Itt az új rész!

(Egy egészségtelenül nagy késéssel...)

De kész lett, úgyhogy jó olvasást!

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Nem sokkal később meg is érkeztünk az orvosiba. Recovery Girl azonnal jött is, hogy megnézze, ki keresi. Derűs mosollyal arcán nézett körbe a kis kórteremben. Jó kedvét aggodalom és idegesség váltotta fel, amint tekintete rám esett.

- Szegénykém! - sóhajtott. Megkérte Bakugot, hogy segítsen oda az egyik ágyhoz, amiért hálás voltam. Fogalmam sincs, hogyan tudtam volna magamtól eljutni odáig.

Zúgott a fejem és forgott velem a világ. Egyfolytában összefüggéstelen gondolatfoszlányok viszhangoztak az agyamban. Fejemet fogva csukott szemmel próbáltam elzárni az erőm, ami nem sikerült. Egyszer csak egy bizonytalan kezet éreztem a vállamon. Képességem miatt bár nem láttam az illetőt, tudtam, hogy a szöszi osztálytársam az.

A közvetlen kontaktus miatt az ő gondolatai kizárták a többit. Mikor teljesen szemeim elé tárult az emlékkép, egy szinte festői helyen találtam magam. Egy erdő mélyén lévő apró tisztáson, egy csendesen csörgedező patak partján. A Nap sugarai aranyló sávokban érték el a talajt. Ahogy jobban körül tudtam pillantani, egy szőke hajkoronát vettem észre a parton üldögélni. Az lenne Bakugo..? Ahogy teltek a másodpercek, egyre nagyobb nyugalom szállt rám.

Az idilli pillanatból a visszatérő iskola orvos zökkentett ki, aki meghozta a gyógyszeremet. Villámgyorsan lenyeltem a kis bogyót, még mielőtt elveszthettem volna az erőm feletti kontrollt.

Lassan, lassan tisztulni kezdett a fejem. Mély levegőt vettem, majd lassan kifújtam, majd megint és megint, addig, ameddig hatni nem kezdett a gyógyszer. Hosszú másodpercek múlva már teljesen rendben éreztem az erőm feletti kontrollt. Mikor osztálytársam látta, hogy ismét jól vagyok, elvette kezét a vállamról.

- Jobban vagy, Toshi-chan? - kérdezte az engem jól ismerő iskolaorvos.

- I.. igen, köszönöm...

- Nagyon köszönöm, hogy segítettél, Fiatalember - mosolygott rá Bakugora, majd ismét hozzám fordult. - Ez az Aizawa... Mondtam neki, hogy vigyázzon rád jobban. Még egy ilyen és beárulom Akanénak!

Alaposan megvizsgált, hogy biztos legyen abban, hogy jól vagyok. Hosszú hosszú percekig ültem ott, majd végül megállapította, hogy semmi bajom és nyugodtan mehetek.

Amikor kiléptem az orvosi ajtaján, meglepetésemre Bakugo még mindig kint állt. Mintha... Mintha várt volna...

- Miért? - kérdezte hirtelen.

- Mit.. miért..?

- A nagybátyád Eraserhead. A nagynénéd Wolfy. Akkor miért nem ajánlással jöttél?

- Én... Én csak... Hhhm... Csak bizonyítani akartam. Bizonyítani, hogy magamtól is be tudok kerülni ide. Hogy nekem is van itt helyem. És nem csak azért, mert a nagybátyám itt tanít. Ha egyszer itt végzünk, mi is hősök leszünk. Nem támaszkodhatok a családomra örökké. A kortársaim pedig nem fognak teljesen elfogadni, ha tudják, hogy...

- Nem mondom el nekik - szólt, majd sarkon fordult és elment.

°°°

Másnap volt az első hős óránk. A többiek persze nem sejtettek semmit, így én sem mondhattam róla semmit. Pedig tudtam, hogy All Might fogja tartani az óránkat. Mizuki is alig fért a bőrébe, hiszen hozzájuk pedig az apja ment. Amióta csak elárultam neki, egyfolytában gyakorolt és edzett. Szerette volna megmutatni, hogy mire is képes. Az ő osztálytársai még nem tudták, hogy az eltörlő hős, Eraserhead lánya. Nem akart csalódást okozni.

