Miután segítettem anyunak főzni, és megebédeltünk elkezdtem összepakolni a rózsaszín táskámba. Kulcs, telefon, töri, meg a nadrág amit múltkor kaptam kölcsön Zsófitól.

-Elmentem-kiáltok anyunak aki a konyhában pakolja el az edényeket.

-Puszi- fut ki anya és egy puszit nyom az arcomra-Ne maradj későig, vagy ha ottalszol hívj!

-Megértettem ezredes-mosolygok anyura.

Ezúttal megnéztem ki nyit ajtót, mielőtt rávetettem magam. Zsófi volt.

-Akkor töri?-kérdezi amikor bejövök és leveszem a cipőmet.

-Akkor töri.

-Tanuljunk a konyhában, ott nagyobb a hely és a kaja is kéznél van-érvel Zsófi mire én csak bólintok-Várj lehozom a cuccom.

Miután Zsófi felmegy elsétálok a konyhaasztalig és lerakom a táskám egy székre.

-Szia Zoé

A hang hallatán megfordulok, mire szembetalálom magam a pénteki megmentőmmel.

-Szia Bálint

Azóta nem láttam, hogy szombaton hazavitt. Van egy olyan érzésem, hogy mindketten rengeteg dolgot akarunk mondani és kérdezni, de egyikünk se szólal meg. Talán mert annyi beszélnivalónk van, hogy ahhoz legalább egy nap kéne. El akartam mondani neki hogy nem meséltem el Zsófinak, ami történt, tanácsot akartam tőle kérni. De nem szólalok meg, mert tudom, Zsófi bármelyik pillanatban megjelenhet a szobában. Ez borzalmas. Mintha a legjobb barátnőm elől rejtegetnék valamit. És a legborzalmasabb, hogy rejtegetek is.

-Szervusztok hapsikáim-lép be a szobába Zsófi, mintha megidéztem volna azzal, hogy rá gondoltam-Bálint légyszi menj ki, tanulni akarunk.

-Ellenkezhetek?-kérdezi Bálint.

-Tudod a választ-vigyorog Zsófi-Na, gyerünk kifelé!

Bálint rám néz, mire küldök felé egy félmosolyt, amit viszonoz, majd kimegy a konyhából.

-Harcra fel-kiáltja Zsófi és ledobja az asztalra a könyvét és egy köteg papírt.

A tanár mindenből irat, amit idén vettünk, szóval van tanulnivalónk. Kiterítjük a könyvünket és a füzeteinket a konyhaasztalra és egy-egy mozzarellával a kezünkben elkezdünk tanulni a római nép régmúltjáról. Hagyományunk, hogy mozzarellával tanulunk. Még hatodikban egyszer amikor átjöttem tanulni Zsófi szülei távol voltak és a mozzarella volt az egyetlen elfogadható étel a hűtőjükben. Azóta tartjuk a hagyományt, és megjegyzem, elég jól működik. Nagyjából fél óra olvasgatás után összeállítunk egy tesztet lehetséges kérdésekkel és addig válaszolgatunk a rájuk, amíg mindketten kívülről fújjuk őket.

Hét körül fáradtan, de a rómiak életéről teljes mértékben informálódva terülünk szét a nappali kanapéján.

-Áron ma utánam jött, miután elbúcsúztunk-szólalok meg, mert el akartam mesélni neki, mi történt.

Talán azért, mert nem akartam, hogy olyan legyen ez is mint Márkkal. Az emlékre összeszorul a torkom. Semmi értelme, hogy ezen agyaljak. Ami történt, megtörtént. 

-Úristen- kiált fel Zsófi- Van egy hódolód! Mindent mesélj el! Mit mondott?

-Csak el akart köszönni és megmutatta a gördeszkáját.

-Van gördeszkája?- csillannak fel Zsófi szemei- Egy deszkás csávót fogtál ki, Zoé! El se hiszem!-ölel meg vigyorogva.

Te meg a crushunkat fogtad ki, Zsófi. Szólal meg egy hang a fejemben. Francba már Márkkal! Miért gondolok folyton rá amikor a legjobb barátnőmmel vagyok?

-Még történt valami?- kérdezi kíváncsian barátnőm.

-Ami azt illeti...

Elmeséltem neki, ahogy Áron megijesztett ahogy megfogta a derekamat, majd a hátára kapott és nem akart letenni. Meg hogy amikor elköszöntünk megölelt.

-Egy kicsit gyorsan halad a csávó, nem gondolod?- kérdezi egy hajszálnyi rosszallással a hangjában.

És ha igen? Miért Márkkal talán olyan hosszú ideig csak ismerkedtetek? És amúgy is, Áron olyan "csak barát "tipusú fiú. 

-Szerintem nincs semmi baj azzal hogy megölelt. Csak gyorsan barátkozik.-érvelek jogosan, mert nem megerőszakolni akart, csak kedves volt és megölelt.

-Lehet-hagyja rám Zsófi- Anyud vajon megengedi, hogy esetleg itt aludj?- kérdezi kiskutyaszemekkel.

-Felhívom-mosolygok.