Apa kivételesen tényleg otthon volt és megtisztelt a jelenlétével, ha már egyszer visszatértem. Biztos titkon azon aggódott, hogy úgy döntök, anyánál maradok. Le se tagadhatta volna, hogy erről árulkodott az arckifejezése. De nem volt baj. Örültem neki.

Vacsora után, éjfélkor a szobámban ülve töprengtem, vajon, hogyan lesznek a dolgaink Keatonnel ezután. Most, hogy itt vagyunk. Itthon. Ez az egy hét szinte tökéletesen alakult és már most féltem, mikor megy tönkre ez a szép idilli.

- Mondta már anyád, miért rángatott oda? - kérdezte apa indulatosan.

- Apa! Fogd vissza magad! - szóltam rá, mire Keaton egy pillanatra felnézett a könyvéből.

- Nem fogom. Mérges vagyok!

- Tudom, de ne legyél az. Nincsen semmi baj - nyugtattam.

- Már hogyne lenne! Ő... - kezdte apa, de nen fejezte be a mondatot, csak hallgatott.

- Figyelj, apa! Jól érzem magam itt. Hiányzott már a családom másik fele. Ez a lényeg, nem?

A szemem sarkából láttam, hogy Keaton elégedett arckifejezéss nyugtázta a kijelentésem.

- Ez a lényeg - ismételte apa halkan.

- Egyébként anyu nem említette, mi az oka, hogy idehívott. Talán csak látni akart - vélekedtem elgondolkodva.

- Kavin jól van? - érdeklődött apa.

- Kamasz - fintorodtam el, mire apa felnevetett.

- Hát igen, pont abban a korban van, hogy kamasz legyen. - Azon gondolkoztam, hogy évek óta nem beszélgettem ilyen semmiségekről apával. - Azt hiszem, neked ez kimaradt az életedből.

Apa hangja szomorúan és bűnbánóan csengett. Hát igen, igaza volt. Mikor kamaszkodnom kellett volna, az elhunyt bátyámat gyászoltam és a családommal küzdöttem, költöztem. Illetve èn nem küzdöttem.

- Én is azt hiszem. De most még hisztizhetek neked, ha szeretnéd - kacsintottam Keatonre, aki még mindig engem figyelt. Csak a szemét forgatta.

- Nem tudom, szeretném e ezt - hezitált apa.

- Szerintem nem - ingattam a fejem nevetve.

- Én is amondó vagyok. Mennem kell, kölyök! – búcsúzkodott apa, nekem pedig boldog mosoly terült szét az arcomon a megszólítás miatt. Jól esett. Sokszor nevezett így, de az utóbbi időben szinte alig.

- Rendben. Szia, apa!

- Holnap hívlak.

- Apukád nagyon aggódik – jegyezte meg Keat, mikor letettem a mobilomat.

- Igen. Azt hiszem, attól tart, hogy ha túl jól érzem magam itt, talán itt akarok maradni vagy ilyesmi – feleltem a telefontokomat birizgálva.

- És nem ő az egyetlen. – Kizárt, hogy Keaton saját magáról beszélne, mármint, hogy magára értené ezt a kijelentését.

- Miért? – kérdeztem vissza óvatosan, nem bele esve az esetleges csapdába.

- Wyatt állandóan ostromol – tartotta felém a telefonja kijelzőjét, amin SMS-ek és üzenetek rengetege sorakozott.

Wyatt üzenete: Hogy van, Roycy? Nem akarom őt zaklatni.

Wyatt üzenete: Ugye nem marad ott?

Wyatt üzenete: Örülök, hogy jól érzi magát, de remélem, azért még hazajön.

Wyatt üzenete: Tényleg örülök. Fontos, hogy sikerüljön helyrehozni a dolgokat a mamájával.

Wyatt üzenete: Meg, hogy egyenesbe rakja az életét.

Wyatt üzenete: Remélem azért tudja, hogy itt is van egy családja. Otthon.

Wyatt üzenete: Tényleg fontos.

Wyatt üzenete: Hazajön, ugye?

Wyatt üzenete: Hazajöttök, ugye?

Wyatt üzenete: Keat, ha odaköltözöl te is és mindketten ottmaradtok, én is megyek!

Wyatt üzenete: Akkor is megyek, ha te nem mész.

Wyatt üzenete: Viszem Zayt is!

Wyatt üzenete: Máris csomagolok.