A várakozás végre valahára véget ért, mikor All Might megjelent az ajtóban. Ahogy gondoltam, mindenki elkezdett ujjongani és tapsolni. A fejem elkezdett fájni. A hangos gondolatok tüskeként fúródtak az agyamba. Már az egész fejem sajgott. Kezdtem szédülni. Forgott velem a világ. Kezdett egyre nehezebb lenni a levegővétel. Éreztem, hogy az erőm kezd kiszabadulni. Ezt a szemembe lógó tincseim is bizonyították, kezdtek barnává válni..

Aztán egy kéz ért a saját ökölbe szorított kezeimhez. Az agyam kezdett kitisztulni, a hajam kezdte ismét fekete árnyalatát felvenni. Mikor felnéztem, Mina aggódó arcával találtam szembe magam.

- Jól vagy?

- I.. igen, köszönöm...

A kezeimet kihúztam az övé alól, majd azonnal a táskámba nyúlta.. vagyis nyúltam volna... De nem tudhatnak róla! Nem hagyhatom! Így végül minden erőmet összegyűjtve felálltam és elindultam én is a hős jelmezemet tartalmazó táskáért.

A többiek természetesen már elindultak öltözni, így gondolom nem látták, hogy elszabadult az erőm. Legalábbis nagyon remélem.

Mina mindeközben aggódó pillantásokat küldött felém, egészen míg az öltözőig nem értünk. Ott a többi lány már kicsomagolta a saját hősruháját. El kell ismernem, mimdegyiküké csodálatosan néz ki és illik is hozzájuk. Miután mindenki megcsodálta a többiek ruháját, felöltöztünk.

Az én jelmezem nézett ki a legátlagosabban. Legalábbis kívülről. Egy egyszerű fekete testhez simuló nadrág, egy szürke kapucnis pulcsi, fekete ujjatlan kesztyű, halvány kék cipő és ezzel egyező egyszerű maszk. A hajam persze maradt befonva, hiszen nem túl praktikus ha szanaszét áll.

Ami viszont nem látszott, az az, hogy a pulcsim alatt van egy szerkezet, ami segít az erőm koncentrálásában, valamint a többiek gondolatainak kizárásában. Mindezt úgy, hogy a szerkezetet sikerült belevarrni a ruhámba. Ettől nem lett, csak alig nehezebb, ez segített a szabad mozgásban. GPS jeladó vészhelyzet esetére, egy zseb a telefonomnak... És a személyes kedvencem: egy zseb, amiben észrevétlenül tudom tárolni a gyógyszerem. Mivel a pulcsi ujjában van, harc közben is észrevétlenül be tudom venni, ha kell. Ha pedig nem tudnám, egy injekciót is bele szereltek, hogy ne ájuljak el.

Amikor végül kiléptünk, megláttuk a fiúk ruháit is. Mindenkié ötletes volt. Mindannyiuknak a személyisége pontosan tükröződött a ruhájukon. Midoriya jelmezén látszott, hogy házilag készített, valószínűleg az édesanyja csinálta neki. Bakugo öltözéke... Nos... Az első dolog, ami eszembe jutott, hogy... Süni. Egy morcos süni. Annak ellenére is, hogy fekete, zöld és narancssárga színekben tündökölt.

Valószínűleg megérezte, hogy bámulom, mert hirtelen megfordult. A tekintetünk azonnal találkozott. Teljesen elvesztem a gyönyörű vörös szemében... Tényleg olyan, mint egy süni. Egy albínó süni. Egy nagyon morcos albínó süni!

- Mit bámulsz? - mordult fel hirtelen Bakugo.

- S.. semmit..

- Bakugo! Ne légy ilyen goromba! - szólt rá Kirishima-kun.

- Semmi baj, tényleg - próbáltam mihamarabb véget vetni a vitának.

- Na látod, megijesztetted! - vitatkozott a szöszivel, mintha nem is hallott volna.

- Tényleg nincs semmi baj, Kirishima-kun...

- Bakugo, tényleg nem kellene...

- Kimossam a füled? - kiabáltam rá. Hajam teljesen átszíneződött, a reakciójából ítélve a szemem is. Meg nem törve a szemkontaktust, a mellkasára tettem a kezem és kieresztettem az erőmet. - Nyugodj le!

Ahogy mondtam, úgy is lett. Elégedetten sóhajtottam egyet és elvettem a kezem a mellkasától, miközben hátráltam egy lépést. Egy gond megoldva!

