak, a vizespoharat, ami nagyot csattant. 

-A rohadt életbe! én nem vállalok érted felelősséget, ha majd a porontyával a karjába fog suliba jönni. -Léptem oda hozzá, majd egy taslit adtam neki. 

-Hagyj békén, ne ütögess, elég bajom van! -Rúgott belém, majd fel állt a helyéről. -Le fogom tagadni. 

-Ahhoz nagyon értesz. -Forgattam meg a szemem. -De amikor használnod kell a hülye fejedet, csak egy sötét lyuk keletkezik oda, és a farkad veszi át az uralmad, az apró agyad felett. 

Aznap este, végig beszéltük az éjszakát. végül arra jutottunk, hogy nem mondjuk el senkinek az igazat, és a végletekig tagadni fogjuk. Ez volt Taehyung, utolsó és első baklövése. Másnap reggel, az iskola előtt várt minket a lány, de csak szótlanul kikerültük őt, és mint a menő filmekben, felvettük a napszemövegünket, majd a bőrkabátunkban feszítve léptünk be az iskolába, ahol csak egy valaki nem hunyászkodott meg előttünk. Az Sehun volt. 

Ezután, végletekig követte a lány Taehyungot, posztolt róla, a suliban a nyomában járt, minden este felhívta őt, és üzenetekkel bombázta. Ez volt az egyik oka, hogy Taehyung, velem együtt váltott sulit. 

Kocsmáról kocsmára jártunk, ittunk, balhéztunk, autókat gyújtogattunk, kurváztunk, drogoztunk, és ezt mind úgy, hogy nekem volt egy öcsém, aki egyedül várt rám otthon. Míg még anyámék valahol a városban az egyik sarkon ittak, vagy éppen sexeltek mindenki előtt. És még csodálkoztam, hogy ezek után, megtudtam javulni. 

Mégis, ezek után, fogalmunk sem volt hogy amíg mi buliztunk, táncoltunk, ittunk,   a lány méhében, Taehyung gyermeke fejlődik. És hogy megfog minket találni, a város másik végében, az új iskolában. 

Rengeteg futó kapcsolatom volt nekem is, de mindig figyeltem arra, hogy sose legyen belőle baj. Anyámról, és apámról, csak annyit tudtam, hogy kiköltöztek a házból hogy új életet kezdessenek ketten. Seulgi már az én gyámom alatt lett, nem tudom mit tettem volna, ha nem kapom meg őt. De mai napig sajnálom, hogy nem törődtem vele. Emlékszem amikor az első szerelem ütött be nála, de én nem segítettem neki. Mert akkor éltem a nagy csajozós korszakomat, amikor nem figyeltem senkire. 

Sehun már akkor régen bántott engem. Rengeteg helyet foglalt el az életemben, a sok bántalmazással, és beszólásával. De már az életem részévé vállt, úgyhogy ha ő nem lenne, talán valami hiányozna az életemből. 

|Junkook|

Sosem hittem a csodákban, pontosan azóta amióta egyedül maradtam. Soha nem szeretett senki, és elítéltek. 

tizenöt éves voltam, amikor anyám elhagyott. Egyedül maradtam a számlákkal, és a félelmeimmel. Minden lakos tudta hogy egyedül élek, ezért segítettek nekem. Nagyon hálás voltam, de  nem tudtam viszonozni. míg egy este betörtek hozzám, és tönkretettek mindent. Engem is magukkal vittek. 

Sötét szoba, nyirkos falak, bilincsek, és büdös. Mostanáig is kiráz a hideg, ha erre gondolok. és fájdalom, na meg a kín. Az ott töltött másfél év alatt, megismerkedtem az egyik el rablómmal. Furfangos kisgyerek voltam, ezért kiterveltem, hogy nagyon közel fogok hozzá kerülni, hogy kijuthassak. Egy nap, amikor egyedül voltam vele, kivitt engem a levegőre. Nem láttam semmit, hiszen majdnem két évet, koromsötétben töltöttem. Olyan boldog voltam, hogy végre kint lehetek. Mikor voltam olyan merész, és futni kezdtem, ahogy csak bírtam.  A férfi pedig utánam. alultáplált, és gyenge voltam. Elkapott. Majd így szolt:

-Félre ismertelek, te kis taknyos. Most már biztos lehetsz benne, hogy az egész életedet, egy pincében fogod leélni. -Súgta a fülembe, miközben rajtam feküdt. És lassan levetkőztetett.

Abban a pillanatban úgy éreztem, megtörtem. Mégis, egy olyan érzés szállt belém, amit életemben csak egyszer éltem át. Amikor öngyilkos akartam lenni, és a sínre álltam. Odajött hozzám legjobb barátom, és komolyan megkérdezte, hogy ezt akarom e. A válaszom igen volt. Erre erősen megfogott, és a sínen tartott engem. Majd így szolt:

-Ha megakarsz halni, egy plusz életet is elfogsz venni. -Mutogatott hevesen magára, majd szorosan tartott. 

