- Anya - szaladt felém Molly az óvoda udvarán keresztül - olyan jó, hogy végre itt vagy! - Majd üdvözlésképpen egy puszit nyomott az arcomra.
- Szia, kicsim! Összepakoltad a holmidat, mehetünk haza?
- Igen, anya, mehetünk. Elindultunk hazafelé az óvodából és Mollynak most is, mint mindig, be nem állt a szája az úton. Mindig élménnyel mesélte, hogy mi történt aznap.

Este, vacsora után ismét kérdezősködni kezdett az apjáról, hogy miért nem jöhet haza. Ilyenkor mindig elmesélem neki, hogy apa egy olyan helyen van, ahol mindenki nagyon szereti, és nem engedhetik el.
Egyedülálló anya vagyok. A férjem, Sebastian egy szörnyű autóbalesetben, pontosan két évvel ezelőtt meghalt. Sajnos túl fiatalon lettem özvegy. Még most is gyász van a szívemben, csak a munkában találom a vigaszt, de van, hogy az sem segít.

- Molly, ébresztő! Már hét óra van. Remélem, nem szeretnél elkésni az óvodából!
- Már fent vagyok, anya - mondta álmos hangon, majd kimászott az ágyból.
- Gyere, kész a reggelid, utána gyorsan felöltözöl és mehetünk is, én sem szeretnék elkésni a munkából.
Beültünk a kocsiba, majd elindultunk az óvoda felé.
- Legyen szép napod drágám, puszi.
- Szia, anya - gyorsan megölelt és már szaladt is a többiekhez.

Majdnem nyolc óra volt, igyekeztem beérni a munkahelyre. Nem szerettem volna elkésni.
- Jaj, Elizabeth, olyan jó hogy végre itt vagy - szaladt felém Jane, a kolléganőm és az egyetlen barátnőm - már most korán reggel bolondok háza van, minden a feje tetején áll. Anne rossz címre küldte el a megrendeléseket, és most tombol a főnök, mindenkivel kiabál.

Ó, a főnök. Ő a vilálág leghelyesebb pasija, még akkor is nagyon jól néz ki, amikor dühös. Mire is gondolok, hisz ő mégiscsak a főnök. - majd elhessegettem a gondolataimat.
- Rendben, megyek, és megnézem, mit tehetek. De hol van Anne? - kérdeztem.
- Ja, ő most szabadságon van. - mondta Jane.
- Remek, most az ő figyelmetlensége miatt minden az én nyakamra zuhan, és nekem kell, elviselem a fejmosást, amit neki szánt a főnök. - sóhajtottam egyet, és bementem az irodába.

- Jó reggelt, Mr. Ishihara. Siettem amint megtudtam, hogy mekkora probléma történt. - mondtam.
- Hagyjuk a felesleges dolgokat, Elizabeth. Kérem, adja le újra a megrendeléseket, ha már volt olyan kedves az az újonc, hogy is hívják...
- Anne - tettem hozzá sietve.
- Igen, Anne. Szóval legyen kedves, adja le a megrendelést és a cím még mindig Boston.
- Rendben. Tehetek még valamit?
- Köszönöm, elmehet.
Az a gyönyörű szempár, ahogy rám nézett az imént... bárcsak egyszer a szerelme lennék. Ébresztő Lizzy, miket hordasz itt össze, hiszen ő a főnök és ez lehetetlen - el kellett terelnem a gondolataimat róla, de nem ment túl könnyen, olyan jól néz ki. Mert a japánok mind ilyenek. De gyorsan továbbmentem, rohantam megírni a megrendelést és azzal egyútt a postára. Délután már kevésbé volt őrültek háza a cégnél, így korábban el tudtam menni Mollyért az óvodába.
Véget ért egy újabb fárasztó hét - sóhajtottam. Holnap végre szombat és pihenhetek egy kicsit.