Aztán megfordultam és észrevettem, hogy az előbbi kis közjátékot az egész osztály végig nézte... Némelyiküknek kistányér méretű szemei lettek, úgy meredtek rám. All Might is látványosan megdöbbent. Híres mosolya eltűnt, hisz neki is leesett az álla.

Ó jaj...

Ez érdekes lesz...

Végül először All Might ocsúdott fel a mélységes mély döbbenetből.

- Mirai Toshiko, ha nem tévedek.

- Jelen...

Az egész osztályon döbbent morajlás futott végig. Szerintem nem tudták elképzelni, hogy hogyan lehet, hogy AZ egyes számú hős már most, az első órán tudja a nevem... Én sajnos pontosan tudtam, hogy miért. A nagybátyám már mondta, hogy az egész tanári kar tud a.. helyzetemről... Külön értekezlet volt róla, hogy mit kell csinálni, ha elszabadul az erőm... Mármint... Értem én, hogy fő a biztonság és hogy ez az én érdekem, de akkor is kellemetlen. A végén semmit sem fog érni, hogy a központi felvételivel kerültem be, mert mindenki azt fogja hinni, hogy protekcióval nyomtak be...

Majd olyan dolog történt, amire nem számítottam.

- Sensei, a névsort ábécé sorrendben szokás felolvasni - szólt Bakugo egy igen szuggesztív pillantás kíséretében. Szerencsére All Might vette a lapot.

- Ó, persze, persze, csak elkakandoztam.

°°°

A feladat egyszerű volt: két fős csapatokra osztanak minket, majd random kisorsalnak egy egy csapatot, akik egymás ellen küzdenek, mint hősök és gonosztevők a kijelölt épületen belül. Ha a hősök megszerzik a "bombát" az idő lejárta előtt, nyernek, ha nem, akkor a másik csapat.

Ez volt a terv... Csakhogy mi 21-en voltunk, nem 20-an, vagy 24-en mint a többi évfolyamban... Ennek megfelelően, lett egy hármas csapat is... All Might gondoskodott róla, hogy én húzzak utoljára a kis gömbökből, így nekem legalábbis nem tartott sok időbe, mire rájöttem, én vagyok a plusz fő... Mondjuk mire is számítottam..? Így a csapatbeosztás:

Midoriya Izuka & Uraraka Ochaco (A)

Todoroki Shoto & Shoji Mezo (B)

Yaoyorozu Momo & Mineta Minoru (C)

Bakugo Katsuki & Ida Tenya (D)

Aoyama Yuga & Ashido Mina (E)

Sato Rikido & Koda Koji (F)

Kaminari Denki & Jiro Kyoka (G)

Tokoyami Fumikage & Asui Tsuyu (H)

Ojiro Mashirao & Hagakure Toru (I)

Kirishima Eijiro & Sero Hanta & Mirai Toshiko (J)

Ezután az egymás elleni csapatokat sorsolták ki. Így kiderült, hogy a harmadik körben kerülök sorra, mint "gonosztevő". Úgy ítéltem meg, hogy ha már így alakult, legjobb lesz egy tervet készíteni...

A vs. D
B vs. I
H vs. J
G vs. C
E vs. F

Az viszont már adott okot aggodalomra, hogy Midoriya és Bakugo már a legelső meccsen egymás ellen küzdenek... Bakugo fortyogott a dühtől. Ennek biztosan nem lesz jó vége...

°°°

Na így legyen ötösöm a lottón! Amint megszólalt az elindulást jelző hang, Bakugo azonnal indult is, hogy jól elagyabugyálja a zöld hajú fiút. Messze voltak, így nem tudtunk semmit sem tenni az igazán brutális küzdelem ellen. Csak All Might tudott volna mit tenni, ő viszont nem állította le őket. Bár értettem, hogy miért, de mégsem tartottam jó ötletnek. Tudom, hogy meg kell tanulnia kiállni magáért, de lehet, hogy ezt nem úgy kéne elérni, hogy közben péppé verik... Bár el kell ismernem, a végére igazán ötletes stratégiát talált ki, így meg is nyerték.

Momo nagyon okos. Látszik, hogy volt már tapasztalata a hősökkel. Rajtam kívül egyedül ő értette All Mightot, mikor azt mondta, hogy Ida volt a legjobb a küzdelem alatt.

