Annyeong! ☺ Igyekeztem gyorsan hozni ezt a részt is ☺ Olvassátok, szeressétek. ❤❤

>Jimin szemszög<

Már fél órája folyamatosan hívogatnám Sugát, de nem érem utól, ki van kapcsolva a telefonja. Aggódom miatta, remélem nem történt vele semmi baj. Sosem szokta kikapcsolni a telefonját.
- Jaj, srácok. Nem tudom mi lehet Suga hyunggal, ki van kapcsolva a telefonja. - mondtam aggódva, már-már a sírás határán.
- Nyugi, Jimin. Biztos nincs semmi baja. Lehet csak alszik és nem akarta, hogy bárki zavarja - vigasztalt Hobi.
- Vagy dolgozik, mindig tele van a feje ötlettel, ezért is ő írja a dalszövegeinket. Az sem kizárt, hogy lemerült a telefonja és nem vette észre - tette hozzá Rapmon. - Tud magára vigyázni, nagyfiú már. - mondta nevetve és átkarolta a vállamat.
- Köszi, hogy vigasztaltok srácok. Na induljunk a fotózásra - mondtam.

>Yoongi szemszög<

Már egy ideje követtem a nagy udvaron keresztül azt a srácot, amikor észrevettem, hogy egy mellék épületbe ment be. Elég különös kis épület volt. Nem sok mindent láttam, mert elég gyenge volt a világítás, de azt észrevettem, hogy amolyan fegyverraktár féleség lehet.

Nem tudtam kifigyelni, hogy mit csinálhat ott bent, így csak vártam. Azonban néhány perc múlva kijött onnan. Láttam, hogy elindult a nagy épület felé, gondolom mára végzett a piszkos munkájával. Elindultam utána. Ahogy mentem, vakamiben megakadt a lábam, ami egy darab rongy volt. Felvettem, gondoltam hasznát vehetem még az éjszaka folyamán.

Már éppen ment volna be a házba, de gyorsan oda szaladtam, hátulról elkaptam, bekötöttem a száját azzal a ronggyal, hogy még véletlen se tudjon kiáltani, majd elkezdtem bevonszolni a melléképületbe. Kezeit hátra szorítottam, így nem tudott kiszabadulni, hiába is próbálkozott. Ahogy beértünk, ledobtam egy székre és egy kemény jobb horgot adtam neki, amitől kicsit elkábult. Néhány perc után tért csak magához, ez idő alatt volt időm kikötni őt a székhez.
- Ha nem szólsz senkinek egy szót se, nem foglak megölni - mondtam neki. - Megértettél?
Először nem reagált semmit, de amikor meglátta, hogy egy újabb ütésre emelem a kezemet, bólintással jelezte, hogy megértett. Ezután levettem a szájáról a kötést, de még mindig nem oldoztam el a széktől.
- Mégis mire volt ez jó neked, hogy ártatlan embereket ölsz meg, rabolsz ki? - kérdeztem kicsit sem kellemes hangsúllyal.
- Én.. én...
- Na mondjad, hallgatlak - rivalltam rá mégjobban. Még én is meglepődtem saját magamon.
- Én nem.. nem szándékosan csináltam ezeket.. fizettek.. érte - mondta halkan, elcsukló hangon, mert félt, hogy újabb pofont fog kapni.
- Igazán? - kérdeztem - Ugyan mennyit fizettek? Tudod mit, inkább el se mondd, nem érdekel. - mondtam neki, majd még egy pofonnal jutalmaztam. Ezután egy ökölcsapást mértem az orrára, amiből azonnal ömleni kezdett a vér. Nem tudtam sajnálni. Ez még közel sem ér fel azzal, amit ő tett az ártatlan emberekkel.
- Ne.. kérlek ne bánts - mondta már könnyes szemekkel.
- Hiába sírsz, nem tudsz meghatni - néztem rá szúrós szemekkel. - Van róla fogalmad, hogy miket is tettél? A szüleim is miattad vannak kórházban. Eommát pszichológus kezeli, abeoji meg élet-halál között van, gépekkel tartják életben.
-  Sajnálom.. nem tudtam, hogy ezt tettem a szüleiddel is..
- Ó valóban? De ha a szüleimmel nem is történik ez meg, attól még másokkal sem kellett volna ezt tenned. Te nem érzed ennek a súlyát..
- De.. én nem.. nem akartam.
- De akkor mégis miért tetted? Nem hiszem, hogy csak így tudtál pénzhez jutni - mondtam, majd lekevertem még egy pofont neki. - Inkább örüljél, hogy csak megpofoztalak és nem a rendőrséget hívtam ki. De ha bárkinek szólni mersz, hogy megvertelek, azt nem úszod meg néhány pofonnal. Világos?
- Igen.. világos. Sajnálom.
- Hát sajnálhatod is, te szerencsétlen. Most elmegyek, békén hagylak, de ne halljak felőled semmit.
Eloldoztam és ott hagytam. Gyorsan beültem az autómba, majd elhajtottam onnan. Remélem egy életre megjegyezte ezt az éjszakát.