- Végre megjöttetek! – ugrott a nyakamba Zay, mikor kiszálltam a kocsiból.

- Sziasztok! – köszöntem nevetve, átkarolva a rajtam csimpaszkodó barátnőmet.

- Minden rendben? – fürkészte az arcom Wyatt, mire bólintottam.

- Minden – feleltem és ő is magához ölelt.

- Akkor jó. Legközelebb, ha lehet, ezt ne így intézd – kérte a fülembe suttogva.

- Rendben – ígértem, mert tényleg így gondoltam.

- Wyatt azt mondta, ne zargassalak, de most, hogy itt vagy, szeretném, ha végre engem is beavatnál! – lökte félre Wyattet Zay és csípőre tett kézzel elém állt.

- Nem mondtál neki semmit? – lágyult el a tekintetem Wyattre nézve.

- Úgy gondoltam, ez a te dolgod – vont vállat, de a szemének szomorú csillogása elárulta.

Tisztában voltam vele, mennyire fontos neki Zay és mennyire nehéz lehetett, hogy itt hagytam őt tudatlanul.

- Ne haragudj, Zay! – öleltem magamhoz a barátnőmet, ezzel mindenkit alaposan meglepve.

- Nem haragszom, meg nem is esik rosszul. Csak szeretnék mindent tudni rólad – vallotta be Zay kedvesen simogatva a hátam.

- Már rég el kellett volna mondanom.

- Most jött el az ideje.

- Igazad lehet – bólogattam mosolyogva.

- Akkor hallgatlak – tolt el egy kicsit magától, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Bocs, hogy félbeszakítom ezt a megindító jelenetet, de este tizenegy van. Royce édesapja bizonyára szintén üdvözölné a lányát – szúrta közbe Keaton némileg szarkasztikusan, mire felnevettünk.

- Igaza van – értett egyet elgondolkodva Zay.

- Holnap úgyis suli van – mondtam, lévén, hogy vasárnap este volt.

- Nem fogunk ilyen dolgokat a suliban megbeszélni! – háborodott fel Zay.

- Akkor holnap aludj nálunk! – ajánlottam, mire azonnal felvirult az arca.

- Rendben van! – csapott le rögvest a lehetőségre.

- Akkor ezt megbeszéltük.

- Biztos fáradtak vagytok, jobb lesz, ha lassan megyünk – pillantott az órájára Wyatt és még egyszer megölelt, Keatonnel meg kezet fogott.

- Fáradtak vagytok? – kérdezte Zay kíváncsian.

- Egy kicsit. Hosszú volt az út – töprengtem.

- Marha fárasztó lehetett végig aludni az egészet – jegyezte meg szórakozottan Keaton.

- Az volt! – értettem egyet vigyorogva.

- Látom, van, ami nem változik – röhögte el magát Wyatt, tekintetét Keaton és köztem járatva.

- Van, aminek nem is kell – kacsintottam rá.

- Azért van, aminek nem ártana – dünnyögte, mire Zay finoman tarkón vágta.

- Aú! – dörzsölte a fájó ponton fejét Wyatt röhögve. – Ezt miért kaptam?

- Mert van, ami nem változik! – vágta rá a lány, amin felnevettem.

- Ezen elv alapján akkor hazakísérlek – kapott az alkalmon Wyatt.

- Jól csinálod – ismertem el játékosan oldalba bökve.

- Köszi – ölelte át a vállamat és kicsit magához szorított.

- Keaton. Csöndes vagy – közölte egyszer csak Zay. – Majdnem azt mondtam, hogy meglepően csöndes, de aztán rájöttem, hogy ebben nincs semmi meglepő.

- Most, hogy meg is válaszoltad a saját kérdésed, mi más mondhatnák én? – sóhajtott Keaton fapofával, én pedig alig bírtam visszafogni a kitörőfélben lévő nevetésem.

- Ez pont elég volt – legyintett Zay, aztán még utoljára megölelt és elköszönt.

- Sziasztok!

- Holnap találkozunk! – integettem nekik, miközben távolodtak.

Figyeltem, ahogy Wyatt elkapta Zay derekát és magához húzta, mire a lány lehámozta a kezét magáról és arrébb lökte. Wyatt meg csak nevetett.

- Tényleg jó lenne, ha változna egy-két dolog.