Ezután a többiek is sokkal jobban odafigyeltek a saját meccsükre. A másodikat alig fél perc alatt nyerte meg a B csapat, Todoroki jegének köszönhetően.

Aztán jöttünk mi...

Elfoglaltuk a helyünket az épületen belül. Minden kész volt. Mindenki a helyén, a terv kész. Feszülten vártam a velünk szemben álló csapatot. Sok buktató volt benne, hiszen nem ismertük teljesen a másik képességét, de talán pont ez fog minket győzelemre vinni. Sikerülnie kellett! Már most, amint lehet, bizonyítanom kell! Még mielőtt megtudják...

- Jönnek! - hallottam meg Kirishima hangját. A terv hivatalosan is elindult.

Ahogy gondoltam, Tokoyami jött előbb. Logikus, hiszen Sötét Árny igazán nagy erőt tud egy szűk és sötét helyen képviselni. Szinte ugrálni tudtam volna az örömtől. Sikerülhet! Igazán sikerülhet! Amint belépett a szobába...

- Most!

A kezemben fényleni kezdett a kis energiagömb, amit készítettem. Úgy fénylett, mintha egy csillag lett volna. A vakító fény betöltötte az egész szobát. Egyre csak nőtt a fény. Sötét Árny egyre kisebb és kisebb lett. Sikerült a gyengéjére tapintanunk! Amikor már alig látszott, Sero leugrott a plafonról és a ragasztószalaggal, ami a könyökéből jött, megkötözte osztálytársunk. Rárakta kezére a "bilincset" ezzel hivatalosan is kivonva őt a küzdelemből. Egy megvan, maradt még egy.

Hirtelen valami nekicsapódott az ablaknak. Azonnal odafordultunk mind a ketten. Még szerencse, hogy előre leragasztottuk. Miután ez tudatosult a lányban is, eltűnt az ablakból. Jöhet a második fázis. Ennek a sikere viszont főleg a fiúkon múlik... Egyetlen bejáratot hagytunk szabadon. Azt az ajtót, amin keresztül Tokoyami is bejött. Itt kellett Kirishimának feltartani Tsuyu-chant, amíg csak lehet.

- Elkapott! - hallottam a fiút. Pont időben.

Mikor Tsuyu-chan betoppant az ajtón, egyenesen beleszaladt a hálóba. Sero remek munkát végzett. Szinte teljesen áthatolhatatlan, ragacsos hálót hozott létre. Mivel a ragasztó átlátszó volt, a lány nem is számított semmiféle csapdára. Egyenesen belesétált. Ahogy mozgott, egyre inkább beleragadt. Mintha egy légy vergődne egy pókhálóban. Mikor már nem tudott mozogni, óvatosan odamentem hozzá és ráraktam a "bilincset".

Nyertünk! Tényleg nyertünk!

- A nyertes a gonosztevők, a J csapat! - hallatszott All Might hangja a hangszórókból.

Kigoboztuk Tsuyu-chant, majd Tokoyami-kunt és indultunk kifelé. Mikor visszatértünk a megfigyelő terembe, Mina azonnal a nyakamba ugrott.

- Szuperek voltatok!

Tokoyami már mióta elfogtuk gyanúsan csendes és melankolikus volt. Lehet, hogy kicsit rosszul érintette, hogy olyan hamar elkaptuk? Nem is tudom... Vagy lehet, hogy...

- Hogyan? - kérdezte tőlem végül. - Hogyan tudtál olyan fényt csinálni?

- Hát... Öhmm... Tudod...

- Megfogta a kezünket és azt kérte, hogy amikor azt mondja, hogy "Most!", akkor gondoljunk a legeslegboldogabb emlékünkre - vágta rá Sero. - Aztán az a fény csak úgy megjelent a kezében.

Minden szempár rám szegeződött. Ezt... Ezt igazából el akartam kerülni... Nos, úgy tűnik, hogy nem fogom... De nem akarom elmondani. Nem akarom, hogy tudják...

- Nem tök mindegy? - mordult fel Bakugo aki eddig szótlanul állt a sarokban. - Ez a képessége és kész. Csak használta a feladathoz.

Az osztály erre elgondolkodott és végül belátták, hogy Bakugonak igaza van. Szépen lassan el is tűntek rólam a meglepett tekintetek. Végre fel tudtam lélegezni. Végre nem nyomott agyon a számonkérés súlya. Mintha egy követ emeltek volna fel a mellkasomról. Tekintetem a mostmár fekete fonatomra vezettem. Tényleg működik a pulcsim. Szinte nem is éreztem a gondolataikat. Talán így egy kicsit tényleg könnyebb lesz...