Farkas szemet néztem a sebesen közeledő vonattal, és a halállal. Sírni kezdtem, és kirántottam magamat a barátom kezéből. És azon nyomban, leszaladtam a sínről. De csak én éltem túl. Nem húztam magammal a barátomat. Ez volt az első törésem, és a halál iránt feltörekvő félelmem. 

Kereken tíz év telt el az eset óta. Azóta sem tudom eldönteni hogy beteg vagyok, vagy csak egy kicsit más mint a többi. 

Az új élet kapuja felé araszoltam, és rengeteg fiatal, használni való tárgy nyüzsgött körülöttem. 

-Tárgy, tárgy, tárgy tárgy. -Mormoltam magamban, ahogy a diákok búskomor képét vizslattam. 

Komoran sétáltam a folyosón, mire megakadt a szemem egy fiún. Segítségre volt szüksége. Leejtettem aktatáskámat, majd segítségére siettem.

-Nem tárgy. -Húztam boldog, mosolyra a számat. 

Azon nyomba, kiszínesedett a világ, a szemem előtt. Ha ezzel ez emberrel vagyok, nem érzem magamat betegnek. Talán, ezért akarom megvédeni őt, és magamnak tudni. 

A drog, amit az ételébe csempésztem, csak egy dolgot képviselt. Hogy megtudjam mit érez valójában irántam. 

Egy olyan elfuserált embernek mint én, aki néma, hisz nem mondhatja el mi is ő valójában, szüksége van egy támaszra, aki elfelejtetheti vele, milyen szörnyeteg ő. 

|Jelen|

-Nem engedheted el őt...Hisz gyermeket várok tőle! -Már megismertem a hangot. Jenny volt az. 

-Tehát tényleg igaz...-Vettem el a fülemtől a telefont, közben bontottam a vonalat. 

Lassan, és sokkoltan cammogtam a suli felé. Mire hangos lépteket hallottam meg a hátam mögül. 

-Miért raktad le? csak benned bízhatom. -Lépett mellém, Jenny. 

-Hogy kerülsz te ide? -szólaltam fel hangosan. 

-Követtelek. És most azonnal, Taehyunghoz viszel engem. -Emelte fel, mutató ujját. Közben megakadt a szemem, a gömbölyded hasán. 

-Nem vihetlek oda. Gondolj csak bele, hogy hogyan érezné magát. -Néztem rá idegesen, mégis kedvesen beszéltem vele, nehogy fölidegesítse magát. 

-És arra nem gondolsz,  én hogyan éreztem magamat? jogomban áll, beszélnem vele, mint gyermekem apjával. -Mutogatott idegesen. 

-Rendben, csak nyugodj le. Árt az egészségednek. -Kezdtem el sétálni újra a suli felé. 

Szótlanul vittem be őt az osztályterembe, mire mindenki szeme, ránk szegeződött. Zavartan álltam meg az osztály előtt, majd várni kezdtünk. 

-Jó reggelt osztály. Egy diák szeretne elköszönni tőletek. -Jött be Junkook, mire zavartan nézett rám, majd a lányra. 

-Sziasztok, mint tudjátok, én most... -Elakadt a szava mikor meglátta a mellettem álló lányt. -Mi a? Jimin! hogy hozhattad őt ide? -Förmedt rám. 

-Nem én voltam, ő talált rám! -Mentegetőztem. 

-Jenny, semmi közöd hozzám, menj innen. -Lökte meg a lányt, a vállánál fogva. 

-Állj le! nem látod hogy terhes? mit csinálsz ha elvetél? -Húztam el tőle, Taehyungot. 

-Hé! ezt ne itt. Megengedem, hogy menjetek ki, csak halkan. -Mosolyodott el Junkook. 

-Te kis! -Fogta meg ingénél fogva taehyung Junkookot, majd mélyen a szemébe nézett. -Te küldted ide? -Dörmögött neki idegesen, mély hangján. 

-Ezt hagyjátok abba, szólok az igazgatónak! -Szólt fel egy fiú, az egyik padból. 

-Csak azt nem! az én Taehyungom, nem kerülhet bajba. Dolgom van vele. -Állt Jenny az ajtóba. 

-mindenki hagyja abba! miért nem tudjuk, normális emberek módjára elintézni a dolgot? -Tártam szét a karjaimat, és végig néztem, rajtuk. 

-Igazad van. -Vált el Taehyung, a tanártól. -Akkor...Csak mond el mit akarsz tőlem még Jenny. -Forgatott szemet. 

-Hogy vedd a gyermekem a nevedre. -Pirult el, majd idegesen belemarkolt szoknyája szegletébe. 

Sziasztok! Tuti nem tetszett a rész nektek, mivel nekem sem! valamiért nem tudtam megírni...De nézzétek el, a következőkben, mindent beleadok, és erőt gyűjtök hozzá. A következő részig is PÁPÁ! :3

Na meg nagyon sok lett a beszélgetés. De igazából az egész fici beszélgetésből áll. KÉRLEK! írjátok meg azt nekem, hogy zavaró ez a sok csacsogás, és legyen több körülíró cucli, vagy jó így. Köszönöm! 

Ja, és ha találtok benne hibát, nyugodtan szóljatok, mert telefonról írtam, és így nem tudom jól átnézni. Előre is elnézést, ha találtok. :/ <3