- Mit keresünk itt? –suttogtam betoppanva a sötét, dohos helyiségbe.

- Ez a könyvtár – lépkedett előttem Keaton céltudatosan, mire természetesen vágtam egy pofát.

- A könyvtár? – kérdeztem azért vissza.

- Igen, kedves „Z generációs" kocka, még létezik olyan, hogy könyvtár.

- Naa, én tudom, hogy létezik! – hőbörögtem mérgesen, mire kételkedő pillantással méregetett.

- Valóban?

- Igen, drága, egyáltalán nem előre ítélkező, mellesleg szintén „Z generációs" seggfej – vágtam vissza, majd vállat vontam. – Szeretek olvasni.

- Tényleg? – nézett rám hitetlenül.

- Tényleg – gyűrtem le a késztetést, hogy ismételten arcokat vágjak.

- Hm. Nem úgy nézel ki – bámult az arcomba, majd zsebre dugta a kezét és tovább indult. Mintha elmosolyodott volna egy pillanatra.

Váó, Keaton Enoch ilyet is tud?

- Te meg nem úgy nézel ki, mint aki illene egy ilyen helyre.

- Szóval tetszik? – hagyta figyelmen kívül a beszólásomat.

Egy eldugott sarki fotelben foglalt helyet, nagylelkűen intve nekem, hogy üljek le én is.

- Elbűvölő – pillantottam körbe, tekintetem végig siklott az ősöreg könyvek sokaságán és a régi stílusú épület falain.

- Szerintem is.

- Miért van külön épülete a könyvtárnak? – érdeklődtem, ezúttal már Keat arcát vizslatva. – Gondolom, senki nem jár ide.

- Pont ezért. Mert senki nem jár ide – mondta, majd vágott egy pofát. – A sok hülye.

- Nem értem – mondtam szemöldökráncolva.

- Azt mondtam, hogy azért van, mert a sok hülye, aki nem...

- Azt mondtam nem értem, nem azt, hogy nem hallom – fintorgok a szavába vágva.

- Ez az épület régen a menza volt, de nyilván nem a legszerencsésebb dolog átjárkálni ide télen.

- Áh, és az ifjúság nem jár könyvtárba még akkor se, ha muszáj – bólintottam, értelmezve a helyzetet.

- Úgy van.

Keaton a karfára fektetette kezeit, ujjai finoman doboltak a falapon. Már-már egy pillanatra elhittem, hogy mondjuk ideges, de rá kellett, hogy döbbenjek, ez lehetetlen. Vajon zenél? Igazán nem volna reális és fair, hogy még e téren is jó legyen.

- Várjunk! A mostani ebédlő helyén volt a könyvtár? – Ez nem volna túl ésszerű elrendezés.

- Dehogy. Már átépítették a sulit – felelte olyan hangsúllyal, mintha ezt tudnom kellett volna.

- Lassan mennünk kéne, edzésem lesz – tájékoztatott hosszas hallgatás után.

- Jól van. Azt hiszem, én még maradok.

- Komolyan? – Ezúttal mintha tényleg megdöbbenne.

- Aha, lerajzolnám ezt a részt – mutattam az épület szépen megmunkált falára és a mellette lévő hatalmas könyvespolcra.

Keaton még mondani akart volna valamit, már nyitotta a száját, de hirtelen rezegni kezdett a mobilja. Előhalászta nadrágja hátsó zsebéből, szeme végig futott az esetleges sorokon, bizonyára SMS. A rajongói üzenhettek neki, hogy már nehezen bírják hiányát.

- Tényleg mennem kell – hátrált, tekintetét rajtam tartva, megfontoltan lépkedett.

- Oké – mondtam, mert nem tudtam, mi mást mondhatnék. Már méterekkel előttem járt, mikor ismét jelzett a telefonja, a kijelzőre pillantott, majd gyorsan megfordult, a hátát mutatva nekem.

- A srácok üdvözölnek! – intett még, de nem nézett vissza.

Szuper!

style="font-t'N