- Mirai-san, jól vagy? - kezdte Mina, ezzel kizökkentve a gondolatmenetemből.

- Persze. És nyugodtan hívj Toshi-channak.

Szerintem... Szereztem egy barátot.

°°°

Az utolsó kettő meccsen előbb a C, majd az E csapat nyert. Mina egészen ügyesen használja a képességét. Ötletes volt lyukat marni a falba.

A nap végül eltelt. Az iskola előtt vártam kedvenc, egyben egyetlen unokatesóm, mikor Mina hangját hallottam.

- Toshi-chan! Merre mégy? Mehetnénk együtt. Ó és kérdezni akartam, hogy van kedved eljönni velünk kávézni?

- "Veletek"?

- Én, Kirishima-kun, Sero-kun, Jiro-san, Kaminari-kun és Bakugo-kun megbeszéltük, hogy órák után elmegyünk. Van kedved jönni? Szívesen látunk.

Nagyon meghatódtam. Soha senki sem hívott sehová azelőtt. Talán végül tényleg sikerült barátokat szereznem? Pont nekem? És talán, csak talán...

- Nee-san! - hallottam meg Mizuki kiáltását. Pont engem keresett.

- Itt vagyok!

Amint megpillantott, oda is futott hozzám és megölelt. Amint hozzám ért, azonnal éreztem, hogy valami baj van.

- Nem fogod elhinni, hogy mi történt...

- Mi a baj? - kérdeztem aggódva. Erre eltört a mécses. Zokogni kezdett úgy, mint ahogy még soha sem láttam.

- Hé, minden oké? Kérsz zsepit? - kérdezte aggódva Mina. Mizuki azonnal felé fordult. - Ashido Mina vagyok, Toshi-chan osztálytársa.

- A... Aizawa Mizuki... - mutatkozott be ő is.

- Várjunk. Te.. Aizawa-sensei lánya vagy? De akkor Toshi-chan...

- Az unokatesóm - vágott közbe könnyeit letörölve Mizuki.

És megtudta...

- Hű!

- M... Mina... Kérlek ne mondd el a többieknek még... Nem akarom, hogy... Hogy...

- Persze, nem mondom el, ha nem akarod. És megértem, hogy ha most inkább Mizuki-channal akarsz beszélgetni...

- I... Igazából... Nem baj, ha ő is csatlakozik..?

- Dehogy baj! Gyertek, a többiek már várnak.

Mina azzal a lendülettel karon ragadott és maga után húzott. A többiek valóban már türelmetlenül vártak.

- Kit hoztatok még? - Kérdezte Kirishima, Mina viszont csak legyintett.

- Majd elmagyarázzuk, ha odaértünk. Most menjünk!

°°°

Évek óta élek a környéken, mégis akkor először láttam azt a kávézót, ahová mentünk. Igazán otthonos hangulata volt. Hát, végül is mindig tanul az ember. Leültünk egy jó nagy asztalhoz és elkezdtünk beszélgetni.

- Akkor eláruljátok, hogy ki a másik csaj, aki veletek jött? - kérdezte türelmetlenül Bakugo.

- Az évfolyamtársatok vagyok, az 1. B-be járok. Aizawa Mizuki. Örvendek a találkozásnak!

- Aizawa, mint az osztályfőnökünk?! - lepődtek meg egyszerre. Mizuki rám pillantott. Csak sóhajtottam egyet.

- Meg kell ígérnetek, hogy nem mondjátok még el az osztálynak... - Miután bólintottak, folytattam. - Aizawa-sensei a nagybátyám, Mizuki pedig az unokatesóm...

Mindenki elhallgatott. Egyedül Bakugo és Mina nem lepődtek meg.

- Az... Menő - törte meg a csendet Sero. A többiek bólogattak.

Hatalmas kő esett le a szívemről. Egy percre mintha el is tűnt volna az összes kétely, ami eddig fojtogatott engem. Végre. Végre valahára tényleg barátokat szereztem. Egészen megmelengette a lelkemet ez a gondolat.

- Mizuki-chan..? - szólította meg kedvenc unokatesóm Mina. Miután a lány felé pillantott, folytatta. - Tudom, hogy valószínűleg nem rám tartozik,de aggódom... Mi történt? Miért sírtál?

Az erőm nélkül is éreztem, hogy ez egy nem túl kellemes emléket idézett fel benne. Sajnos volt egy igazán konkrét tippem, hogy mi történt... Nem olyan egyszerű két prohős gyerekének lenni...

- Semmi különös... Csak nekünk ma Otou-san tartotta a hős órát. Az a nyomorult Monoma meg... - a hangja elcsuklott. Tudtam, hogy legszívesebben elsírta volna magát. De mint azelőtt már olyan sokszor, csak felsóhajtott és folytatta. - Hhhm... Nem.. semmi különös. Elvégre mindkét szülőm prohős, úgyhogy... Mondjuk úgy, hogy már kezdem megszokni.

- Mizuki - a lány rám emelte tekintetét. - Hány éves vagy?

- 15... - motyogta.

- És hány éve profi hősök a szüleid?

- 16 és fél..

- Tehát aki elvárná, hogy már most ugyanazon a szinten légy, mint ők, az...

- Egy komplett idióta, tudom, csak...

- Ők a szüleid. A családod. Nem kell velük versenyezned! Most még biztosan nem. Alig kezdődött el az év. Nincs egy hete, hogy hős képzőbe jársz. Jobb leszel, de ahhoz idő kell.

Ezt már ezerszer átbeszéltük. Mondhatni felváltva mondogattuk egymásnak. Mégis... Tudom, hogy nehéz elengedni azokat a szörnyű megjegyzéseket.

- Köszönöm...

- Azt a Monomát pedig bízd rám!

- Ne! Kérlek... Nem ér ennyit... Csak nyertünk és bepöccent...

Az osztálytársaim csak aggódva néztek felénk. Szemükben ismerős érzelem: sajnálat. Szánalom. Ismerős, mégis ismeretlen. Általában a felnőttek, a minket régóta ismerő tanárok szemében csillant meg. Tudom, hogy ez nem ellenünk szólt, de mégis... Olyan kellemetlen. Lealacsonyító és megalázó. Mintha nem lennénk elég erősek, hogy magunk kerekedjünk felül a gondon.

°°°

Miután elköszöntünk egymástól, elindultunk haza. Akane már az ajtóban állt, mikor visszaértünk.

- Hát ti meg hol jártatok?

- Toshi-chan barátokat szerzett! - lelkendezett unokatesóm. Nagynéném szeme azonnal felcsillant és boldogan magához ölelt.

°°°

Kedves osztályfőnököm csak este ért haza. Közben elkészült a vacsora is. Olyan kellemes volt a légkör. Talán pont ezért szerettem ennyire itt élni. Velük. A családommal.

- Mizuki - szólt hirtelen Aizawa-sensei. Mindhárman odakaptuk a fejünket. - Hallottam, hogy mi történt azzal a gyerekkel az óra után. Ne aggódj, az osztályfőnököd intézkedni fog.

- M... Mi történt? - kérdezte riadtan Akane. Nem is csodálom. Valaki bántotta a kislányát.

- Pár gyerek az osztályomból órák után azzal jött be a tanáriba, hogy valami Monoma kigúnyolta Mizukit, mert nem bírta elviselni, hogy legyőzte őt. Azt mondták, hogy Mizuki sírva jött ki az épületből, mert annyira megsértette mind őt, mind a családját, vagyis minket.

°°°

Alig tudtam kivárni a reggelt. Iszonyatosan korán keltem és ha Akane nem állít meg, már hajnali négykor beértem volna a UA-be...

Aztán addig húzódott a reggeli, hogy valóban rohannom kellett, ha be akartam érni... Az új barátaim már a teremben voltak. Egyenesen odarohantam hozzájuk és egy spontán csoportos ölelésbe vontam őket.

- Hallottam, hogy kiálltatok Mizukiért. Köszönöm!

- Ez csak természetes. Hiszen barátok vagyunk. Különben Bakugo ötlete volt. Mint egy csoportos hős feladat - mosolygott Mina. - Tényleg! Lehetne valami csapatnevünk.

- Lehetnénk az Electric Squad! - vetette fel Kaminari.

- Vagy Hero Group! - szállt be Kirishima is.

Ekkor támadt egy ötletem.

- Vagy... Lehetnénk.. Bakusquad?